Főoldal » Élménybeszámoló, Vasút

Búcsú egy vicinálistól

Tastam 2011 július 23 1 megjegyzés

Az igazi vasútbarátnak, ha vonatközlekedés beszüntetésének veszi hírét, megnehezül a szíve, légyen az “áldozat” hazai, vagy külhoni vaspálya. Mostanában a korábban mintavasútnak tartott Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) háza tájáról érkeznek ilyesfajta hírek, július utolsó napján például – a tervek szerint – a Friedberg – Felsőőr (Oberwart) vonalon megy el az utolsó személyvonat. Ez a vonal pedig megdobbantja szívünket, hiszen burgenlandi szakasza 1888-ban, a vasút megépítése idején Magyarország része volt. A Szombathely – Pinkafői Helyiérdekű Vasút igen változatos történelmét sajnos végigkíséri a visszafejlődés, hiszen a pálya forgalmát több lépcsőben, fokozatosan számolta fel a gazda. A hév vonalának nagy része Trianon után Ausztriához került, a forgalmat ezután az ÖBB (1947-ig BBÖ) szervezte. Ekkor épült meg a Pinkafőtől (Pinkafeld) Friedberg állomásig vezető összeköttetés, hiszen a pálya osztrák földön nem csatlakozott sehová. A határforgalom a vasfüggöny felhúzása után, 1950-ben szűnt meg, rá egy évtizedre az addigra államosított Szombathely – Búcsú vonal forgalma állt le. Ausztriában ekkor még a volt határállomásig, Rohoncig (Rechnitz) jártak a vonatok, ám 1982. október 18-án a Rohonc – Nagyszentmihály (Großpetersdorf), majd 1987. június 30-án a Nagyszentmihály – Felsőőr szakaszon állt le a személyszállítás. E 25 km-es vonalszakaszt 1989 óta a Südburgenländische Regionalbahn (SRB) társaság kezeli, mely a nem túl sűrű teherforgalmat két MÁV-eredetű M31-essel bonyolítja le. A nyári időszakban nosztalgiavonatok közlekednek egy szakaszán, melyet korábban gőzmozdony, jelenleg M31-es továbbít. A Felsőőrnél kiágazó, 1903-ban átadott, Felsőlövőre vezető szárnyvonal személyforgalma 1987. június 30-án állt le, itt jelenleg – meghatározott napokon – motoros pályakocsikból álló turistavonatok közlekednek. 2011. június 28-án egy kisebb csapat tagjaként beutaztam a még üzemelő pályát Friedberg és Felsőőr között, az alábbiakban erről az utazásról lesz szó.

Az utazás érdemi része (a Budapest – Sopron – Bécsújhely szakasz leküzdése után) a bécsújhelyi pályaudvaron kezdődött. A modern létesítmény, bár forgalma igen élénk és változatos, közelmúltbeli átépítése óta nem igazán fotogén. Így aztán mindössze a továbbutazáshoz felhasznált Desirót örökítettem meg ott, amely hamarosan neki is lódult Aspang állomás irányába.

A távolsági REX (Regional Express, egyszerűbben mondva sebesvonat) vonatok közötti, mindenütt megálló betétjárat második állomásán, Bad Erlachon egy kiállított apró gőzmozdonyt pillantottam meg. Sajnos Rosy-t csak a lehúzhatatlan ablakú Desiro sötétített üvegén át tudtam megörökíteni. Próbáltam kutakodni utána, azonban csak annyit tudtam meg, hogy a községnél korábban bányavasút is működött.

Az utazás a Pitten völgyében, lebilincselő tájon folytatódott. A látképet a keletre emelkedő Rozália-hegység uralta, melyen túl a burgenlandi síkság nyújtózkodik. Az alacsony hegyvonulat ormait várkastélyok, vagy ódon várromok koronázzák. Sok harcot látott ez a vidék, a helyi emlékezet szerint “erről jöttek a pogányok, azok ellen kellett védekezni”… A képen Seebenstein pompázatos vára látható a vonat utasainak szemszögéből.

Mint fentebb említettem, a mindenütt megállós személyvonattal Aspang állomásig utaztunk. Itt nem várt meglepetésben volt részünk, ugyanis az egyik mellékvágányon egy tolatós tehervonat várakozott, élén a 2143 022 pályaszámú dízelmozdonnyal. Azért örültünk neki, mivel a “Hercules”, vagyis 2016-os sorozat üzembe állítása óta ez a klasszikus típus példányai fokozatosan tűnnek el az osztrák vaspályákról.

A Bécs – Aspang vasutat 1881-ben vehette birtokba a nagyérdemű, a pálya Bécs és Bécsújhely közti szakasza részben a 19. század első éveiben belga tőkéből létesített csatorna (értsd: vízi út) vonalában halad. Az egykor végállomásként funcionáló Aspangról az 5022 036-os Desiro alkotta REX-szel utaztunk tovább. Ezek a sebesvonatok Bécsújhely és Aspang között csak Bad Erlachban állnak meg.

