Főoldal » Címlap, Élménybeszámoló, Vasút

Zólyomi impressziók

Tastam 2011 szeptember 22 1 megjegyzés

Több éve rendszeresen rendeznek szeptember közepén a szlovákiai Zólyomban (Zvolen) vasúti ünnepet, melynek keretében nyílt napot tartanak a vontatási telepen, a teherpályaudvaron pedig nemzetközi gőzmozdonyversenyre kerül sor. Több éve rendszeresen készülök elmenni erre az eseményre, azonban különböző okok miatt eddig ez nem sikerült. A fő problémát az odajutás nehézkessége jelentette, ugyanis a mindössze 230 km távolságra elterülő várost tömegközlekedéssel egy nap alatt szinte lehetetlen megjárni. Az idén még a Nosztalgia kft által szervezett különmenet is elmaradt, ugyanis nem gyűlt össze az Árpád sínbusz indításához elégséges számú jelentkező. Viszont immáron rendelkezésemre áll a konkurencia képviselője, vagyis egy személygépkocsi, amivel az út kényelmesen megjárható. Szeptember 10-én neki is indultunk, Hatvan és Salgótarján érintésével, majd a nemrégiben megszüntetett személyforgalmú Somoskőújfalu - Fülek (Fil’akovo) vonal mentén autóztunk. Ez utóbbi szakaszon a sínek fényességéből rendszeres teherforgalomra következtettünk, bár vonatmozgást - talán azért is, mert szombat volt - nem láttunk. Az őszbe nyúló nyár garantálta jó időt, s az északi szomszédunknál megszokott jó szervezésnek köszönhetően kiválóan éreztük magunkat.

Az első fotómegállást a határközeli Fülek pályaudvarán tartottuk. Szlovákiában sem sokkal jobb a vasút helyzete, mint idehaza, vagyis jobbára kihalt, üres állomások sorakoznak az acélországutak mentén. A váráról híres városka esetében sincs ez másként, pedig egy emberöltővel korábbról származó emlékeim zsúfolt pályaudvarról, folyamatos tolatási mozgásról szólnak. Ezúttal egy Zólyomba készülődő személyvonat állt benn, élén a 754 036 pályaszámú Búvárral. Közben a pályaudvart elkerülő vágányon egy Kassa irányából érkező tehervonat dübörgött el, melynek sajnos csak a zárjelzőjét láthattuk.

Következő megállásunk Végles (Vigl’aš) falu határában, mégpedig az ott kiállított kisvasúti szerelvénynél volt. Az U175 48 pályaszámú ČKD-gőzös a mögötte álló személy- és teherkocsikkal a feketegarami keskeny nyomközű vasútra emlékeztet, a jelenleg Szlovákia legnagyobb erdei vasútjaként múzeumüzemben működő hálózatnak ugyanis fénykorában itt volt az egyik végállomása. Öröm volt nézni a rendezett területen, épségben, vandalizmus és firkázás jelei nélkül álló járműveket. Rövid pihenő után haladtunk tovább, hogy minél hamarabb megérkezhessünk a zólyomi teherállomáshoz.

Miután átszuszakoltuk magunkat a zsúfolt felüljárón - mely csoda, hogy le nem szakadt -, beléptünk a vontatási telep kapuján. Az első jármű, amit megláttunk, mindjárt meghökkentett: bevallom, ilyesmire nem számítottam. A V60,16761 pályaszámú mozdony az egykori DR (keletnémet vasút) állományából származik, színezése is az negyed-, fél évszázaddal korábbi, számomra kedves és emlékezetes időszakot idézi. Némi internetes keresgélés árán kiderítettem, hogy jelenleg a zólyombereznai (Breziny), takarmánykeveréket előállító Poľnonákup cég tulajdonában áll, de hogy mit keres itt és egyáltalán működőképes-e, nem sikerült megtudnom.

Innen rövid úton a körcikk alaprajzú fűtőházhoz jutottunk, ahol a hatalmas tömeg, annak is főként a folytonosan nyüzsgő, izgő-mozgó, valamennyi mozdonyra felmászó gyermekekből álló része nem könnyítette meg a bemutatott járművek fotózását. Szerencsére a szlovákok dízel-favoritjáról, a T678-asról sikerült megfelelő képet készítenem. A sorozatot az 1960-as évek elején építették a ČKD prágai gyárában, a járművek formájuk és színük miatt a pomaranč (narancs) becenevet kapták. E típus érdekessége, hogy az akkor még egységes Csehszlovák Vasút (ČSD) kizárólag szlovákiai telephelyekre állomásította.

