Főoldal » Bemutatók, Szimulátorok, Virtuális Vasút

Kenyérpirítók, felhőkarcolók, gyorsvasút

jsim 2011 augusztus 28 10 megjegyzés

avagy kipróbáltuk a Railworks 2 legújabb kiegészítőjét.

Nem egészen három napja, az elmúlt évek talán legforróbb napján jelent meg az általam már nagyon várt DLC, amely az USA máig egyetlen nagysebességű vasútvonalának, az Északkeleti Folyosónak egy részét dolgozza fel. Meg kell vallani, hogy a Northeast Corridorral egy eléggé nagyra tágult űrt tömködtek be – legalább is egyelőre -, amely a brit témák felülreprezentálása miatt (is) keletkezett. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a 2007 óta létező alapprogramban (Rail Simulator majd Railworks) megjelent (Barstow to San Bernardino, Kalifornia) valós amerikai vasúti vonalat lemodellező kiegészítő szintén amerikai témában eddig még nem jelent meg. Német területen ugyanez a helyzet, bár ott is készülget valami, de nyugtával…

Úgy gondolom tehát, nagyon kellett már az RW 2-be egy ehhez hasonló vérfrissítés, egy amerikai pálya, amely még abból a szempontból is figyelmet érdemel, hogy fel van készítve a szeptemberben várható és elég sok újdonsággal kecsegtető Train Simulator 2012-ben való futtatásra is. Ezek voltak az általános és “külső” érvek a kiegészítő mellett, most pedig nézzük meg, hogy tartalmilag is maga mellé tud-e állítani.

A vonalról röviden

A Northeast Corridor (NEC) ahogyan azt említettük is az Amerikai Egyesült Államok egyetlen gyorsvasúti vonala zömében négy vágányúttal kiépítve. Ez a 720 km hosszú vasúti fővonal a keleti partokon lévő városokat köti össze Washington DC és Boston között. A kiegészítő egy 90 mérföldes (kb. 145 km) szakaszt dolgoz fel, amely Philadelphia 30. utca állomást és New York Pennsylvania pályaudvart köti össze. Akik sokat játszottak az MSTS alapprogramjaival, azok gondolom rögtön észrevették, hogy ez bizony az abban feldolgozott Washington DC – Philadelphia (133 mérföld, 214 km) szakasznak a folytatása. Pontosan tíz évvel az első szakasz szimulátoros lemodellezése után jelent meg a folytatás, tehát a teljes vonal déli fele már szimulátorral bejárható. Ráadásul a Philadelphia és Wilmington közötti, durván 30 km hosszú rész a Trainz Simulator 12-ben is bejárható, amit azért is érdemes kipróbálni, mert egy teljesen más látványvilággal dolgozza fel a pályát, persze itt más motorról és koncepcióról beszélhetünk. Miután megismerkedtünk a pályával nézzük meg a vele érkező gördülőállományt is.

Kép: Wikipedia

Toasters és az Amcoach

A pályával az AEM-7 típusú, szögletes formája, rozsdamentes acél anyaga és talán a tetején lévő forró ellenállások takarásának a kinézete miatt “Kenyérpirító” becenevű villamos mozdonyt kapjuk, valamint a tipikus amerikai, a lekerekített, oldalt bordázott, alumínium színű, kék-piros csíkokkal itt-ott ellátott személykocsikat.

Az Amtrak AEM-7 1979 óta szolgálja az amerikai utazóközönséget az akkoriban lecserélni készülő, a Pennsylvaniai Vasút üzemeltette, jellegzetes formájú GG1-esek utódjaként. A mozdonyt a General Motors Electro Motive Division gyártotta a svéd ASEA licence alapján (a svéd Rc4-es erőltetett üzemre tervezett változata). Sajnos ez a típus is koránál fogva megérett a leváltásra, így helyüket állítólag 2013-tól a Siemens gyártotta Cities Sprinterek (ACS-64) veszik majd át.

