Főoldal » Élménybeszámoló, Vasút

Élmény ez a Straßhof!

Tastam 2010 október 8 4 megjegyzés

Töredelmesen bevallom: nem szimpatizálok a MÁV-Nosztalgia Kft. legújíbb szolgáltatásával, az “élményvonat”-tal. Haragszom amiatt, hogy ahelyett, hogy a magyarországi vasutak történelmének alighanem legkarakteresebb kocsitípusából, a B(a)h-ból újított volna fel egy szerelvényre valót, inkább Ausztriából szerzett használt vagonokat. Azt azonban el kell ismernem, hogy ezek az ún. Schlieren-kocsik kényelmesek, kellemes megjelenésűek, vagyis a célnak tökéletesen megfelelnek és feltehetően lényegesen olcsóbban megúszták, mintha egy rakás tönkrement járművet helyrepofoztak volna. A cél ez esetben pedig “civil” utasok szállítása különböző események színhelyére, azonban a cég vasútbarátok fotósvonatának továbbra sem tud normális megjelenésű, korhű szerelvényt kiállítani. Jómagam október 3-án próbáltam ki először az élményvonat szolgáltatásait, mikoris útnak indultam a Bécs melletti Straßhof település Heizhaus (Fűtőház) nevű vasúti múzeumába, ahol aznap az “Őszünnep” elnevezésű rendezvény zajlott. Ez az indulás azonban némi keserű szájízt is okozott. Az történt ugyanis, hogy a Kft-től nem sokkal az utazás napja előtt értesítés érkezett, hogy a vonat vágányzár miatt a meghirdetett fél hét helyett már hat órakor indul Budapest-Nyugati pályaudvarról. Ez nekem egy órát jelentett, ugyanis a vonatok közlekedése miatt úgy alakult, hogy az eredetileg tervezett 4 óra helyett már 3-kor fel kellett kelnem. No de lássuk, megérte-e?

A vonatot háromnegyed hat előtt néhány perccel állították be Budapest Nyugati pályaudvar 9. vágányára. Az indulás időpontja a kijelző tanúsága szerint 6,03 lett volna, végül negyed hétkor lendült mozgásba a szerelvény. Így bőségesen elegendő lett volna az eredetileg tervezett vonattal indulni otthonról, mely hajszálpontosan 5,57-kor esett be a Nyugatiba. Természetesen ezt előre nem lehetett látni, így megreszkírozni sem mertem volna. Sajnos állvány híján csak ilyen felvételt tudtam készíteni az indulásra kész élményvonatról.

Szolgálati célú megállás Ács állomáson: a Budapest – Bécs viszonylatú Railjet, majd egy Rail Cargo Hungariás Taurusz előrehaladását megváró élményvonat 242,001-es pályaszámú gőzmozdonyát a személyzet alaposan átvizsgálta a tartózkodás idején. A vontatásba besegítő 1116 011-es villamos mozdony utáni kocsiban utaztam, az élményt némileg lerontotta az enyhén tejüvegszerűen alig átlátszó ablak, a kilátást pedig tovább rontották a vagon oldalára ragasztott és az ablakokra is “rámászó”, zenészfigurákat ábrázoló matricák.

Az utazóközönség abban a hiszemben volt, hogy gőzösünk azért van a vonat elején, mert részt fog venni a straßhofi eseményekben. A mozdony azonban Hegyeshalomban félreállt és ott várta meg a visszaérkezésünket. Így viszont nem értem, egyáltalán minek kellett jönnie? Mindenki tisztában volt azzal, hogy a vontatásba a Taurus nem csak besegített, tehát még az az illúzió sem volt meg, hogy a vonatot gőzmozdony továbbítja, ráadásul az út nagyobb része sötétben zajlott, így a látvány kedvéért sem volt sok értelme a drága előfogatnak.

A hátralévő, tehát az ausztriai útszakaszon a Taurus egyedül továbbította a vonatot. Átvágva az óriási kiterjedésű rendezőpályaudvaron, általam eleddig be ne járt útvonalon értük el Wien-Stadlau állomást, ahol a nem a vasúti múzeumba igyekvő utasok leszállhattak. A többség azonban maradt. Straßhof állomástól a múzeumba a Déli Vasút 17c sorozatú, 372-es pályaszámú gőzöse húzott be, miközben a kihelyezett mozgó pénztárosnál megvettük belépőinket. Meglepetés volt, hogy ezt csoportos kedvezménnyel 4 Euróért megvehettük 9,50 helyett.

A szerelvény a Fűtőház udvarára érkezett, közvetlenül a mozdonyszín elé. Építését a II. világháború idején kezdték el, de a munkálatokkal csak a világégés után végeztek. Benne sorakoznak a gyűjtemény legjobb állapotú darabjai, melyek nagy része vélhetően üzemképes is. Az igen zsúfolt létesítményben a látogatóknak nem árt a lábuk elé nézni, hisz’ az olajos padozaton a legváratlanabb helyeken alkatrészhalmokba botolhatnak. Több magyar vonatkozású jármű is látható itt, például a Déli Vasúti 1665-ös gőzös, mely korábban a MÁV kötelékében szolgált.

Hazánk és Ausztria közös múltjának egyik leglátványosabb példája a Déli Vasút, mely mindkét ország területét behálózta. Ennek a társaságnak egy 1918-ban épített tehervagonja is helyet kapott a mozdonyszínben. A jármű az I. világháborúban kórházkocsiként szolgált, figyelemre méltóak az oldalán látható kétnyelvű feliratok. A plafonról lelógó, fordított kéményszerű alkalmatosságok pedig füstelszívók. A gőzmozdonyokkal úgy álltak be, hogy a kéménye egy kürtő alá essék, így a füst azon át a szabadba távozott és nem a mozdonyszín levegőjét rontotta.

Maga a Fűtőház számomra igen nagy csalódást okozott. Utolsó itt-jártamkor – ami legalább másfél évtizeddel ezelőtt volt – viszonylag kevés, de elfogadható állapotú járművet láttam a kiállításon. Most viszont az egész leginkább egy roncstemetőre emlékeztet, mindenfelé rozsdásodó mozdonyok, kocsik állnak, a terület nagy része gondozatlan. A Fűtőházat az 1. öSEK (első osztrák Villamos- és Vasútklub) üzemelteti, amelynek anyagi lehetőségei végesek, így nem látok komoly esélyt arra, hogy ezek a járművek belátható időn belül megújuljanak.

A múzeum különös gondot fordít az ifjú korú látogatók szórakoztatására, hiszen a liliputi vasúton kívül (melyen természetesen utazni is lehet) modellvasutak sokasága kínál számukra látnivalót. A leglátványosabb mindenképpen a nagy méretarányú, hatalmas területen felépített kerti vasút. A mozdonyok élethű hangja még valóságosabbá teszi az élményt, bár a figyelmes látogató rengeteg anakronizmust felfedez, a képen látható, Wiener Lokalbahnos Taurus például a keskeny nyomtávú Muravölgyi vasút személyvonatát továbbítja…

A szabadtéri kisvasút mellett az egykori irodaépületben hagyományos (HO és N) méretű terepasztalokat is megtekinthet a publikum. Tekintettel a rendezvényre várt nagyszámú látogatóra, valamennyi berendezés üzemelt, így nem is csoda, hogy a helyiségekben mozdulni alig lehetett. Dicséretes a gyermekekkel való ilyen nagyfokú törődés (bár a jól megépített modellvasút a felnőttek tekintetés is vonzza), de jómagam személy szerint jobban örülnék, ha inkább az összegyűjtött járművek karbantartására fordítódna ennyi energia.

Ha már szó esett a liliputi vasútról, lássuk azt is. A nagyon keskeny nyombőségű pálya hosszan elnyúlt ovális vonalának csak egy szakaszán van vonatközlekedés, az egyébként igen látványos vonalvezetésű vasút többi része felett a természet lassan visszaveszi az uralmat. Két akkus kismozdony vontatja a szerelvényeket, pedig előző itt-jártamkor kis gőzlokomotív volt a vonóerő. A képen az egyik vonat a park bejárata közelében száguld, a háttérben egy sikló kocsija látható. Hogy melyiké lehet, sajnos nem sikerült kiderítenem.