Azt hamar beláttuk, hogy a körfűtőháznál több felvétel készítésére nincs reális esély, így tovább ballagtunk a telep belseje felé. A nagy mozdonyszín mögött az előzőhöz hasonló, de kisebb remízt találtunk, s mivel az előtte pihenő vontatóknál nem voltak látogatók, gyorsan le is kaptam őket. Egy kisebbfajta háztáji gazdasággal találtam szemben magamat, egy kandúrral és két szamárral. Persze csak képletesen, hiszen az ott álló mozdonyokról van szó: a 742 618 a Kocour (kandúr), míg a 736 013 és -022 az Osel (szamár) becenévre hallgat. Az utóbbi sorozat egyébként a 735-ös sorozat remotorizált változata.

A kis fordítókorongtól néhány lépés megtétele után egy nagy járműcsarnok mellé érkeztünk, a tövében húzódó vágányon glédában álló lokomotívok ránézésre üzemképtelen állapotban várják sorsuk alakulását. A sor elején a 751,035-öst láthatjuk, a sorozat a vasutas keresztségben a Bardotka nevet kapta. Azt hallottam, Brigitte Bardot a keresztmama, ám azt nehezen tudom elképzelni, hogy a meglehetősen otromba megjelenésű mozdony láttán egy férfiember a szépséges francia színésznő igéző vonalaira asszociálna. A rozsdás kasztnijú 751-es után hasonló megjelenésű, itt-ott alkatrészhiányos gépeket láthatunk.

A sor másik végén a 721 060-es Veľký Hektor (nagy Hektor) áll. A leánykori nevén T435-ös sorozat igazi klasszikus, az 1960-as években gyártották az akkori ČSD részére, de számos ipari üzem, valamint a Szovjetunió és India vasútja is üzemeltette ezt az egyszerűségében nagyszerű mozdonytípust. Legjobb tudomásom szerint Csehországban és Szlovákiában már kivonták a szolgálatból a sorozatot, Zólyomban több ilyen gépet is láttunk leállítva. Napjainkra jócskán megcsappant feladatkörét - állomási tolatás, könnyű tehervonatok továbbítása - megfiatalított, remotorizált mozdonyok látják el.

Előttem az utódom: a szomszéd vágányon, pontosan a Nagy Hektor mellett láthatjuk a szlovák vasút áruszállító vállalata, a ŽSSK Cargo logóját viselő 746 001-est. Ez az elegáns, modern vonalú gép egy Kandúr alvázának felhasználásával, azonban új motorral és modern korunk elvárásainak megfelelő elektromos vezérléssel épült. A remotorizációt egyébként - akárcsak a Szamarak esetében – helyben a ZOŠ Zvolen járműjavító végezte. A vontatási telep e szektorában látható járművek már üzemelő, de éppen szolgálatmentes idejüket töltő masinák. A dolog kis szépséghibája, hogy a szabad ég alatt időznek, ám ekkora csarnok felhúzása bizonyára hatalmas költség volna.

Térjünk most vissza a hatalmas üzemcsarnokhoz, amely mellett elsétálva hamarosan egy tolópaddal találjuk magunkat szemben. A tolópad a fordítókoronghoz hasonló, a kiterjedt váltókörzetet kis területen kiváltó szerkezet, melyen a vasúti járműveket a párhuzamos vágányokkal merőlegesen lehet mozgatni és az egyik sínpárról a másikra átállítani. Itt roppant mennyiségű mozdonyt láthatunk, első gondolatom az volt, hogy a MÁV-nak összesen nincs ennyi vontatójárműve. Ez természetesen túlzás, de tény, hogy bármerre fordítjuk tekintetünket, mindenfelé szinte hegyekben állnak a lokomotívok.

A ČSD-nél M152 (később 180), nálunk Bzmot sorozatú könnyű, mellékvonali motorvonatok, melyek a studénkai Vagonka Tatra üzemben készültek, már megalkotásukkor, az 1970-es években sem voltak igazán korszerűnek mondhatók. Ennek köszönhetően valamennyi üzemeltető vasútja tett valamiféle - többé-kevésbé sikeres - korszerűsítési kísérletet e járműveken. Szlovákiában és a MÁV-nál új motorral és kényelmesebb belső térrel látták el őket, amivel némi komfortosítást értek el. Egyre kevesebb még gyártásközeli állapotban leledző motorkocsit láthatunk, egyet Zólyomban is sikerült lencsevégre kapni.

A szlovákiai vasutak világának egyik varázsa, hogy vontatójárműveikkel számos színvariációval ellátva találkozhatunk. Ez nem csak a közelmúltban megjelent vasútvállalatoknak a saját arculat kialakítására irányuló törekvéseinek köszönhető, a régi társaság, vagyis az államvasút mozdonyparkjában is láthatunk sokféle, nem egyszer egyedi fényezésű gépeket. A legtarkább talán a jellegzetes, markáns megjelenésű Búvár sorozat, mely az egykori ČSD területének máig meghatározó fővonali dízelgépe. Zólyomban is több variáció volt jelen, a fotón a ŽSSK Cargo egyenszínezésű Búvárja látható.

