Főoldal » Szimulátorok, Virtuális Vasút

World of Subways 3 patch

IST 2011 augusztus 9 3 megjegyzés

Némi finomhangolást kapott a World of Subways 3 program az elmúlt napokban, aminek a méretén amúgy simán meglepődtem. Kaptam egy levelet a simmarkettől (ahol beszereztem a saját példányomat), hogy a felhasználói fiókomból letölthetem a javítás helyett újra a teljes programot. Körbeérdeklődésemre jsim és btx is megerősítette, hogy bizony nekik is 1,4 gigát kellett leszedniük a netről, azaz hiába használják ők a dobozos verziót, mégis fullos telepítőt kellett tölteni és installálni. Ehhez képest a változások listája nem túl nagy: ha betöltünk egy elmentett játékállást, akkor most már azt is el lehet menteni, ennek hiánya régen meglehetősen bosszantó tudott lenni, a menetrendi idők is módosítva lettek, valamint az általunk vezetett szerelvényben is több utas tartózkodik ami Londont tekintve igencsak időszerű volt már. Az egyik legérdekesebb változás az, hogy négyféle időjárást állíthatunk be, de emellett mintha finomabb lenne az átmenet a felszín és az alagút között, mármint ami a fényhatásokat tekinti. Nagyjából azt hiszem ennyi. jsim csatolt képén a forgalom érdekességét láthatjátok amint keresztbehúz előttünk egy másik szerelvény. A patch például az Aerosoft honlapjáról tölthető le bejelentkezés után.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    Peti44 mondta:

    Én magán a grafikán nem vettem észre olyan nagy változást, talán kevésbé akad a gyenge gépemen. Az alagút világításának a kapcsolását pedig tényleg érdemes kipróbálni, mert van hatása. A több utas nekem valahogy nem látszik, az állomásokon tényleg tömeg van, de a szerelvény első kocsijában például megállókon keresztül egy lélek sem.

    A forgalom viszont nagyon jól átjön: A vonal egy részen sok vörös jelző van, mert előttem halad a District line szerelvénye, aztán Gloucester Road állomáson beáll előttem a másik vágányra, én pedig mellé. Aztán hogy onnan hova megy tovább, azt nem láttam (Ealing Broadway felé ment a kijelző szerint, de nem indult el), de így is jól nézett ki. Viszont sajnos a Hammersmith-ben eltűnő vonatokat nem sikerült megoldani.

  • avatar
    taurus-1047 mondta:

    És lehet most már műszakot is menni, mint a WOS2-ben, vagy ezt sem oldották még meg és minden egyes menetet újra be kell tölteni?

  • avatar
    Peti44 mondta:

    Sajnos műszakot még nem lehet menni, mindent újra be kell tölteni a menet végén. Gyanítom az lehet az oka, hogy vannak olyan útvonalak is, amelyek csak egy irányba járhatók, így szerintem az egész útvonalanként épül fel, és nem az egész pálya együtt.

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.