Milyen is vezetni ezt a járművet az RW 2-ben? Őszintén szólva nagyon kellemes meglepetést okozott. Nagyon jó a dinamizmusa, jól gyorsul, ahogyan az egy villanymozdonytól elvárható, és ami a legfontosabb: normálisan fog a fék. Ez azért is lényeges, mert míg pl. a briteknél meg van határozva, milyen intenzitással lehet fékezni, ennek függvényében mekkora távolságtól kell rákészülni a biztos és biztonságos megálláshoz, meg az utasok komfortérzete stb. stb., addig ezek itt nem játszanak szerepet. Egy komolyabb 50% feletti fékkar működtetést itt nem vesz hibának a program, aminek függvényében a fékút is rövidebb, tehát a vezetés is dinamikusabb. A gép hangja és menethangja nagyon rendben van teljesen egyediek és megfelelő hangerővel jelentkeznek, nem is kell hangsúlyozni, hogy fejhallgatóval még intenzívebbé válik az élmény.

Sajnos a személykocsiknak nem készítettek billentyűre kapcsolható belső nézetet, ami ugye azért rossz, mert vezetés közben nem válthatunk utastérnézetre, a fejlesztőknél úgy látszik ez már kezd valami rossz szokássá válni.
Összességében szerintem igen-igen rendben van a gördülő állomány.

ACSES és a Pulse code cab signaling. Na, ez mi?

Aki otthonosan mozog az amerikai vasútban – ellentétben velem – annak feltételezem rögtön lejött, hogy a NEC-en kiépített vonatbiztosítás rövidítése az első betűhalmaz, a második meg az ehhez kapcsolódó vezetőállás kijelzőre utal. Az ACSES (Advanced Civil Speed Enforcement System, a lefordítására nem vállalkoznék) vonatbefolyásolás valójában permanens sebességfigyelésen alapul és a pályán megengedett legnagyobb sebességtől bármilyen okból kifolyólag (pályaépítés, térközcsökkenés/ütközéselkerülés, karbantartási munkálatok, rongálódás stb.) eltérő sebességkorlátozásokat figyeli és túllépésükkor jelez. Ehhez kapcsolódik egy vezetőállás-jelző is (nem tudom ismétlőjelzőnek lehetne-e nevezni), amely mutatja a meghaladni készülő fényjelzőn lévő jelzésképet, a jelzésképnek megfelelő és betartandó sebességet és az érvényben lévő megengedett pályasebességet. A lényeg, hogy a két érték közül mindig a kisebbet kell betartani. Ahhoz, hogy működjön a rendszer, be kell kapcsolnunk az egérrel (alapértelmezésben inaktív). A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amennyiben egy korlátozást jelző fényjelzőhöz érünk a rendszer egy folyamatos sípolással figyelmeztet a sebességcsökkentés megtételére, ekkor az a dolgunk, hogy a fékkart minimum 50%-ig mozgassuk, amikor is a hangjelzés megszűnik. Azaz nyugtázta a rendszer, hogy uralmunk van a vonat felett ti. fékeztünk. Ha viszont nem fékezünk eléggé (50% alatt maradunk), vagy egyáltalán nem fékezünk, akkor kényszerfékezést hajt végre a befolyásolás, amit a fékkar teljes (100%) behúzásával, majd kioldásával lehet feloldani. Ezen kívül aktiválható az éberségi is, ami két percenként jelentkezik, viszont ha 20 mérföld sebesség alatt haladunk, akkor inaktív. Az éberséginek örültem, mivel ha jól emlékszem az RW-ben ez az egyetlen jármű, ahol szó szoros értelemben vett éberségi van és működik is (nem összekeverendő az AWS nyugtázással).

Mindezek tehát működnek és rendkívül megdobják és színesebbé teszik a vezetést. Az persze más kérdés, hogy mennyire közelítették a valósághoz, tényleg ilyesféle a biztosítás a NEC-en, erről nem tudok nyilatkozni. Fontos megemlíteni, hogy a pályán a jellegzetes egy- és kétfejű, köralakú fényjelzőkön kívül semmilyen más és egyéb jelzőre ne számítsunk, ugyanis nincs ilyen. Elsőre nekem is furcsa volt úgy vezetni, hogy sehol egy sebességkorlátozásra felhívó tábla, vagy a megengedett sebességet jelző tábla stb. Hát igen itt a pályaismeretünkre és a vezetőállás-jelzőre kell teljesen hagyatkoznunk. A jelzésképeket tartalmazó Pdf.-t feltétlenül tanulmányozzuk át.