 

 

 

 

 

 

1910-ben nyílt meg az Aspang – Friedberg vonalszakasz, mely igazi hegyivasút alagutakkal és nagyvonalú, attraktív megjelenésű viaduktokkal. A pályát megfelelően karban tartják, a nyáron több ízben is vágányzár volt vonatpótló autóbuszos közlekedéssel. E munkálatoknál segédkezett a Dail Transport Service cég 2067 017-ese, melyet Tauchen-Schaueregg állomáson sikerült lekapni – ismét csak a Desiro ablakán keresztül.

Háromdesirós együttállás Friedberg állomáson: bal kéz felől a Fölöstöm (Fürstenfeld) irányából Bécsújhelyre, míg jobboldalt az ellenirányban közlekedő REX-ek kereszteznek, középen pedig a Felsőőrre készülődő személyvonat várja az átszállókat. Friedbergbe 1908-ra ért el az acélországút Fehring (és azon túl Graz), vagyis dél felől, az Aspangig vezető sínpár két évvel később készült el.

A Friedberggel szomszédos Pinggau település kivételezett helyzetben van, ugyanis két vasútvonalon két megállóval rendelkezik. Az egyik az Aspang – Friedberg pályán található, míg a másik a Friedbergnél kiágazó és a mintegy 50 méterrel mélyebben fekvő Pinka-völgybe egy hatalmas S-kanyarral leereszkedő felsőőri vasút mentén fekszik. Az utóbbi vonalon ingázó 025-ös Desiro a felvételen a község háttere előtt látható.

2011. augusztus 1-jén csupán a személyvonatok közlekedése szűnik meg Felsőőr felé, a heti három pár tolatós tehervonat – szükség szerint – továbbra is jár majd. Azonban a pletykák arról szólnak, hogy az ausztriai teherszállító vasúttársaság, az RCA a decemberben esedékes menetrendváltáskor le kívánja azt állítani. Ottjártunkkor a 2016 016 vontatta szokatlanul hosszú tehervonatát, melyet az előbbi helyszíntől nem messze sikerült elcsípni.

Hazánkban egy megszűntetésre ítélt vasútvonalnál, amikor már közel a forgalom leállításának időpontja, egyre nagyobb számban jelennek meg a vasútfotósok, hogy még egyszer, utoljára megörökíthessék az élő vasutat. Nem tudom, Ausztriában ez mennyire szokás, mindenesetre ottjártunkkor – amely egy közönséges hétköznap volt – egy kerékpáros fiatalember is cikázott fotóapparátjával a vonal mentén. A kép a Pinkafőhöz közeledő Desirót mutatja.

A környék központja, Pinkafő (Pinkafeld) belvárosa szinte csak egy ugrásra esik a vasút megállójától. Ez azonban még nem az egykori Szombathely-Pinkafői hév végállomása, azt anno dacumal – jó magyar szokás szerint – a település szélén helyezték el és Ópinkafő (Altpinkafeld) néven jelenleg is megtalálható a menetrendben. A városnak még egy megállója van innen 800 méterre: Pinkafeld Schule (iskola).

Csak ajánlani tudom, hogy aki elvetődik Pinkafőre, tegyen egy sétát a település bájos belvárosában. Érdemes benézni a főtér mellett emelkedő plébániatemplomba is, melyben a magyar javabarokk orgonaépítés egyik legszebb példáját láthatjuk. A hangszer ugyan “remotorizált”, azaz 1966-ban belsejét teljesen új szerkezetre cserélték. Azonban ma is teljes pompájában megcsodálható id. Klügel József kőszegi mester pompás orgonaszekrénye.

 

 

 

 

 

Osztrák színvonalban gondolkozva szokatlannak mondható, hogy a Friedberg – Felsőőr vonalon több lassújel is található, némelyik komoly sebességcsökkentésre ítélve a vonatokat. Felsőőr állomáson pályafenntartó csapattal találkoztunk, járgányuk az állomás rakodóterületénél várakozott. Elgondolkodtató, hogy bő egy hónappal a személyszállítás tervezett leállítása előtt még dolgoznak errefelé, talán mégsem veszett minden…

A vasútvonal végpontja, Felsőőr. A Szombathely-Pinkafői hév épületeit nem szabvány-, hanem egyedi tervek szerint emelték, s mára annyira megváltoztak, hogy eredeti megjelenésük már alig ismerhető fel. Az ötvágányos állomáson történik a tehervonatok átadása/átvétele a továbbvezető vonalat kezelő SRB-vel, de a népszerű nosztalgiavonatok már nem jönnek el idáig. Vannak tervek a személyvonati forgalom további fenntartására, reméljük, csak rövid időre csendesedik el ez a szép környezetben kanyargó mellékvonal.

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    IST mondta:

    Köszönjük a beszámolót, nagyon kellemes kirándulás lehetett, nekem meg kellemes olvasnivaló!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.