Főoldal » Bemutatók, Egyebek, Forgalomirányítás, Szimulátorok, Virtuális Vasút

VVT beszámoló

IST 2010 december 6 8 megjegyzés

Megvolt. Lezajlott. Játszottunk egy jót. Röviden talán így foglalhatnám össze az eseményeket, viszont ezért valószínűleg kapnék néhány helytelenítő fejcsóválást, úgyhogy inkább bővebb lére ereszteném a vasárnap történteket. Szerencsére van mit, ugyanis meglehetősen kellemes napon vagyunk túl, azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy igazán kellemesen éreztük magunkat.
Adott volt a lehetőség, hogy a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban megrendezzünk egy virtuális vasutas találkozót. Néhány hete megkerestem őket a programjavaslattal, hiszen itt vannak tőlem alig néhány száz méterre, az elképzelésekre pedig határozottan bólintottak rá, így aztán mehettünk az igen jól felszerelt épületbe. A vendéglátásunkban hiba nem volt, pozitívan csalódtam a ház dolgozóiban: az igényelt 8-10 asztal helyett kaptunk 13-at, nem kellett a székekért sem harcolnunk mert a rendelkezésünkre állt vagy negyven, bőven volt konnektor a gépeknek, ráadásul még ruhafogas is ácsorgott az egyik sarokban. Apróságnak tűnnek ezek, de azt kell mondjam, hogy nem mindenhol természetesek. A pontot az i-re az tette fel, amikor egy projektort is hoztak a terembe (köszönet érte Miklós!), mondván talán az egyik gép képét kivetíthetnénk a látvány miatt. És ezek után még szabadkozás is volt, hogy nem a kamaratermet kaptuk meg, mert ott valamilyen orvosos rendezvény zajlott. Nem tudom, nekem tökéletesen megfelelt az is ahol voltunk. Szóval a KMO részére jár a piros pont, teljesen más volt így kis csapatunk hangulata, hogy ezek a dolgok flottul mentek.

A kezdés 9 órára volt belőve általunk, a művelődési ház által kérés nélkül(!!!) készített plakáton 10, az első érdeklődők így 9 órára már be is toppantak. Mi viszont kissé megcsúsztunk, akkor még akadt 2-3 gép amely összeszerelésre várt. Azért a helyzet gyorsan megjavult, így a következő volt a felhozatal a programok terén:
- OpenBVE, jellemzően a budapesti 3-as metróval
- Zusi, főleg Budapest és Vác között, de Németországba is elkalandoztak a járművezetők, valamint ezen a gépen MSTS is futott angol pályával
- World of Subways, Berlin, ennek képe lett végül kivetítve, ami délelőtt a függönnyel takart napsütés esetén enyhe problémát okozott a kezelő jsimonx szerint, szerintem viszont akkor is remekül volt látható az egész, nem mellesleg RailDriverrel lehetett vezetni
- SimSig, természetesen a SimSig csapat jóvoltából
- Stellwerk Simulator, szintén tőlük, úgyhogy az igazi kihívásra vágyóknak is akadt dolguk
- MSTS az Alföld 5-ös pályával, itt Budapest Nyugati-pályaudvar és Kőbánya-Kispest között lehetett pörögni egy Flirttel, a helyszín miatt választottuk ezt az útvonalat, szegény Herceg Jani egy éjszakát végigszenvedett mire beüzemelte a RailDrivert a Flirthöz
- RailWorks, német és angol pályákkal és járművekkel 3 monitoron.

Délelőtt a művelődési ház egyéb programjainak is köszönhetően főleg a fiatalabb gyerekek vették kezelésbe a programokat, néha meglehetősen tumultuózus jelenetek alakultak ki a gépek környékén, de a sorbanállást végülis mindenki tűrhetően viselte. Délután inkább a nagyobbaké volt a terep, nekünk meg egy percnyi megállásunk nem volt, ahogy elnéztem mindenki lelkesen magyarázta a kezelést a próbálkozóknak. Szerencsére többen voltunk mint ahány számítógép volt, így tudtuk egymást váltani, szerintem jóval könnyebbé tettük ezzel a dolgunkat. Igazából meglehetősen hamar eltelt az idő délután négyig, az összepakolás időpontjáig. Néhányat fotóztam az egyik géptől való felállásom alkalmával amikor éppen viszonylag kevesen voltunk, nézzétek el ezért, hogy nem olyan változatos a mutatott kép!

A nap tanulságaként azt szűrném le, hogy van igény az ilyen jellegű találkozókra. Néhány anyuka is döbbenten mondta nekem, hogy egyrészt ilyet még nem látott, másrészt a gyereke lelkesedését elnézve talán végre sikerül a “lövöldözős” programoknál értelmesebb játékok felé terelgetni, hogy ha már a gép előtt ül, akkor legalább tanuljon is belőle egy kicsit. Szerencsére több ismerős is eljött, olyanok akikkel ilyen alkalmakkor tudunk összefutni, kár, hogy hosszabb beszélgetésekre nem nagyon volt idő. Szintén sajnálom, hogy az idő rövidsége miatt nem tudtam elhívni olyanokat, akik korábban velünk tartottak (Trainzesek, BVE Klubosok csak hogy kettőt említsek közülük, de már régóta fontolgatom, hogy egy stratégiarajongót is el kellene egyszer hívni, valamint a japán villamosszimulátoromat is szívesen mutogatnám), de bízom benne, hogy legközelebb már velük együtt lesz teljesebb a társaság.

Hogy mit írtam? Legközelebb? Ki tudja, jó lenne…

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


8 megjegyzés »

  • avatar
    csige791 mondta:

    Gratula, a sok munka meghozta a gyümölcsét!

  • avatar
    GumiApo mondta:

    Hello!
    Gratulálok a rendezvényhez.
    Győr környékén ilyent nem lehetne össze hozni?
    GumiApo

  • avatar
    bazsika mondta:

    szerintem nagyon jó volt föleg a német Metró:) és a régi kocsis mindig jobb mint az új:):D

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    @csige791:
    Köszi, igyekszünk-igyekszünk.

    @GumiApo:
    De, biztosan össze lehetne, csak kicsit macerásabb, egyrészt mert nem ismerjük az adott várost (aminek jelentősége van a terembérletnél, a hirdetéseknél), másrészt pedig a cuccok elszállítására is gondolnunk kell. Budapesthez nagyjából mindenki közel lakik jsimonx-et kivéve, na meg az ország nagy részéből tűrhetően meg lehet közelíteni. Győrből például ideálisan. :-)

  • avatar
    m_anzi16 mondta:

    Pedig Győrből még Railjet-tel is lehet menni, tehát még a vonatra sem lehet panaszkodni! :)

  • avatar
    morhange mondta:

    Nem is a Railjet-tel van a gond, hanem hogy máv pályán gurul :D

  • avatar
    m_anzi16 mondta:

    öö.. hát akkor majd hasonlót csinálunk mint a tankok, csak a railjetnél nem lánctalp, hanem könnyen hajló sín (de nem magyar, hanem Osztrák sínből), és akkor már úton is tudna menni a Railjet.. csak az autópályán 120 a seb.határ, tehát mindkettő esetben szívás az egész… :( :D

  • avatar
    phontanka mondta:

    Gratulálok a naphoz. Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, talán majd jövőre. :)

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.