Főoldal » Érdekesség, Vasút, Vasúti hír
M61 010 Különvonat – itt a menetrend!
Van annak már jó tíz éve, hogy a Nohab-GM alapítvány atyjai fejükbe vették, hogy megmentenek az utókornak egy Nohabot. A dolgot tett követte, és a szerény anyagi ám mind komolyabb szellemi és tenniakarásbeli lehetőségekkel megáldott csapat mozdonya ebben az évben néhányszor már munkába állt. Azonban az alapítvány tagjainak álma anno az volt, hogy mindenki számára jusson a Nohab-élményből, ezért időről-időre nyílt napokat szerveznek, amelyeken a közönség közelebbi ismeretségbe kerülhet a mozdonnyal, és megbizonyosodhat kitartó munkájuk eredményéről. A most soron következő nyílt nap különleges lesz, ugyanis a nyílt nap keretén belül az M61010 személyszállító különvonatot fog továbbítani.
A különvonat 2010. szeptember 4-én fog a Keleti pu. – Veresegyház – Aszód – Keleti pu. útvonalon közlekedni.
Információink szerint a vonat termes kocsikkal fog közlekedni. A végleges vonatösszeállítás amint összeáll, itt is megtalálható lesz. A vonatra külön jelentkezni kell, és a részvételi díjat előre rendezni szükséges. További, pontosabb információk az alapítvány által küldött hírlevélben olvashatóak (a hírlevél az alábbi oldalon olvasható: http://www.nohab-gm.com/hu/hu03_5.html).
 |
|
Közel tíz évnyi munka után alapítványunk újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: 2010. szeptember 4-én végre olyan nyílt napot tudunk tartani, melynek része egy Budapest körüli kisebb vonatozás is.
|
|
“Gördülő nyílt napunk” alkalmából a Budapest-Keleti pu.-Veresegyház-Vácrátót-Galgamácsa-Vácrátót-Galgamácsa-Aszód-Gödöllő-Budapest-Keleti pu. útvonalat járjuk be, a Vácrátót és Galgamácsa közti utat többek között a fényképezés, filmezés kedvéért többször is megtéve.
|
|
Mivel a különvonat szervezése, menetrendbe történő bevezetése még hírlevelünk elküldésekor is folyik, ezért kérünk minden érdeklődőt, figyelje a honlapunkon megjelenő további információkat.
|
|
A különvonat azonban sajnos olyan anyagi terhet jelent, mely mellett már nem tudjuk biztosítani a rendezvény ingyenességét, ezért ezen nyílt napunk részvételi díja fejenként 2450 Ft. Egyik jelentős támogatónk, a Victus Kft. jóvoltából korlátozott létszámig (kb. 150 fő) 50%-os kedvezményt tudunk nyújtani a 14 éven aluli gyermekeknek – aki igénybe kívánja venni a kedvezményt, kérjük, előre jelezze. A “gördülő nyílt napon” történő részvételre már most is lehet jelentkezni. A részvételi lehetőség igénylésének módja:
|
Kérjük, írjon egy e-mailt az info@nohab-gm.com címre, melyben megadja a következő adatokat:
- a gördülő nyílt napra jelentkezők száma,
- a részvételt igénylő elérhetősége (elsősorban telefonszáma) – ha más e-mail címre kéri a választ, kérjük, ezt is jelezze.
- ha gyermekei számára igénybe óhajtja venni a gyermekek után igényelhető kedvezményt, kérjük, jelezze.
|
|
Az e-mail megérkezése után az Ön által megadott e-mail-címre küldeni fogunk Önnek egy kódot, melyet majd fel kell tüntetnie a részvételi díj átutalásának megjegyzés rovatában. Kérjük, hogy erről ne feledkezzen el, mert egyébként a befizetését nem tudjuk azonosítani! Alapítványunk számlaszáma:
|
|
10201006-50090570
|
|
A befizetés megtörténte után ismét e-mailben elküldjük Önnek a gördülő nyílt napon történő részvételre jogosító igazolást, melyet kérjük, nyomtasson ki és hozzon majd magával.
