Főoldal » Építés, Modellvasút, N

T-Trak: lassú haladás

IST 2011 augusztus 1 4 megjegyzés

Hétvégén volt némi szabadidőm, így aztán azon kaptam magamat, hogy elővettem egy Ratio műanyag, valamint egy Metcalfe papír kitet és nekiálltam a ragasztgatásnak, hátha valami normális dolog sül ki belőlük amit aztán felhasználhatok a T-Trak moduljaimon. A ragasztgatás melléktermékeként elkészült néhány fotó is, ezeket osztom meg veletek nem túl sok szöveggel egyetemben.

Lássuk először a Ratio kitjét, amely két beton építményt foglal magában. Ezek most is láthatók meglehetősen leharcolva Anglia délnyugati részén, így aztán még vagy két évvel ezelőtt én is vásároltam belőle. Eddig elrejtőztek előlem a fiókom mélyén, de most végre nem volt menekvés. A tervem az volt, hogy némi ragasztgatás után a modulom előterébe teszem, megtörve ezzel kissé a kerítés egyhangúságát. A képen már látható az első bűnöm, sötétzöld helyett kékre festettem az ajtót.

A műanyagok ragasztásához a Kibri ecsetes ragasztóját használom, nekem eddig bejött, könnyű kezelni és nem túl sokszor bénázom el vele a felvitelt. A képen látszik, hogy a szükséges darabokat már levágtam a keretről, valamint a hat lapból négyet már össze is ragasztottam. Mondhatni pikk-pakk megvoltam vele.

Itt már készen is van az építmény. A lap alatta egy A4-es lap, a jobb alsó sarokban lévő izé pedig a fényképezőgépem objektívjának a védője. Csak a méretek miatt gondoltam, hogy beteszem ezt a fotót.

Némi koszolás persze nem árt, talán kicsit valósabbnak hat, bár bizonyára jönnének a kritikák, hogy lehet ezt szebben is csinálni. Nekem jó lesz. A körülötte lévő kerítést több darabból vagdostam össze, egy másik kitből ami szintén a Ratiotól származik és amiről már korábban is írtam az egyik T-Trak modulos írásomban. A lapon a koszolás maradványai láthatók.

Készítettem még némi kerítést hozzá, hogy a teljes modulszélességet elfoglalja. Aztán rátettem a modulomra, mondván lássuk hogyan is fog kinézni az egész. Ugye, hogy kicsit hangulatosabb lett, nem olyan egyhangú mintha csak simán egyvonalban vezettem volna a kerítést? Köré és elé egyébként füvezést tervezek amint bejutok legközelebb a MOVI-ba és a srácok megszánnak egy kis fűalapanyaggal.

Apróság, de azért plusz papírmunka is volt a modullal, szép sárgán virít a tábla mely szerint lakások kiadók. Még hiányoznak az utcai lámpák, már megrendeltem azokat is, de még nem futottak be Nagy-Britanniából.

Az előző képen részben már látszódott, de itt van teljes valójában is a következő épületem. Már régóta szemezgettem ennek a Metcalfe kitnek a megépítésével, de valahogy sohasem vitt rá a lélek. Aztán pár héttel ezelőtt nekiálltam, viszont a ragasztózásban valami annyira hihetetlenül béna voltam, hogy ideges lettem és negyedbe hagytam az egészet. Most viszont kicsivel jobban ment, így nagyjából be is fejeztem az épületet, az eredmény számomra elfogadható lett. Csábító volt, hogy inkább egy kocsmát építsek a bolt helyett ugyanebből a kitből, annak másmilyen lett volna kissé a lenti része, de aztán győzött a józanabbik felem. A bal szélén egyébként egy bejáró van a kis udvarra, oda majd egy autót kívánok tenni, mint ami már félig bejutott a ház alá.

A bolt megépítése azért volt fontos, mert remek saroképületet lehet belőle készíteni, mint az a fenti képen is látható. Ez így pont jó a kis utcácska lezárására, mivel a második modulon (azaz a bal oldalin) nagyobb, szélesebb utat tervezek ami balról jön és bekanyarodik balra a most megépített sarokház előtt. Amint az látható az út másik részén belvárosiasabb rész kezdődik majd némileg magasabb házakkal és üzletekkel az aljukban. Momentán amúgy azon töprengek, hogy hogyan tudnám az utat normálisan lefektetni, mert az eddig használt vékony csíkból jó sokat kellene leraknom ahhoz, hogy a teljes szélességet lefedjék. Ráadásul a vonalazása miatt vagdosnom is kellene nem keveset.

Jelenleg itt tartok, majd azért jön még folytatás, bár ha így haladok ezekkel is elszórakozok még hónapokon keresztül. Pedig nem is normális terepasztalokról van szó, hanem csak ici-pici modulokról. Mindenesetre valahol ezt is el kell kezdeni, a brit járműveim fotózására meg így is alkalmasabbak lesznek mint a szokásos egy darab Kato sín. Folyt. köv.

Korábbi bejegyzések a témában:

T-Trak modulépítés – 1. rész

T-Trak modulépítés – 1 és 1/2. rész

1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


4 megjegyzés »

  • avatar
    pre-zli mondta:

    Lehet egy kérésem? Tegyél fel valamit a pályára (találomra egy motorvonatot vagy egy Class 66-ost) és a kerítés tetejéről készíts egy képet úgy, ahogy Chris Nevard ajánlja abban a cikkben, amit egyszer megküldtél (vaku nélkül, természetes fénynél, kitámasztott géppel, apróra zárt blendével, alacsony fényérzékenységgel, lassú expozícióval). Szerintem ez a jobb oldali modul már alkalmas “terep” olyan életszagú képek elkészítésére, amelyeken az ügyes kompozíció tökéletesen feledteti, hogy mindössze pár négyzetcentiméternyi modulon vagyunk. Gratula!

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Amint értelmes fényviszonyok lesznek, kipróbálom a fotózást. Csak ez az utóbbi időben nem nagyon volt elmondható itthon, szinte folyamatosan be van borulva vagy esik. :-(
    Azt nem tudod megmondani, hogy melyik újságban volt az a cikk? Nézegettem a neked küldött leveleimet, de már nem láttam köztük, a gépemen pedig egyelőre nem találtam meg. Bár ott van még a lehetőség, hogy átlapozom a kb. 60 darab Model Rail újságomat. :-)
    Amúgy attól tartok, hogy a közeli, “részletgazdag” fotók nem tennének jót a moduloknak. Ott már túlzottan látszódnak az illesztésbeli hiányosságok, a Metcalfe papír kitek specialitása a “világító” élekkel, stb. De azért majd teszek vele egy-két kísérletet.

  • avatar
    pre-zli mondta:

    2008 július, 26-ik oldal környékén!

  • avatar
    IST ( a szerző ) mondta:

    Köszi, megtaláltam!

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.