Főoldal » Élménybeszámoló, Vasút

Csillagtúra Székelyföldön

Tastam 2011 augusztus 18 Nincs megjegyzés

A közelmúltban egy székelyföldi utazáson vettem részt, amely annyiban volt érdekes számomra, hogy először utaztam arrafelé személygépkocsival. Feleségemmel és egy baráti párral mentünk, a program középpontjában nem a vasút állt. Szállást egy középponti helyen, Csíkszeredában (Miercurea Ciuc) foglaltunk, ahonnan csillagtúra-szerűen indultunk, majd’minden napon más irányba. Számos olyan helyet sikerült felkeresnünk, amelyet eddigi, vonatos útjaim alkalmával nem láthattam, azonban a szóba jöhető látványosságok nagy részének megtekintését – idő hiányában – most is egy későbbi időpontra kellett halasztanunk. A gépkocsivezetés feladatának oroszlánrészét barátom teljesítette, semmiképp nem lett volna célszerű, hogy jómagam egy friss jogosítvány birtokában pont az erdélyi hegy-völgyes úthálózaton gyakoroljak. Természetesen minden nap sikerült vasutat is látnunk és megörökítenünk. Lehetőség szerint a nyíltvonali helyszíneket próbáltuk előnyben részesíteni, hisz’ korábban leginkább állomásokon fotóztunk. Lássuk hát, mi minden került terítékre a vasúti témakörben!

1. nap, 2011. augusztus 3: odautazás

A hazai szokásoktól eltérően, számunkra szokatlan módon Romániában nemzetközi fővonalak mentén is bőven találhatunk hagyományos, kézi üzemeltetésű vasúti útátjárókat, melyeket a helyszíni bakterházban szolgálatot teljesítő személyzet kezel. Ráadásul ezek a sorompókat a vonat érkezése előtt meglehetősen korán leengedik. Első fotónkat is egy ilyen átjárónak köszönhetjük: a Csucsa (Ciucea) állomás közelében található Dregán-völgy (Valea Drăganului) megállóhelynél a Budapestről érkező Hargita nemzetközi gyorsvonatot sikerült lencsevégre kapnunk.

E nap szinte kizárólag az utazással telt el, az itthoni 6 órás indulás után kisebb pihenők beiktatásával – ottani idő szerin – este nyolc órára értünk csíkszeredai szálláshelyünkre. A felesleges időhúzás elkerülése érdekében a legrövidebb útirányt próbáltuk keresni, bár ez az országutak eltérő minősége miatt nem minden esetben bizonyult a legjobb választásnak. Így aztán viszonylag ritkán haladtunk vasút mellett, vagy ha igen, akkor sem vártunk vonatra. Homoródszentpál (Sânpaul) és Marosugra (Ogra) között a szerencsének köszönhetően mégis sikerült elcsípnünk egy személyvonatot.

2. nap, 2011. augusztus 4: Gyilkos tó (Lacul Roşu)

Az első igazi napunkon a Gyilkos tóhoz látogattunk, ami jó kétórás utat jelentett a Székely körvasút mentén. A menetrend birtokában még a reggeli után kimentünk a vasút mellé. Az szerencsére nem volt nagy távolságra, mivel a panziónk a közvetlenül a sínpár mellett húzódó Brassói út mentén terült el. A villamosított fővasúton a vontatást szinte kizárólag a CFR hattengelyes villamos mozdonyai látják el, vagyis a vonatok terén túl nagy változatosságra nem számíthattunk. Az első igazi fotónkon a 40-0919 látható Csíkszereda határában egy Körösfőre (Izvoru Oltului) tartó személyvonat élén.

A Gyilkos tó és az onnan nem messze található Békás-szoros megnyerő szépségű természeti képződmény, a környék bebarangolása majd’ az egész napunkat kitöltötte. Még az első romániai faluba is átruccantunk, ahol a szemrevaló és barátságos kocsmáros kisasszony finom kávéjával frissültünk fel. Délután már csupán annyi időnk maradt, hogy kis kitérőt tegyünk a szárhegyi Lázár-kastélyhoz, mely az erdélyi reneszánsz egyik legszebb alkotása. Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) és Gyergyószárhegy (Lăzarea) között találkoztunk ezzel a rövidke személyvonattal.