A szcenáriók és a pálya kidolgozottsága

Tudom, ha egy kiegészítőhöz húsz küldetést adnának az sem lenne elég, de azért valljuk be ha a szabad kóborlásos valamiket nem vesszük ide bizony a NEC-hez négy, azaz négy küldetést kapunk. Ez arcpirítóan kevés és megbocsájthatatlan. Még akkor is, ha ezt a négyet karrier módra is megcsinálták. Talán javít egy kicsit az a helyzeten, hogy a négy között van 100 és 140 perces hosszúságú is.

Aki játszott e vonal MSTS-ben feldolgozott szakaszán az tudja, hogy a Northeast Corridor főleg hosszú egyenes szakaszokból áll (persze milyen is lenne egy nagysebességű pálya), ami azért néha egyhangúvá teszi a vezetést. Jelen kiegészítőnknél sincs ez másképp, pontosabban annyiban igen, hogy itt csak egy hosszú és picit unalmas szakasz van (Trenton és New Brunswick között), a többi egyáltalán nem az. Ráadásul nagyon sokat jelent, hogy aktívan kezelnünk kell a befolyásolást, így mindig van mit tenni.

A pálya kidolgozása elsőre elnagyoltnak tűnik és kietlennek. Azonban ha megnézünk egy-két videót a szakaszról a youtube-on, akkor kiderül, hogy nem lett ez annyira rosszul megcsinálva, még ha nem is egy WCML North. Nagyon sok az egyedi tereptárgy, a jellegzetes állomásépületek, például a new yorki Pennsylvania Pályaudvar betonoszlopos ridegsége (hasonlít egy kicsit a Nyugatinál, a Westend felőli vágányok betonborítására). Szerintem jól néznek ki a felhőkarcolók és az ormótlan, tekintélyt parancsoló vasszerkezetű hídszerkezetek (pl. Newark). Ezekkel (is) nagyon át tudták adni azt az érzést, hogy bizony ez egy más világ, nem Európa, ami nagyon fontos szempont.

Összességében elmondható, hogy csalódást egyáltalán nem okozott a kiegészítő, azt szerintem hozza, amit el lehet várni tőle. Egyáltalán nem bántam meg a beszerzését, hiszen mindenképpen jó volt általa egy kicsit újra kimozdulni Európából és belekóstolni egy az európainál kicsit másabb vonatvezetési, vasútbiztonsági felfogásba. Egy esélyt mindenképp megérdemel.

Mivel az írás nem teljes értékű bemutató igényével készült, ezért nem írok értékelést.
A kiegészítő most 20%-al olcsóbban vásárolható meg a Steam-en, 24 euróért (kb. 6500 Ft).

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


10 megjegyzés »

  • avatar
    mycugar mondta:

    En orulok ennek az uj palyanak,mert -igaz connecticut-ben lakom es ismerem a vonalat.nekem nagyon bejott ajnlani tudom mindenkinek

  • avatar
    disc mondta:

    Hát kipróbáltam. Eléggé elnagyolt, maga a pálya is, és az aem-7-is. (Amúgy gratulálok a mozdonyt tervezőknek, ilyen ocsmány belső teret még semmilyen járműnél nem láttam :D )

    A felsővezeték világos zöld. Majd mikor már fél órája megyek egyszer csak vége mert 2 ai vonat valahol összeütközött :D

    Néhány helyen ahol felüljáró van nincs hídtest, így a vágányok közt belátni az egyre alacsonyabb földre, és szépen állnak a vágányok a levegőben :)

    Az árát tuti nem éri meg, de azért játszható.

  • avatar
    disc mondta:

    Ja meg átvillódzások vannak a jelzőknél, a fülkében a mutatóknál és a váltóknál is.

  • avatar
    jsim ( a szerző ) mondta:

    Sziasztok!

