Főoldal » Modellvasút, Modellvasúti hir, N

Kato újdonságlap #6

IST 2011 március 5 1 megjegyzés

Azért szeretem a Twittert, mert csomó infót kapok rá amelyek bár rövidek, de mégis hasznosak tudnak lenni. Így került a figyelmembe a Kato legújabb újdonságlapja (hívjuk mondjuk ennek, talán ez rá a legjobb kifejezés). A Kato a szokásos éves katalógusában ugyanis nem igazán ír a következő éves terveiről, maximum 1-2 nagyobb durranást mutat be, a többi rész a már korábban megjelent modellekről szól. Az új cuccokról pedig hónapról-hónapra informál a gyártó egy-egy jpg formájában. Az idei hatodikat elnézve egy szót ismételgettem folyamatosan: kellene.

A képre pillantva ugyanis kiderül, hogy három újabb festési variánsa jelenik meg a Toyama-ban futó villamosvonalnak, azaz három járművet tehetnék a meglévő három mellé a kis pályámra. A dolog szépséghibája, hogy a TLR605-ös korábban már kiadásra került sima zöld színben, azaz nem ebben az ECO festésben, de ez így jobban tetszik. Ha jól értelmezem, akkor a 4. hónapban fognak megjelenni idén, azaz áprilisban.

Tovább legeltetve a szememet a 0-s sorozatú Shinkansen újbóli kiadása dobogtatja meg a szívemet, nagyon tetszik ennek a járműnek a formája. Az alapszett 8 egységes lesz és a poszteren látható 17 ezres árhoz képest a Hobby Search 13 ezer jenért árulja, azaz 160 dollárért. Ez durván 32 ezer magyar forint. Ismétlem: 8 egységes. Kapható lesz hozzá egy 8 kocsis kiegészítő szett is további 10 ezer jenes, azaz 25 ezer forintos áron.
Aztán ott van még az N700-as Shinkansen, ebből van egy 4 kocsis alapszettem, de egy 4 kocsis kiegészítőnek örülnék, úgy már értelmesebben nézne ki mint a jelenlegi verziójában. Jó hír az, hogy júniustól ez is kapható lesz 6800 jenért, 16 ezer magyar forintért. A Kiha 181-es “Köszönöm Kiha 181″ táblával az orrán annyira japán, hogy ihaj, de az biztosan kimarad.
És akkor nem is említem, hogy áprilisban jön a 100-as sorozatú Shinkansen újrakiadása is a Katotól. Aki vasútmodellezőként, modellgyűjtőként odavan a Shinkansenekért, annak azt hiszem szép hónapjai lesznek.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    De sajnálom, hogy annak idején TT-t választottam az N helyett… Imádom a nagysebességű vonatokat, de TT-ben csak a PIKO ICE3-at lehet kapni… :S Az pedig már megvan nekem, igaz, 6 részes kivitelben.

    N-ben meg van TGV, Sinkanszen meg még 1000 dolog, amiről nem is tudok!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.