3. nap, 2011. augusztus 5, Székelyszáldobos (Doboşeni)

E napon feleségem ismerőseit készültünk meglátogatni. Az előző napival ellenkező, vagyis déli irányba indultunk a Csíki medencében, a Székely körvasút mentén. Még Csíkszereda és a szomszédos község, Csíkszentimre (Sântimbru Ciuc) között sikerült elcsípnünk a Budapestről – percre pontosan – érkező Corona nemzetközi gyorsvonatot, melyet ezúttal a 40-0078 vontatott. Tovahaladva még több alkalommal kerültünk a sínpár közelébe, vonatot azonban nem láttunk. A romániai vasúti közlekedés bizony még igen messze van a Nyugaton, sőt már idehaza is megszokott sűrű, ütemes vonatkövetéstől.

Mikóújfalunál (Micfalău) elhagytuk a medencét és egy oldalvölgyben keletnek autóztunk tovább. A település szélén található Kárpitusz bányában (Cariera Carpitus II, ez a vasútállomás neve is) követ fejtenek, az oda vezető iparvágány közvetlenül az országút mellett vezető részén egy zöld Dácsiára lettünk figyelmesek. A látszat csal: a LDH70-805 pályaszámú jármű előtt és mögött hiányoznak a sínek, a német tulajdonos sajnos nem preferálja a vasúti szállítást. A mozdonyt lassan a növényzet is benövi, ám a körülmények ellenére – látszólag – épségben megvan.

A nap többi része a vendégeskedéssel telt el. Jómagam nem városban élek, ennek ellenére kissé furcsa számomra, hogy nem is túl messze, az Európai Unió egyik tagállamában vannak olyan települések, ahová nem vezet szilárd burkolatú út. Ezek egyike a hegyek ölelésében megbúvó, 1800 lelkes Székelyszáldobos. A kedélyes beszélgetés, vendéglátóink gazdaságának megismerése és a finom töltött káposzta elfogyasztása után különleges élményben volt részünk: végiglátogattuk a falu határában sorakozó borvízforrásokat. Ehhez a házigazda egy, a vasúttól némiképp eltérő jellegű közlekedési eszközt biztosított?

4. nap, 2011. augusztus 6, Kommandó (Comandău)

Korán indultunk, mivel úti célunkig igen sokat kellett autózni. Ez a menet nem mindennapi kalandot kínált, mivel egy részét makadámszerű, egy másik szakaszát pedig építés alatti, gidres-gödrös, feltúrt földúton kellett leküzdeni. A Kovászna (Covasna) város szélén található Tündérvölgyben egy kis időre megálltunk, mivel éppen indult a Fenyő szálloda és Sikló-alsó között közlekedő kisvonat. A 760 mm-es nyomközű pálya a kovásznai nagyállomásról indul, azonban jelenleg a turistavonatok az egykor fafuvarozást ellátó kisvasútnak csak egy rövid vonalrészén közlekednek.

A Tündérvölgyből kanyargós, helyenként erős emelkedővel bíró makadámúton lehet feljutni Kommandóba. Kovászna megye legmagasabban, mintegy kilométerre a  tenger szintje felett elhelyezkedő településén azon a hétvégén került megrendezésre a 10. kommandói napok, melynek keretében a fentebb említett keskeny nyomközű vasút felső szakaszának pár km-es járható szakaszán vonatközlekedés is volt. A vonatokat az éppen százesztendős, Budapesten épített 764.243-s pályaszámú gőzmozdony továbbította.