    @mycugar
    Teljesen egyet értek. Nem rossz ez így elsőre és tényleg lehet ajánlani pár hibája ellenére is, nekem is bejön. :-)

    @disc
    A világos zöld színű felsővezeték engem is meglepett, biztos van valamilyen oka ezen kialakításnak, nem tudom. Hibákat persze én is észrevettem, de direkt nem tértem ki rájuk, mert nem teljes bemutatóként írtam a bejegyzést. Az tény, hogy a kiegészítőben vannak bug-ok és érdekes jelenségek, de szerintem ennek ellenére nem lett annyira rossz. Van egy olyan érzésem, hogy valódi értékét, vagy mivoltát majd a szeptemberi frissítés után mutatja majd meg…de nem biztos, hogy igazam van. A mozdony belső tere tényleg furcsa (nem feltétlenül nevezném “ocsmány”-nak) a sebességmérő műszer elhelyezkedése miatt valóban eléggé korlátozott a pálya beláthatósága, dehát ez adja -többek között- a mozdony egyediségét. :-)
    A fontos szerintem (legalább is felhasználói szinten), az általad is említett dolog: “de azért játszható”. Tényleg az és jó látni, hogy egyre fejlettebb a program, azaz folyamatosan újítanak, ami nem egy utolsó szempont…. :-)

  • avatar
    IST mondta:

    @disc és jsim:

    Ez érdekes, mert én nem vettem észre semmilyen jelzővillódzást, valamint vágányokat a levegőben. Ott valami más gáz lehet.
    Nekem amúgy nem jött be a pálya, valahogy túl egyhangúnak találom. Ha már hosszú pálya akkor inkább a WCML, ott változatosabb volt a terep. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy nagyon-nagyon sokat számít nálam az, hogy két monitoron játszom a progit, így a jobb oldali ablakon kilátok. Sokkal többet mutat a pályából úgy a program mintha csak előrefele nézhetnék, több lehetőségem van nézelődni. De valahogy így sem az igazi számomra. Ízlések és pofonok.

    A pluszban bekapcsolható biztonsági rendszerről meg annyit, hogy én magamtól nem jöttem volna rá, hogy ilyen is van, a megvásárlás után pedig nem kezdtem el nagyon keresgélni a kézikönyvet, csak láttam, hogy van a könyvtárban egy Northeast Corridor névre hallgató. Aztán később amikor játszottam vele és jsim is pont akkor tolta, ő szólt, hogy összesen 3 pdf jött le és az egyikben benne van hogyan is lehet bekapcsolni és működtetni a rendszert. Ha nem szól akkor én bizony ezek nélkül próbálkozok és anyázok folyamatosan a nem kirakott táblák miatt.

    Arra azért én is kíváncsi leszek, hogy hogyan fog kinézni ez a pálya TS2012 alatt…

    A bemutatóért nagy köszönet jsimnek, örülök, hogy ilyen gyorsan írt róla.

  • avatar
    B.Zsolt mondta:

    Hogy hogy nincs még meg a teljes pálya semilyen szimulátor alá? Az amerikaiak nem kedvelik ezt a vonalat? Az MSTS alá létezik az alappálya javított változata?

  • avatar
    IST mondta:

    És megjelent a P42DC Genesis is…

  • avatar
    disc mondta:

    @IST: attól hogy te nem vetted észre ott a lebegő pálya, éppen erre építettek hogy nem fogják sokan észrevenni ott az ágyazatok közti résben, de hát még is :)
    uk meg az us trainsimen is eléggé vegyesek a vélemények.

  • avatar
    IST mondta:

    Látod ez lehet. Vénülök… :-D

  • avatar
    LEVIBOY mondta:

    Ma én is kipróbáltam a Northeast Corridor-t. Sajnos a szcenáriókban valóban van hiba, az utolsónál nálam is előfordul, hogy 2 AI összeütközése miatt nem lehet befejezni a küldetést. A hibáktól eltekintve nekem tetszik a kiegészítő, mert ez egy valóban különleges darab. A másik, ami miatt értékes, hogy a működő AFB-n kívül jól megoldották a vonatbefolyásolást is, amit ritkán látunk olyan szimulátorokban, ahol a látvány a leghangsúlyosabb, pedig ezek az elemek szerintem jobban hozzájárulnak a valósághű élményhez és élvezetesebbé teszik a játékot, mint a szép grafika. De még jobb, ha mindkettő megvan!:) Én is kíváncsian várom már milyen lesz ívtúlemeléssel megfejelve a pálya.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.