Főoldal » Kiállítás, Modellvasúti hir

Vasútmodell-kiállítás az Újbuda Centerben

Media 2010 október 5 9 megjegyzés

2010. október 8-10-én, valamint 16-17-én kerül megrendezésre a II. Országos Modell -Makett Show az Új Buda Center bevásárlóközpontban. A több, mint 4000 m2-es rendezvény keretében vasútmodelleket, terepasztalokat, vitrinmodelleket, RC (rádióvezérlésű) járművek bemutatóját, Lego és Playmobil várost tekinthetnek meg a látogatók. A játékvárosban kipróbálható társas és kézügyesség fejlesztő játékok várják az érdeklődőket. Egy külön teremben 1000 m2-en falmászást, versenyíjászatot, valamint lézerharcot próbálhatnak ki a bátrabbak, míg a parkolóban kerti vasút, trambulin, díjmentes agility pálya, kisállat simogatás, tűzoltókocsi, s rendőrautó várja kicsiket és nagyokat.
16-án a Magyar Vöröskereszt is jelen lesz a véradó busszal. Október 10-én (vasárnap) pontban 16:00-kor rekordkísérletet szervezünk. Mivel a kiállítás nyereségével a viharkár sújtotta Závod óvodájának helyreállítását támogatjuk, így szeretnénk ezt a segítséget jelképesen egy ölelés formájában is kifejezni. ?Ölelve segítünk!? Várjuk kicsik és nagyok lelkes közreműködését, akik szeretnének a rekord részesei lenni a bohócdokik, illetve a frissen megválasztott szépségkirálynők és királyok segítségével.


A részletekről és további programokról a www.vasutmodellkiallitas.eu honlapon olvashatnak.

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


9 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    CIB kalandtúra?
    Lézerharc?
    Falmászás?
    Vérnyomásmérés?

    Izé, ez valóban Modell-Makett show?
    Pont arról nem említ semmit a plakát, hogy aki modellezik vagy makettezik az miért menjen el a rendezvényre. :-(
    Nyilván jó ha van kiegészítő rendezvény is, de engem azért az jobban érdekelne egy plakáton, hogy milyen modellek/makettek láthatók, milyen terepasztalok, stb.

  • avatar
    crash mondta:

    Ez nem az a klasszikus vasútmodell-kiállítás. Családi program, amin látható némi vasútmodell is. Lánchinta, céllövölde, tűzoltóautó, lacikonyha, terepasztal. Az egész család elvan, apa lesi a vasútmodelleket, anya testet festet, a gyerek meg dudál a tűzoltóautóban, mindenki örül, a szervező meg örül a népszerűségnek.

  • avatar
    Eltomi mondta:

    @IST

    Abban igazad van, hogy a vasútmodellezésről kellett volna több infót közölnünk, de aki már volt Lagyeszos nagykiállításon, az tudja, hogy a felhozatal mindig nagy, sok terepasztallal, modul- és szegmensterepasztalokkal, vitrinekkel, és a terepasztalokon egyedi modellekkel, aki meg nem volt még, az meg nem fog csalódni, ha ellátogat hozzánk. És ahogy crash mondta, ez egy családi program is. Valamint az sem elhanyagolható, hogy a kiállítás az Újbuda Centerben kerül megrendezésre, ahol lehetőség van ebédelésre, valamint “shoppingolásra” is. (Tudom, hogy ennek semmi köze a kiállításhoz, de ha anyu meg a lánya nagyon unja, akkor itt van ez a lehetőség is.

    Üdv,
    Tomi
    Lagyesz

  • avatar
    IST mondta:

    Azzal nincs gondom, hogy vannak kiegészítő programok, mert nyilván ezek is vonzzák a jónépet. A plakát megvalósítása az amin nagyra nyitottam a szememet.

  • avatar
    Regio mondta:

    Szerintem az a fő baj,hogy már csak egy plázában jut hely egy ilyen rendezvénynek,ott pedig kell az “egyéb sallang” is,hogy legyen forgalom. A másik az,hogy szerintem a felsoroltak közül – sajnos – nem a vasútmodellezés a legelterjedtebb,így nem csodálom,hogy a plakátról nem derül ki,miért is érdemes kimenni.

  • avatar
    m_anzi16 mondta:

    Szerintem az Északiban (járműjavító) nagyon jó volt eddig, kár, hogy megszűnt, már nem is tudták vállalni a 3. országos kiállítást, mert már minden bérbe adó. Ott nincsen semmi hülyeség, ami pl semelyik -vagy csak nagyon kevés- vasútfantt nem érdekel.

  • avatar
    vbencus mondta:

    elvileg lesz itt vasút is:
    http://www.vasutmodellkiallitas.eu/index.php/kiallitok

    Tomi, azt meg tudod mondani, hogy N, esetleg TT méretarány lesz-e?

    HO-t írják, meg hogy egyéb.

    köszönöm.

  • avatar
    vbencus mondta:

    bocs!!
    pont itt el is lehet olvasni, csak nem görgettem lejjebb!

    a lista szerint TT, N és Z méretarányban is lesznek asztalok/modulszekciók.

    üdv:
    vbencus

  • avatar
    Lagyesz mondta:

    Hali!
    Egy-két dolgot tisztázni kellene!:
    Az első és legfontosabb a Nemzetközi vasút és vasútmodell fesztiválnak nincs vége!!!!!!!!!!!!! Annyi tortént, hogy a kiállítás előtt 3 hónappal a MÁVGÉP kft. visszamonda a helyszín biztosítását. Én 3 hónap alatt nem tudok megrszervezni egy ekkora rendezvényt! De íme a jó hír 2011-ben megrendezzük a harmadikat, már szervezem! Több külföldi klubbal is felvettük már a kapcsolatot. A helyszíne -az ígéretek szerint- november végére tisztázódik.
    Az Új Budás rendezvényt azért szerveztük ilyenre, mert a Nemzetköziről sok olyan jellegű visszajelzést kaptam, hogy a kisebb gyerkőcökkel nem lehetett leülni játszani, amig a család -és ez a fontos, hogy a család!- többi, a téma iránt jobban érdeklődő tagja végignézi a kiállítást. Tehát az elképzelés az, hogy lesz a nemzetközi, ami egy szakmaibb kiállítás és lesz egy családiasabb kisebb gyereknek is élvezhetős rendezvény, hiszen ezekből a gyerekeből nőhet ki a következő modellező generáció. Valahol kedvet kell nekik csinálni, valahol el kell kezdeni!?
    Még egy fontos dolog! Sok klub csak itt tudja összeépíteni a modulrendszerét, illetve a tagságnak itt van lehetősége a kapcsolatépítésre vagy a szakmai részletek megbeszélésére.
    / Egyébként szerintem is jól öszzeraktuk a rendezvényt./
    Üdvözlettel
    Pataki László

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.