Főoldal » Élménybeszámoló, Érdekesség, Érdekesség, H0, Modellvasút, Vasúti hír

Hogy került a kis Széchenyi-mozdony Gyimesbükkre?

Benbe 2010 december 21 1 megjegyzés

Írta és fényképezte: Gayer Márk és Varga Csaba

Egy folyóiratban Németh László cikkét olvasva döntöttünk úgy, hogy tizennégy ember magánügyét, egy abszolút nem a nyilvánosságnak szánt történetet mégis a vasútbarátok elé tárjunk. Íme:

Szeretünk Erdélyben lenni, megyünk is, ahányszor csak tehetjük. Ha a Gyimesek környékén járunk, nem mulasztjuk el meglátogatni Gyimesbükköt, Bilibók Ágostont sem. Ez persze rendre azzal kezdődik, hogy csak beugrunk, aztán pedig maradunk, és csak hallgatjuk, mert hihetetlen tárgyi-, és információgyűjteménye van, nagy tudás, és ismeretanyag birtokosa, és fontosnak tartja, hogy ezt másokkal megossza, az utókornak megőrizze. Nem mellékesen pedig hiteles, hisz tanúja volt sok mindennek, ami ma már a legendárium része; megélt, és emlékként ad tovább olyan történeteket, eseményeket, amiről sokszor, sokan, tévesen beszélnek. Egyszóval nagy tisztelői vagyunk Guszti bácsinak.

Májusban tizenketten vonatoztunk Erdélybe, épp a visszatérő Csíksomlyó expresszel ?keresztezve? a Keletiben. Természetesen meglátogattuk a legkeletibb őrházat is. Guszti bácsi mesélt a friss élményről, a két vonatról, és látszott, mélyen megérintette, hogy magyar felségjelű, a Legnagyobb Magyarnak dedikált mozdony járt az ezeréves határon, ahogy mondta, sajnos nagyon rövid ideig, Ő pedig elfoglalt volt, lekötötte a sajtó, a látogatók, meg sem érinthette a masinát.

Útban a szállásra, az autóban azon töprengtünk, mit tehetnénk, hisz legtöbbünknek köze van a GySEV-hez, néhányan vezetjük is időnként a 1047-505-öst.

Kiderítettük, hogy készül modell a gépről, összebeszéltünk tizennégyen, rendeltünk is azonnal egy hajtás nélküli, ?vitrinbe való? darabot, és eldöntöttük, hogy kivisszük Guszti bácsinak, hogy a Széchenyi mozdony egy kicsit mindig ott lehessen. Sajnos azonban a modell nem készült el az indulás idejére (illetve azóta sem). Nagy bajban voltunk, de Dani Szabolcs kollégánk megmentette az ügyet, saját, ?prototípus? tiszteletpéldányát ajánlotta fel.

Így keltünk útra, immár négyen képviselve tizennégyünket (két erdélyi ?kiruccanás? rövid időn belül nem egyszerűen szervezhető nagyobb társaságnak), hogy a mozdonyt átadjuk. Nem volt kalandoktól mentes a túra, de végül megérkezett a ?kis Széchenyi? Gyimesbükkre.

Fogadtatását, gyimesbükkiek, és Guszti bácsi arcát látva ébredtünk rá, valójában mit is jelent ez a gesztus egy ott élő embernek, magyarnak, vasutasnak.

Az átadásról pár sor került az őrház emlékkönyvébe, mi pedig meleg szívvel, és azzal a jóleső érzéssel indultunk haza, hogy érdemes volt.

A csapat:

Vizi Mária, Dani Szabolcs, Jáger Attila, Jáger-Beck Zsuzsanna, Vörös Zoltán, Pók Viktória, Dr.Magyar Balázs, Raffai Tamás, Schmidl-Osváth Éva, Schmidl Gábor, Pajer Zsófia, Tóth Gergő, Koczor Diána, Varga Csaba

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    VT135 mondta:

    Magam sajnos még utaztam sem a Székely Gyorssal, sem a Csíksomlyó Expresszel (viszont voltam már a Csíksomlyói Búcsún), mégis majdnem elsírtam magam, mikor láttam a felvételeket, milyen megindultsággal fogadták az erdélyi magyarok a magyar vonatokat. Nos hát igen, aki volt már Erdélyben, az tudja, miről beszélünk…

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.