Főoldal » Szimulátorok, Virtuális Vasút

(MS)TS újra?

IST 2011 március 30 6 megjegyzés

Lehet összeesküvéselméleteket gyártani illetve álmodozni: nem tudom mennyire emlékeztek még erre a másfél évvel ezelőtti írásomra, de úgy tűnik valami megmozdulóban van a Cascade Game Foundry háza táján. Róluk annyit kell tudni, hogy a Microsoft Aces Studio vezetői hozták létre a céget, olyanok, akik még például a Microsoft Train Simulator 2 projekten is dolgoztak. A másfél évvel ezelőtti ködös bejelentés óta (“valami új dolgon munkálkodunk, nem mondjuk meg mi az, de lesz mindjárt demó”) gyakorlatilag semmi hírt nem adtak magukról. Be van kedvencelve a honlapjuk, úgy egy hónapja néztem rá utoljára, nulla újdonság. Aztán pár napja kaptam egy levelet Balogh Gábortól, hogy ugyan nézzek már rá a weboldalukra én is, jól látja-e azt amit lát. Bár tartalmilag szinte semmi nem változott azon kívül, hogy egy hírt kitettek, hogy dolgoznak és lesz majd bejelentés, a lap kinézete megújult és igen erőteljesen szerepelnek a fejléceken képek vasúti szimulátorról. Talán ez jelent valamit, talán semmit, remélem nem kell újabb másfél évet várni arra, hogy kiderüljön mit is titkolnak ennyire. (A másik tippem egyébként valamifajta búvárszimulátor, a többi kép meg ilyesmire utal, de az itt ezen a honlapon nem játszik.) Ti mit gondoltok?

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


6 megjegyzés »

  • avatar
    Ibigoo mondta:

    Azt írják projects, simán lehet egy ~MSTS és egy búvárszim is a tarsolyukban.

  • avatar
    juhaszjani mondta:

    Meg ne felejtsétek el milyen nap van ma XD

  • avatar
    taurus-1047 mondta:

    Ist április elsejei írásaiból ez a legvalóságosabb. Az említett honlapot én is figyelem a kezdetek óta, de nem árultak el eddig még semmit, nem hogy képet nem mutattak. Reméljük hamarosan lehull a lepel egy jó kis vonatszimulátorról mely felkavarja az állóvizet!

  • avatar
    Pityu89 mondta:

    Április 1 van, de a poszt már 2 napos. :D

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Nem, ez nem április 1-jei hír, talán valóban lesz belőle valami.
    Viszont simán elfelejtettem idén ezt az április 1 dolgot, pedig korábban mindig kitaláltam valami hülyeséget. :-(

  • avatar
    huncsa mondta:

    Feltehetőleg az MSTS folytatására készülnek. A Microsoft is folytatni akarta, de jegelték a projektet. Sajnos mire észbe kapnak kiszorulhatnak a piacról, mivel több komolyabb cég is beszállt a versenybe. A legveszélyesebb az MSTS piacára a Railworks 2 (talán az EA van a háttérben) ugyanis a látszólag az MSTS hibáiból indultak ki a fejlesztéskor.
    Például a szimulátor pálya editora jól összefűzhető az Autodesk és a Google föld szerkesztőivel, így az MSTS és a Railworks közötti szakadék igencsak megnőtt. Azaz lehet, hogy azért csúsznak folyamatosan az MSTS 2 kiadásával mert mindig előttük járnak egy lépéssel. De majd meglátjuk. Egyelőre marad a Railworks.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.