A tolópadon a nyílt nap idején több mozgás is lezajlott. Hogy ez csupán a bemutató része volt, vagy valóban szükséges tevékenység, nem tudom, de az előbbire tippelek. A mozdonyok mozgatását egy, számunkra különleges kis lokomotívval oldották meg. A jármű elektromos üzemű, de a működéséhez szükséges áramot nem felsővezetékről, hanem saját akkumulátoraiból szerzi. A szinte tökéletesen zajtalan, környezetkímélő járművek játszi könnyedséggel végzik a dolgukat, sokkal könnyebben és energiatakarékosabban, mint az itthoni fűtőházakban alkalmazott dízel tolatómozdonykák.

 

 

 

Ha már az elektromos mozdonyoknál tartunk, természetesen olyanokkal is találkoztunk Zólyom óriási vontatási telepén, hiszen a várost villamosított vasútvonalak is érintik. Ez itt például egy 210-es (eredetileg S458.0) sorozatú lokomotív, melyet a Škoda üzem az akkori csehszlovák vasút 25 kilovoltos hálózata részére fejlesztett ki az 1970-es évek elején. Bár eredetileg tolatószolgálatra szánták, találkozhatunk velük teher-, sőt személyvonatok élén is. Ezen a felvételen is jól megfigyelhető a változatos színezés, hiszen a 210 007 után következő, azonos típusú gép más színben pompázik.

A vontatási telepről nyugat felé pillantva a panorámát Zólyom vára uralja. Bár fotótémának kiváló, személy szerint nem tetszik, hogy e jelentős műemlék tövében egy vasúti műhely terül el. A Szalatnya patak partjánál emelkedő erődítményt egyébként gótikus-reneszánsz stílusban I. Lajos király építtette. A vár kezdetben a magyar uralkodók nyári rezidenciájaként és vadászkastélyaként szolgált, később a török elleni védekezésre rendezték be. Jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítóhelyként hasznosítja. A pompás várkastély sziluettje előtt a képen a vontatási telepre beérkező 240 089-es Laminátka látható.

Miután a fűtőházat sikerült bejárni, visszaindultunk. Pont ekkor állítottak össze az addig a körfűtőháznál megtekinthető öt gőzmozdonyból – a későbbi versenyzőkből – egy mozdonyvonatot, mely hamarosan a teherpályaudvarra távozott. A sort a Csehországból érkezett 423 041 vezette. A később a megjelenéséhez képest nagy teljesítménye miatt Velký Býček (Nagy Bika) névre elkeresztelt járműtípust a két világháború között építették különböző gépgyárakban a mellékvonali forgalom számára. Szerencsére több gép ma is üzemképes, így most ezt a vasparipát is ereje teljében csodálhatjuk meg.

 

 

 

 

Visszatérve az egyre zsúfoltabb felüljárón az állomás város felöli oldalára, a raktárak mögött álldogáló motorvonathoz sétáltunk. Hogy az M131-os sorozatjelet viselő motorkocsik mért viselik a velük egyidős mese-és bábfigura, Hurvinek nevét, számomra rejtély. Az viszont tény, hogy az akkori ČSD-nél ezek a tetszetős járművek hasonló módon reformálták meg a vasúti mellékvonali közlekedést, mint idehaza a Ganz-gyártmányú AB-motorkocsik. Szerencsére ma is nagyszámú üzemképes példányuk lelhető fel országszerte, és sűrűn találkozhatunk is velük a vaspályákon, természetesen nosztalgia-különvonatként.

Az első vágányon álló, azóta már hazánkat is megjárt Pápa-emlékvonat megközelítése érdekében át kellett vágnunk a felvételi épület verendáján tolongó, a gőzösversenyt váró tömegen. Ez az emlékvonat valójában a lengyel vasút (PKP) egy hazai, PESA-gyártású, EN61 sorozatú motorvonatának kissé átalakított példánya, mely belső terében a “lengyel pápá”-nak, II. János Pálnak állít emléket. A szerelvény előfogat mozdonnyal közlekedett, mivel más áramnemmel üzemel, mint ami Szlovákiában a felsővezetékben kering, no meg engedélye sincs az ország vasúthálózatán közlekedésre. Az energiát egy akkus kocsi szolgáltatta a számára.

 

 

 

A különleges szerelvény és 210-es sorozatú vonómozdonya előtt még egy Pielstick, azaz 735-ös (korábban T466-os) sorozatú dízel-villamos erőátvitelű lokomotív állt. Ez a sorozat számunkra annyiban érdekes, hogy erőforrása egy Pielstick 12 PA 4-185 típusú dízelmotor, amelynek testvérei a mi M41-esünkben is csörögnek. A járművek az 1970-es években a túrócszentmártoni (Martin) Turčianske strojárne n.p. üzemben épültek. A mozdonyok az egész egykori Csehszlovákiában elterjedtek, napjainkra azonban nagyrészt kikoptak a mindennapi üzemből. Sűrűn találkozhatunk azonban jellegzetes megjelenésű példányaival különvonatok élén.

