Főoldal » Kiállítás, Modellvasút

Képek Balatonfüredről

IST 2011 augusztus 28 Nincs megjegyzés

Nemrégiben került megrendezésre Balatonfüreden egy nemzetközi vasútmodell kiállítás, amelyre minden évben sor kerül a veszprémi Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub jóvoltából. Mivel alig két hete Budapesten van egy amerikai ismerősöm, ezért feldobtam neki, hogy ugorjunk le és nézzük meg a kiállítás anyagát, úgysem látott még ilyet kis hazánkban. Fényképezőgépet persze vittem magammal, így bár a fényviszonyok finoman szólva sem voltak a legideálisabbak, néhány képet készítettem is, ezeket láthatjátok alant.

Egy-két fotó persze kellett a nagyvasútról is a modellek megnézése előtt:

Tapolcáról fut be a vonat néhány vasútbarát teljes figyelme mellett.

Itt pedig Tapolcára indul egy másik járat, amely a kereszt miatt kénytelen volt megvárni az előző képen látható szerelvényt.

Amit nagyra értékeltem a kiállításon az a kiragasztott térkép volt amelyen fel volt tüntetve, hogy kinek a modulját láthatja a kedves látogató.

Maga a kiállítás a balatonfüredi vasútállomás épületében került megrendezésre, a pénztárak fölötti szinten. Mindez azzal járt, hogy én szűknek éreztem a helyet az asztalok között, levegő és fény sem jutott túlzottan sok sajnos. Ugyanakkor a rendezők tényleg megpróbálták a lehető legjobban kihasználni a területet, viszonylag sok modult sikerült felállítaniuk. A meleg ellenére szerencsére nem jött elő a kiállítások rákfenéje azaz a kevés számú mozgó vonat, így aztán bőven láttunk szerelvényeket közlekedni erre-arra. A nemzetközi jelleg miatt külföldi vasutak vonatjait is megcsodálhattuk, néhány esetben persze ez kissé furcsán jött ki a tereppel. Talán mondanom sem kell, hogy a fő modulrendszer H0 építési nagyságban készült. Képek:

A fentiek mellett némi N-es anyagot is találtunk, Németh Ferenc mutatta be Eplényt és környékét:

Összességében egy viszonylag hamar bejárható kiállításon vettünk részt, jónéhány szépen kidolgozott modult tekinthettünk meg, de azért voltak bántóan kidolgozatlan részek is. Gondolom utóbbiak “feltuningolására” is sor kerül majd idővel, mint ahogy mindig van újdonság a veszprémiek asztalain.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.