Miközben az óránként induló vonatok utasait egy máshonnan ideszállított vasparipa repítette, az ős-kommandói763.247 aszomszédos vágányon búslakodott hidegen. Ez a gép ugyan nem MÁVAG-gyártású és még csak 95 esztendős, azonban 2Ct tengelyelrendezése okán keskeny nyomközön igazi kuriózum. Hogy mért választották a linzi Krauss & Co konstruktőrjei ezt a gyorsjáratú gépeknél szokásos megoldást, nem tudni, valószínűleg a rossz pályaállapotok miatt. A járművet egyébként nem sokkal e fotó elkészítése előtt suvickolták ki a Kisvasutak Baráti Köre jelen lévő lelkes, fiatal tagjai.

Kora délután elhagytuk a falut és leereszkedtünk Kovásznára, ahol a hölgyek jégkrémeztek, az urak kávéztak és valamennyien – természetesen – borvizet is fogyasztottunk. Kiugrottunk még a nagyvasúti állomásra is, ahol éppen vonatkeresztezés volt aktuális. Amikor utoljára, vagy egy évtizede Kovásznán jártam, a CFR-Nagydácsiával vontatott két-háromkocsis személyvonat őrjítő, 20 km/órás sebességgel robogott errefelé. Néhány éve a vonalat a Regiotrans társaság szolgálja ki Franciaországból használtan vásárolt motorvonataival, azóta az alkalmazható sebesség és a vonatok száma is növekedett valamelyest.

A fentebb ecsetelt útviszonyok miatt hazautazáshoz a kerülő, ám jobb állapotú országutakkal kecsegtető, Sepsiszentgyörgyöt (Sfântu Gheorghe) érintő útirányt választottuk. Nem is csalódtunk, s ha már Háromszék székvárosába tévedtünk, megtekintettük az állomáson a közelmúltban kiállított gőzmozdonyt. Az egyedi járművet kis- és nagyvasúti alkatrészekből a kovásznai erdészet vasútüzemében fabrikálták az átrakó normál nyomközű részének kiszolgálására. Az ipartelep leállása után sokáig a már őrzés nélküli udvaron álldogált, míg végre jelenlegi, többé-kevésbé méltó helyére került.

Hazautazás közben még készítettünk néhány vasútfotót, többek között ezt a Málnás (Malnaş) és Sepsibodok (Bodoc) között zakatoló, 41-0105-össel továbbított, keletnémet eredetű emeletes kocsikból álló vonatot is sikerült megörökíteni. A képhez kis történet is tartozik. Egy hölgy bakter által épp az orrunk előtt lezárt sorompó előtt álltunk meg. Az általában hosszas várakozások miatt az útátjáróhoz települt roma árusok, nagyrészt gyerekek azonnal körbesereglették az autót, portékáikat – gyümölcsöket, szarvasgombát – kínálva. Már a kiszállás is nehézségekbe ütközött, végül a lányok a kocsiban maradtak, s belülről lezárták az ajtókat…

5. nap, 2011. augusztus 7, Gyimes (Ghimeş)

A régi Magyarország egyik legszebb vasútvonalának titulált Madéfalva (Siculeni) – Gyimes pályát már több alkalommal beutaztam a Pünkösdkor esedékes zarándokvonatok fedélzetén. Most azonban alkalom nyílott a környék felfedezésére a Székely gyors itt-tartózkodásával járó hatalmas tömeg nélkül, s ezt a lehetőséget ki is használtuk. A nyugodt iramú felfedező séta közben szerencsére igen élénk vonatforgalom is zajlott, így a régi határnál álló, a Tatros (Trotuş) folyót átívelő hídon több szerelvény is lencsevégre került. Ezek egyike ez a szép hosszú, tolómozdonnyal segített tehervonat.

Visszaútban rövid időre felszaladtunk Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus) állomására. Szerencsére a forgalmi szolgálattevő készséges volt és elárulta, hogy körülbelül félóra múlva érkezik Madéfalva felől egy tehervonat. Ez az idő éppen elégnek bizonyult, hogy a falu szélén található 300  méterhosszú, 20 méter magas, 20 ezrelékes emelkedővel megépített Tatros-viadukt melletti hegyoldalra felkapaszkodjunk. A barátságos forgalmista által megjósolt időpontban befutó vonatot az Unifertrans társaság villamos mozdonya továbbította, ám érkezésekor sajnos éppen elborult az ég.