|
|
Amennyiben semmiképp nem áll módjában e-mailen keresztül igényelni a részvételi lehetőséget, kérjük, ne az alapítvány “központi” számán, hanem a (20)-567-1956-os telefonszámon lépjen velünk kapcsolatba. Kérjük türelmüket és megértésüket abban a tekintetben is, hogy alapítványunkban mindenki – így a nyílt nap szervezését lebonyolító tagjaink is – szabadidejükben végzik az alapítvánnyal kapcsolatos tevékenységüket, ezért munkaidőben nem mindig állnak az érdeklődők rendelkezésére. A jelentősen megnövekedő adminisztratív munka miatt előfordulhat, hogy az igénylések visszajelzése néhány napot késik, ám az időben jelzett igényléseket és időben elküldött átutalásokat mindenképp regisztráljuk és az eseményen figyelembe vesszük.
|
|
Baráti üdvözlettel,
NOHAB-GM Alapítvány
|
|
Kép: Kemény Zsolt
Frissítés: szeptember elsején a pályavasút kiadta a különvonat számára a menetvonalat, így a menetrend (a tervek szerint) az alábbiak szerint alakul:
| Állomás |
Érkezés |
Indulás |
Áthaladás |
|
| Budapest-Keleti |
|
10:08 |
|
| Kőbánya felső |
|
|
10:16 |
| Kőbánya kiágazás |
|
|
10:20 |
| Rákos elágazás |
|
|
10:22 |
| Rákosszentmihály |
|
|
10:27 |
| Angyalföld elágazás |
|
|
10:33 |
| Rákosrendező elágazás |
|
|
10:35 |
| Rákospalota-Újpest |
10:41 |
10:45 |
|
| Rákospalota A1 ipvk. |
|
|
10:49 |
| Fót |
|
|
10:56 |
| Csomád |
|
|
11:03 |
| Veresegyház |
|
|
11:10 |
| Őrbottyán |
|
|
11:16 |
| Vácrátót |
11:28 |
11:48 |
|
| Galgamácsa |
12:30 |
12:50 |
|
| Vácrátót |
13:30 |
13:50 |
|
| Galgamácsa |
|
|
14:20 |
| Aszód |
14:35 |
15:18 |
|
| Gödöllő |
|
|
15:33 |
| Állami Gépgyár ipvk. |
|
|
15:38 |
| Isaszeg |
|
|
15:40 |
| Pécel |
|
|
15:49 |
| Rákos |
|
|
16:02 |
| Kőbánya felső |
|
|
16:06 |
| Budapest-Keleti |
16:12 |
|
|
|
A legfrissebb információk megtekintéséhez érdemes az alábbi oldalt néha felkeresni: http://www.nohab-gm.com/hu/hu03_5.html
Örülök, hogy sikerült az alapítványnak életre kelteni a mozdonyt!
Évekig csak annyi volt a honlapjukon, hogy 1%-ot aki teheti, adja nekik; már-már olyan érzésem volt, hogy szegény Tizeskéből nem lesz soha semmi.
Most meg jön-megy, dolgozik
Nagyon nagy öröm látni, hogy jó célt szolgált az egy százaléknyi pénz éveken át. Ha olyan lesz a menetrend, akkor feltétlenül megyek erre az útra.
Az én 1%-om is nekik megy sok kicsi sokra megy alapon.
Azt nem tudja valaki, hogy nagyjából milyen időpontban lesz a mente? Mittomén, már hajnali hatkor elindul, vagy 10-11 magasságában, stb., hogy van e esély vidékről is felmenni rá.
charlie: Még nincs meg a végleges menetrend. Ha meglesz, itt is bizonyosan közzé lesz téve.
Szeptember 4 a balatonfenyvesi kisvasúti nap, pont ütközik a kettő
Azt tudom, hogy nicns végleges, de gondolom a szervezők is terveznek valami időintervallumba, nem csak ahogy esik puffan.
Csak mert sok helyről pl. bp-re 9 előtt nem igen lehet felmenni, és aztán este 6-7 után hazamenni. Jó lenne ha ilyeneket is figyelembe vennének a tervezéshez.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
2012.2.1
International Toy Fair, Nürnberg
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések