Főoldal » Érdekesség, Vasút, Vasúti hír

Próbaúton az első MÁV-TR Traxx

crash 2010 október 13 19 megjegyzés

Nem is tudom mióta várunk információt a MÁV által rendelt Bombardier Traxx mozdonyokról. Felbukkant a fórumokon néhány info, néhány kép, mely szerint van már lábon álló, Máv Trakciós Traxx mozdony a gyár területén. Azonban ahonnan cask lehetett a gyár leszedette ezen képeket, a MÁV pedig nem nyilatkozik. Mondjuk nem értem, miért, mert szerintem az  lenne a normális, ha tele lenne a media az első mozdony építésének fázisairól készült képekkel, a gyárban álló mozdonyról, és rengeteg információt kapnának a téma iránt érdeklődők. Nos, mint fentebb írtam ez lenne a normális…

Azonban a Railcolor.net oldal egyik fotósa, Albert Hitfiled jókor volt jó helyen, és sikerült lencsevégre kapnia az egyes számú mozdonyt, amint Hünfeld mellett halad az első próbaútján.

Persze egy próbaút nem próbaút, és nem is csak egy gép van készen, hanem kettő, amiket tesztelnek. Mivel a tesztek nem folyhatnak mindig a gyárkapukon belül, ezért várható volt, hogy felbukkanjanak újabb képek is a neten kassel környékéről, amelyeken MÁV-TR Traxx-ok vannak. Erre és erre a linkre kattintva lehet a railcolor.net weboldalon képeket látni a magyar mozdonyokról.

A post illusztrációjához Albert Hitfield képe lett felhasználva.

4 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 5 (4 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


19 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    Tényleg furcsa, hogy miért titkolózik a Trakció.
    A skótok új Class 380-as Siemens Desiro-járól ahol csak lehetett folyamatosan publikálták a képeket, mind a gyárból, mind a próbapályáról, mind a szállításról. Náluk valamiért lehet.
    Albertnek pedig ezúton is köszönjük az engedélyt, hogy felhasználhattuk a képét.

  • avatar
    1116001 mondta:

    Azért mert még mindig félkatonai szervezetnek képzelik magukat.
    És gondolom parádézni akarnak a királyváró előtt. Az más kérdés, hogy akkor Hegyeshalomtól ponyvával lefedve fog megérkezni?:D

  • avatar
    bigboy mondta:

    “Hegyeshalomtól ponyvával lefedve fog megérkezni”

    Dehogyis, egy utánfuton az M1-en….:-)

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Tételezzük fel, hogy megérkezik mind az 50! Pontosan hol lesz érdemes bevetni őket? A kétáramrendszer miatt vagyok kicsit bizonytalan. Bécs felé szinte csak RailJet jár, ami maradt, azt is az osztrákok viszik. Szlovénia felé nincs villamosított vonal + nem is jó oda a TRAXX. Horvátország, Szerbia, Románia 25 kV, akárcsak Magyarország. Tehervonatokhoz? A Rail Cargo Hungária saját mozdonyokat használ.

    Nem kellett volna inkább több egyáramnemű?

  • avatar
    1116001 mondta:

    Szerintem most iszonyatosan nagy hülyeséget mondok:) De gondolom ez a két áramnem gyakorlatilag szériatartozék.
    Feladatát tekintve a gyors és IC vonatokat fogja cibálni.

  • avatar
    disc mondta:

    Nem hülyeség, a 2 áramnem már ALAP, sőt más országokban a 4 áramnem is, de itt annyira nincs szükség.

  • avatar
    Regio mondta:

    “….más országokban a 4 áramnem is, de itt annyira nincs szükség.”

    Miért ne lehetne? Északon,a szlovák határ túloldalán (Hidasnémetire gondolok)pont nem 25 kV van a drótban és nem is 15 kV/16,7 Hz… Hanem a jó öreg 3 kV egyenáram… Ha már van/lesz 25/50 ilyen gépünk,értelmesebb dolog lett volna arra az irányra is gondolni,nyugodtan járhatnának a Gorillák helyett Kassára,de akár messzebbre is. Ha pedig bedrótozódna az újhelyi vonal is,akár még Csap állomást is meghódíthatnák a – nem is oly rég – tervezett munkácsi IC-vel,az egykori 19-es fővonalat bejárva…(mert ugyebár – jobb helyeken – a jövőre is gondolnak egy-egy vontatójármű beszerzésnél.) Na és természetesen a szlovének,ill akár az olaszok felé is elmerészkedhetnének. De valószínűleg – a mai szűklátókörűségnek köszönhetően – így voltak olcsóbbak. Még az is lehet,hogy másnak legyártott,de a nyakukon maradt gépeket festenek át a Trakciónak… Majd kiderül,ha ideérnek,hátha nem lesznek annyira problémásak,mint anno az a 10 motorvonat…

    A fotók tekintetében pedig könnyen lehet,hogy valakivel már lezsírozták a bemutató fotók publikálását,a “maszek” felvételek pedig belerondítanak ebbe a buliba,így nem kívánatosak…

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Ok, köszönöm a válaszokat. A másik kérdésem még az lenne, hogyha megjön az 50. Traxx is, továbbá üzemel a 60 Flirt, mennyi mozdonyra lenne még kb szükség? A Cargo nem nagyon igényel mozdonyokat a Trakciótól, van egy halom magánvasút, meg a Railjetek…

    Gondolom annyi nem kell, mint a V43-as eredeti darabszáma…

  • avatar
    Norbi mondta:

    B.Zsolt:
    Ez egy érdekes kérdés,tudni kéne a MÁV napi mozdonykiadását,és a tartalékok számát.Pl. dieselből is kéne vagy 100 darab nagy,50 darab tolató(Mondjuk az új hibrid),50 darab 3-4 részes Desiro(Piroskák,és a 4-5 részes Bzmot-ok kiváltására),és én szeretnék látni még az életemben Dosto-t is itthon,abból is vagy 50-et….:)
    És a 300 új IC/Gyorsvonati kocsikról már ne is beszéljünk.Nem hiszem,hogy megérjük..

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Nemrég fejeződött be a remot program. Nem túl korai dízelekről álmodni? Desirók jöhetnek, legyen minél kevesebb mozdonyos rövid személyvonat. Szintén jól jönne még pár Flirt, de azok inkább 6 részesek legyenek. Aztán indulhat a csere-bere. A személykocsi gondot gyorsan és olcsón meg lehetne oldani, a német vasút vesz 2000 új személykocsit. Szóval várhatóak további selejt Halbik is. Ha azokra lecsapnánk, olcsón megúsznánk ezt a problémát.

  • avatar
    IST mondta:

    Annyira tudnék neki örülni ha végre feladatra venne arra alkalmas vonatokat/mozdonyokat/kocsikat a MÁV (vagy valamelyik leánya) és nem azért, mert majd jó lesz valamire.
    (Most hirtelen amúgy elköltöttetek vagy százmilliárd forintot járműbeszerzésekre. :-) )

  • avatar
    Regio mondta:

    Na, Én pedig akkor gyorsan cenzúrázom is a listát… :)

    Férgek kihúzva – az a 60 is sok,ami eddig van belőlük,ráadásul teljesen alkalmatlanok is a feladatukra.(Ne feledjük,hogy a HÉVesek határozottan kikötötték,hogy a járműfejlesztésnél szóba sem jöhetnek…) Száműzni mindet a főváros környékéről a vidéki kisforgalmú villamosított vonalakra – ahol a Szilik egy By-al rohangálnak személyvonatként – helyükre jöhetnek a Dosto-k,de 50-nél több,négy-hat kocsis szerelvényekben,ahol kell,ott akár hosszabb szerelvényekkel is. (Bár a hatnak a legtöbb helyen elégnek kellene lennie félórás csúcsidei követésnél). Ezekhez pedig gép is kell,de olyan,amikhez gond nélkül passzítható a vezérlő,ne legyen azokból is minden mozdonyváltozathoz külön altipus…
    Desiro? Nem is tudom,kicsit cinkes,amikor a Pilis közepén – ahol a madár sem nagyon jár – meghal,mert a számítógépe úgy gondolja. Ráadásul a hármas dezső már majdnem ugyanott van füst tekintetében,mint egy mozdonyos szerelvény. Ráadásul a legkisebb mellékvonalakra még nagyok is,bőven elég lenne valami szóló kivitel.
    Halbikból szerintem elég az,ami van,újabbakat csakis teljes honosítás – nem lespórolt 3. lépcsők – után fogadnék és nem távolsági forgalomra,mivel nem arra tervezték őket.

  • avatar
    Csitti mondta:

    “Szóval várhatóak további selejt Halbik is. Ha azokra lecsapnánk, olcsón megúsznánk ezt a problémát.”
    Épp ellenkezőleg, a sok kifuserált halbival csak újabb gondot és pénzkidobást zúdít magára a vasút, szóval erősen öngól a dolog. Amit vásárlás terén megspórolnak azt fenntartás, átalakítás terén meg beleölik a kocsiba. Ideje lenne kiszorítani a távolsági forgalomból a tuskófékes kocsikat. Az osztrákoknál a schlierenen kívül meg a pár tisztítótuskós – amik alapjában véve tárcsafékes – kocsikat nem számolva mindegyik személyszállító kocsijuk tárcsafékes, még az erősen 20-as éveit taposó 4020-as motorvonatuk is. Mi meg a postabhv-t megcsináltuk 120-as kocsinak féktuskós kivitelben szimpla féksaruval…120-nál meg eléggé gyér a fékhatása.
    Amúgy a TRAXX-ok főtrafóján van 3kV-os kivezetés, úgy hogy elvileg, ha szlovének felé akarják majd járatni, akkor csak pár gépészeti berendezés a géptérbe és 2 áramszedő kell a mozdony tetejére.

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    A Halbik Németországban regionális forgalomba járnak. De itt a regionális is többszáz km-et jelent. Nagyobb ország, nagyobb vasút… És minden csak az áron múlik. Ha jó árat mondanak, kétlem, hogy átfestéssel és 3. lépcsővel drágábbak, mint az új.

    Ja és még valami: Nem 3. lépcső kell, hanem magasperon. Itt nem okoz gondot a lépcső hiánya.

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Regio: Dostohoz minek mozdony?

  • avatar
    Norbi mondta:

    B.zsolt:”Nemrég fejeződött be a remot program. Nem túl korai dízelekről álmodni?”

    M62:273-ból 34 Remot
    M41:107-ből 35 Remot
    M43:82 -ből 15 Remot
    M44:200-ból 54 Remot
    M47:100-ból 54 Remot
    Ennyi elég?Még keveset is írtam.:)

    IST:Csak az 50 Dosto 150-180 millárdba kerül…

    Regio:Valamit félreértettél,a Stadler Dosto emeletes motorvonat(a 6 részesre gondoltam)1700 férőhelyes.Desiro?Tőlem lehet Lint is,vagy bármi,a lényeg:Diesel motorvonat.

  • avatar
    Regio mondta:

    Nos,akkor javítom magamat… :(

    A Dosto nálam a Doppelstockwagen,azaz emeletes kocsi,ill az azokból összeállított ingavonat mozdonyvontatással,nem motorvonat,arról szó sem lehet. Nehogymár egy apró hiba miatt is egy teljes szerelvény essen ki a forgalomból…Ráadásul jobban variálható a forgalmi igényeknek megfelelően. És a vasút leányainak elhibázott szétcincálása utáni újraegyesítését követően ismét nem kellene minden szakterületre külön járműparkot fenttartani,hiszen az ingavonat mozdonya éjjel nyugodtan tehervonatozhat,vagy akár “vonatmentes idejében” ICzhet is,ha épp arra van szükség. Ráadásul a vontatást érintő üzemzavar vagy egyéb esemény esetén könnyebben cserélhető,mint a komplett motorvonat egység. Egyéb üzemi okok kivédése sem akkora probléma,mert pl a szerelvény kitolása egy feszmentes állomásról jóval egyszerűbben megoldható egy hagyományos szerelvénynél,mint egy központi vonószerkezetes,ütköző nélküli motorvacaknál.

    és ami az egészben a legfontosabb: Minden érintett járművet itthon készítsenek,akár a meglévő és működő műhelyekben,akár a feltámasztott régiekben – Nálam Stadler-Szolnok nem játszik,sokkal inkább egy felélesztett Északi,vagy Ganz.

  • avatar
    V63156 mondta:

    Én úgy csinálnám hogy Halbikat(mert törik a tengelye) a P*csáb@ motorkocsikat ezerrel maradjanak a remot dízelek 1 pár klasszik gép mint nosztalgia:) A Traxxokat 25 külföld (pl. Németo.-ból Romániába teher illetve távolsági (IC/EC) személy vonatokkal)…A többi 25 belföld teher főbb képen de esetleg személy is szóba jöhet…A többi gép(V43, V63) pedig díszként kisebb vonatokon.
    De szerintem úgy fogunk járni mint a bukaresti metróikkal:/

  • avatar
    nmihaly mondta:

    Megérkeztek!

    http://www.mno.hu/portal/744375

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.