A nap csúcspontjának a Karakó völgyhíd meglátogatása ígérkezett. S bár előzetesen több leírást elolvastunk és a közeli Lóvész (Livezi) faluban kirakott térképet is tanulmányoztuk, mégis elvétettük az utat. Végül autónkat Karakó (Caracau) mh-nél hagytuk és egy helybéli asszony útmutatása alapján a sínek mentén közelítettük meg a völgyhidat. A 226 méter hosszú és 64,4 méter magas építményen három szerelvény áthaladását szerettük volna megörökíteni, azonban az elsőt lekéstük, a harmadikról pedig a vonat késése miatt voltunk kénytelenek lemondani. A képen a 41-0053 látható egy gyorsvonat élén.

6. nap, 2011. augusztus 8, Parajd (Praid)

Székelyföldön töltött utolsó napunk középpontjában ismét nem a vasút állott, azonban pár érdekességet ezúttal is sikerült meglesnünk. Utunk a Tolvajos hágón át vezetett, ahol a földben különös, talán medvétől származó nyomokat is felfedeztünk. Innen leereszkedve első állomásunk Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc) volt. A közel harminchétezres nagyvárost szárnyvonal köti a vasúti vérkeringésbe, melyen a már Kovásznánál is megismert Regiotrans magántársaság szervezi a forgalmat. A város nem túl nagy pályaudvarán éppen a francia eredetű, 97-0584 pályaszámú motorkocsi töltötte pihenőidejét.

Farkaslakai időtöltésünk után délután érkeztünk a nevezetes fürdőhely, Szováta (Sovata) határába, ahol a Regiotrans motorvonatát egy útátjáró közelében lestük meg. Korábban már esett szó a Románia-szerte fellelhető, hosszan zárva tartott sorompókról. Nos, az itteni sorompó kifejezetten rövid ideig állja útját a sietős autósoknak, kezelését ugyanis a vonat személyzete látja el. A vonat megáll az útátjáró előtt, a kalauz a képen látható trepnin előremegy és behajtja a vízszintesen elfordítható sorompót. Ezután a vonat áthalad az átjárón és megvárja, hogy az utat szabaddá tevő kalauz visszaszálljon.

Kellemes szovátafürdői sétánk és némi sónyalogatás után, késő délután indultunk vissza szálláshelyünkre. Azonban pár percre megálltunk Parajd állomása mellett, hogy szemrevételezzük az odafelé látott Kis- és Nagydácsiát. A sóbányászati központ pályaudvara tele volt nyitott teherkocsikkal, az élénk teherforgalomra azonban nemcsak erről, hanem az árnyékban várakozó vonali dízelmozdonyról is következtethettünk. A fotón a sóberakót kiszolgáló 86-0057 látható, vezetője egykedvű pillantással nyugtázta a két fotós gyárkapun kívüli megjelenését és tevékenységét.

7. nap, 2011. augusztus 9, hazautazás

Egyszer minden véget ér, s bár még szívesen maradtunk volna, reggel nekiindultunk a hazavezető útnak. Vasúti szempontból nem sok érdekességet tudok e napról felmutatni, mivel az út ugyanolyan hosszú volt, mint idefelé és estére itthon szerettünk volna lenni. Ebédelni Radnót (Iernut) állomása mellett álltunk meg, igen szerencsés időpontban, mivel bő félóra alatt három vonat ment el, mind különböző összeállításban. Ezek közül a hagyományos Sulzerrel továbbított személyvonatot mutatom most be. Később, a Királyhágónál kifogtunk még egy balesetet, ami ugyan visszavetett minket vagy egy órával, azonban este nyolcra rendben hazaérkeztünk.

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.