A zólyomihoz hasonló bemutatókon, a ritkán látható, különleges járművek keltik a látogatókban a legnagyobb érdeklődést. Nem volt ez másképp most sem, számos szempár szegeződött a pályaudvaron parádézó, kissé bizarr megjelenésű sínautóra. A Dm4-47042-es számú motoros hajtányt az 1960-as években konstruálták egy Škoda 1202 karosszériájának felhasználásával. Egy pillanatra elképzeltem a saját Škodánkat vaskerekekkel, bizony felejthetetlen élmény lett volna úgy érkezni Zólyomba. Azonban ma már nem járnak ehhez hasonló drezinák, mivel a vasutak magas(abb) rangú dolgozói nem sín-, hanem inkább autópályán közlekednek?

A vasparipák fölvonulása meglehetősen vontatottan haladt, amit még csak tetézte a bemutatásukkor elharsogott szöveg, mely - természetesen - csak szlovákul hangzott el. Aztán egyszer csak megakadt a folyamat, okára csak nagyon hosszúnak tűnő várakozás után derült fény: egy ránézésre menetrend szerint közlekedő vonat haladt át az állomáson, melyet a 464 001-es gőzmozdony vontatott. A sorozatból összesen 76 példány épült, részben a Plzeň-i Škoda, részben a prágai ČKD gyárban. A mozdony nem jött vissza a parádéra, miután lejárt vonatjáról, a fűtőházba távozott.

A látogatók zöme természetesen a gőzmozdonyversenyre volt kíváncsi, melynek résztvevői lassan felsorakoztak a tribün előtt. Hazai színekben a 422 0180-at láthatjuk, míg csehországból a 423 041, alengyelektől a Tkt48 971, Ausztriából a 17c 372 érkezett, hazánkat pedig a BHÉV 27-es kisgőzöse képviselte. Az állomás oldaláról a rálátás némileg ellenfényes volt, akik megfelelő napállás mellett szerették volna figyelni, vagy fotózni az eseményeket, némi Euró leperkálása után a szemben lévő oldalon elhelyezett, vasúti pőrekocsikból kialakított lelátóról megtehették.

Még a nagy attrakció, vagyis a tulajdonképpeni verseny megkezdése előtt elhagytuk a helyszínt, mivel egyrészt elfogadható időre haza szerettünk volna érni, másrészt hogy készítsünk néhány nyíltvonali felvételt a Fülek felé vezető vaspálya mentén. Erre az első alkalom nem sokkal Zólyom elhagyása után, Nagyszalatna (Zvolenská Slatina) állomás közelében kínálkozott, az áldozat pedig a 754 005-ös Búvár lett, amely az Eperjesre (Prešov) tartó Domica gyorsvonat élén mutatkozott. A vonat nevét a szlovák karszt legjelentősebb, a szerelvény útjába eső barlangjától kölcsönözték.

Egy másik nyíltvonali fotó Divényoroszi (Podkriváň) megállónál mutatja a 913 002 pályaszámú, korszerűsített, 6217-es vonatszámban Fülekre tartó iker-motorkocsit. A pálya itt egy hosszú, mély bevágásban húzódik, fotózni a fölötte átívelő közúti viaduktról volt lehetséges. Igazán jól e helyen egy szép hosszú tehervonat mutatott volna, mivel kelet felé a pálya ívben folytatódik. Azonban ne legyünk telhetetlenek, az apró jármű és környezete innen fentről úgy hat, mintha egy jól megépített terepasztalban gyöny9örködnénk. Innen már szinte megállás nélkül gurultunk hazáig, az utazás a házunk kapujánál fél kilenckor ért véget.

2 votes, average: 4.50 out of 52 votes, average: 4.50 out of 52 votes, average: 4.50 out of 52 votes, average: 4.50 out of 52 votes, average: 4.50 out of 5 (2 votes, average: 4.50 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


1 megjegyzés »

  • avatar
    bigboy mondta:

    Szép beszámoló!

    Néhány apro kiegészités (csak listázva).

    1. A véglesi vasut soha nem volt a fekete garami-i vasut része.
    2. A hajdani T435/458-asnak (a képen a T458-as mozdony van) csak sokkal késöbb adták a hektor nevet, és azt is föleg Csehországban.
    3. A T466 Pielstick mozdony nem igen terjedt el, mert nagyon nem szerette senki és a gyárnak is komoly problémái akadtak a minöség terén. Emiatt növekedett manapság az értéke, mert kevés készült belölük, és azok többsége is dögledezve állt a fütöházakban

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.