A létesítményt az ÖBB 1978-ban zárta be, de a ’70-es évek elejétől az akkor már valójában nem működő telepet muzeális járművek gyűjtőhelyeként használták. Tulajdonképpen most is az, a különböző helyeken fellelhető mintegy 80 vontató- és 180 vontatott jármű java része valójában roncs. Hosszában végigsétálva az objektumon, a néhol derékig érő gazban szomorkodó kocsik, mozdonyok között ismét magyar vonatkozásúra bukkantam: az 5046,01-es motorkocsit, miután az ÖBB selejtezte, megvásárolta a GySEV és rövid ideig üzemeltette.

A hat óra a múzeumra sok volt, ezért úgy határoztam, hogy bevonatozok Stadlauba és ott töltöm az időmet az élményvonat visszaindulásáig. Csakhogy a közeli Silberwald megállóhelyen a kifüggesztett menetrendet tanulmányozva rá kellett döbbennem, hogy az ott közlekedő S-Bahn szerelvényei nem érintik Stadlaut. Így aztán letettem erről a tervről, mivel térkép híján nem akartam Bécsben bolyongani. Inkább bementem a faluba és kerestem egy fogadót, ahol jóízűen megebédeltem. Utána pedig visszasétáltam a fűtőházhoz, hiszen közeledett a hazaindulás időpontja.

Az utasok már nagyrészt a mozdonyszín környékén sétáltak és várták, hogy betolják az élményvonatot. 16 órakor a hangosbemondó bejelentette, hogy hivatalosan vége a rendezvénynek, de amíg a közönség óhajtja, lehet utazni a gőzmozdonyokon. Azonban kis szünet következik, mivel behúzzák a Budapestre induló vonatot. Hamarosan meg is érkezett a tarka szerelvényt, melyet a Fűtőház-múzeum talán egyetlen üzemképes dízelmozdonya, a 2060,04 vontatta. Mit ne mondjak, meglehetősen különleges látvány volt!

A vonat elején természetesen ott állt a megszokott 1116-os, bár egyelőre tehetetlenül, a fűtőház területén ugyanis nincs felsővezeték. A szerelvényt a kisdízel tolta ki az ÖBB területére, ahonnan már a Taurus vontatott. Hegyeshalomban a vonat elejére került a 242-es, melynek – mint később megtudtam - hivatalosan Straßhofig el kellett volna mennie. Az út hátralevő részét különösebb gond nélkül, szinte percnyi pontossággal tettük meg. De ideje válaszolnom a fentebb feltett kérdésemre: érdemes volt-e 3-kor felkelni? Végső soron csak azt mondhatom, hogy igen, mert bár a gőzös nem jött velünk Straßhofba és az időjárás is lehetett volna jobb, remek hangulatú kirándulást tudhatok magam mögött.

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


4 megjegyzés »

  • avatar
    crash mondta:

    Gondolom valami meghibásodás lehetett a 242-essel, mert Strasshof-ban is várhatták, nem lehetett a Nosztalgia sem túl boldog, hogy gőzös nélkül mehetett Strasshofba.

    Én vagy’ tíz éve jártam ott – még Árpád motorkocsival- akkor szép kis gőzösparádét rendsztek. Lehet beszkennelem a képeket, és felrakom majd egy post-ban.

  • avatar
    IST mondta:

    Az egy jó kérdés, hogy vajon egy ilyen klubnak mit kellene szem előtt tartania. Vajon a kevesebb jármű a több, vagy inkább megmenteni minden típust, hátha egyszer lesz pénz az összes felújítására?

    Bár az elején feltett kérdést a végén megválaszoltad, azért én azt mondanám, hogy megérte. Ha nem mentél volna akkor én most nem olvashatnám ezt a bejegyzést és nem nézhetném a hozzá tartozó képeket.

  • avatar
    rezgaras mondta:

    Nekem az a véleményem, és ezt már a gőzmozdonyos fórumon is többször elmondtam, hogy meg kell próbálni mindent, ami értékes, legalább megőrizni. Ha nem megy másképp, akkor szabadban, rozsdásodva. Amit szétrág a rozsda, abból esetleg még egyszer, valamikor lehet valami. Vagy nem. De amit szétvágtak és kiskanál lett belôle, abból biztos nem lehet soha többé semmi, az örökre eltűnt…

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.