Főoldal » Címlap, Élménybeszámoló, Vasút

Brit hétvége – 1. nap

IST 2011 október 14 3 megjegyzés

Az egész történet tavasszal indult amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik virtuális vasúti találkozón bedobtam jsim és btx barátaimnak a tuti tippet: menjünk vonatozni Angliába! Gyors fejszámolást végeztünk a költségek tekintetében és kiszámoltuk, hogy őszig egy angol 3 napos hétvége teljes költségvetése összespórolható. A programban viszonylag gyorsan megegyeztünk: első nap irány Wight szigete, a második napon tömény metrózás, a harmadikon pedig kis városnézés. Alant az élménybeszámolóm első része, remélem a srácok is leírják majd a saját szemszögükből az eseményeket.

Korai kelés után az első Malév géppel húztunk el Gatwick repülőtérre, ami számomra azért volt különösen kedves, mert így kipróbálhattam a Class 442-es Plastic Piget. A korábban a South West Trainsnél futó villamos motorvonatokat most már a Southern üzemelteti, kizárólag a Gatwick express járaton, ennek megfelelően matricázták is a járműveket. 15 perceként járnak Londonba a Victoriára, az út 30 percig tart. Neten foglaltam jegyet, négyünk számára (a feleségem is velünk tartott, igaz ő nem vonatozni) féláron kaptuk meg így a jegyeket. A jármű kellemesen ringatva és kellőképpen nagy sebességgel haladt velünk, szóval vonatoztunk:

Victorián leraktuk a nagyobb csomagokat egy megőrzőbe, elbúcsúztunk az asszonytól, aztán áttempóztunk Waterloora metróval (beiktatva két megállónyi metrózást a Circle line-on a World of Subways 3. részének tiszteletére). Itt kiváltottam egy Network Railcard kártyát, így kedvezményesen tudtam megvenni a jegyeinket Shanklinig. Némi közjáték eredményeképpen ingyen teljes SWT hálózatos menetrendkönyvhöz is hozzájutottam, bár az irodában ülő fickó szokás szerint a kirakott kisméretű menetrendeket szerette volna rámsózni és csodálkozva nézett, hogy a teljeset szeretném, nem is tudta, hogy van ilyenjük. De azért megnézte a raktárban és nyilván talált. Mire ezt elintéztem, a srácok megnézték a vonatokat és kiderült, hogy 3 perc múlva már megy is egy gyorsvonat Portsmouth-ba, úgyhogy tempóztunk a vonat felé.
A jármű egy Class 444-es Desiro volt, ezt láthatjátok a lenti képen Woking állomáson. Ott ugyanis leszálltunk róla, bár ez nem egy tervezett leszállás volt. A guard ugyanis miután kezelte a jegyünket, fogta magát és leült hozzánk (egy négyes-asztalos üléscsoportot foglaltunk el hárman). Először néztem, hogy beszélgetni akar velünk vagy mi a szösz van, aztán belekezdett a mondókájába: ha továbbmegyünk ezzel a vonattal, akkor pont lekéssük a kompot ami átvinne minket a szigetre. Ellenben ha leszállunk Wokingban és várunk 22 percet a következő vonatra, akkor azzal kényelmesen elérjük a hajót. Mindezt megtetézte azzal, hogy nyomtatott nekünk egy mini menetrendet a gépével egy olyan papírra amit jegyként használnak. Megköszöntük a segítségét és ennek megfelelően viselkedtünk. Hozzátenném: Wokingban is intett még egyet nekünk. Hozzáállás kérdése ugyebár.

Persze ha már leszálltunk Wokingban akkor fotózgattunk is, íme például még egy Desiro, ezúttal viszont az elővárosi fajtából, azaz a Class 450-esből, éppen Basingstoke-ba tart. Talán mondanom sem kell, hogy a szintén virtuális vonatozást űző jsim és btx mennyire örült a látványának, hiszen számítógépen már ők is vezették ezt a típust. Mondjuk az útvonalválasztásban is közrejátszott a virtuális világ: a Wokingtól Portsmouthig tartó pályát RailWorks-ben lemodellezték, a Wight szigetén található vonalat szintén, mindkettőn sokat játszottunk már.

Átmentünk a másik peronra ami azért volt jó, mert a vonatunk ide érkezett később, másrészt láttunk egy Class 159-es dízel motorvonatot is, szintén South West Trains festésben (mondjuk másban nem is láthattunk volna, csak ennél a társaságnál fut ez a típus).

Aminek a másik felén meglepetésre egy Class 158-as tanyázott, így alakítva ki egy öt kocsis motorvonatot.

Állomási életkép:

Útközben bőszen nézelődtünk, így elcsíptünk egy Class 66-os dízelmozdonyt is. Sajnos csak ablakon át tudtam lefotózni, a motorvonat ablakai arrafelé sem nyithatók.

Ha már ablakok akkor nézzük meg hogyan néz ki egy Class 444-es motorvonat belseje a másodosztályon! Tágas, világos, informatív kijelzővel, hangos utastájékoztatással és csenddel. Az egyetlen dolog amivel nem tudok megbékélni a briteknél, az a kapaszkodó formája. Szerintem használhatatlan, nagyon kényelmetlen a fogása.

Portsmouth Harbour állomáson leszállva egy First Great Western féle Class 158-asba futottunk bele. A festését érdemes megnézni közelebbről is, bár csak a nagy képen látszik jól: nem színes csíkok vannak rajta, hanem állomásnevek, azok adják ki a mintát. A fotón egyébként jól látszik, hogy az időjárás minden volt, csak nem tipikus brit: hétágra sütött a nap, ezért is sikeredett ilyen bénára ez a kép.

Class 444-esek Portsmouth-ban, itt van a vonal vége.

A vonal vége a hajóról fényképezve, az üvegfelületek mögött jól láthatók a fenti képen lévő vonatok. A leszállást és néhány gyors fotó elkészítését követően ugyanis nekiiramodtunk a gyalog mintegy 50 méterre lévő kompig. Kissé szeles volt az idő, ennek ellenére bíztattam a srácokat, hogy ne a hajó belsejébe menjünk, hanem a tatjára/tetejére (majd a hajósok kijavítanak), az ugyanis nagyobb élmény. Nem gondolták volna, de tényleg így volt.

Emlékezzünk meg gyorsan a hajóról is, kiállás közben a másik oldalon egy ugyanolyan típus várakozott. A háttérben btx kedvencei, a panelházak láthatók.

Alig több mint 20 percnyi hajóutat követően közelítettük meg Wight szigetét. A fotón is jól látható, hogy mind a hajóállomás, mind a képen bal oldalt elhelyezkedő vasútállomás a stégen van, nyílegyenes út visz be a szigetre.

Leszállás után már érkezett is az 1938-as sorozatú (és ekkori gyártási idejű) szerelvény, amely még Londonban rótta köreit mielőtt idekerült volna a szigetre. A Ryde Pier Head (amit a kép mutat) és Shanklin között húzódó vonal ugyanis harmadik sínről kapja az áramot, ráadásul az űrszelvény egy város alatti alagút miatt borzasztóan kicsi, csak ekkora járművek férnek el rajta. Az első ilyen szerelvény 1989-ben lépett szolgálatba a szigeten, 1990-re pedig mind a 9 dolgozott már. Ennyi bőven elég a teljes forgalom ellátásához.

Én már másodszor utaztam végig a vonalon, de most sem találtam unalmasnak, hihetetlen hangulata van ahogy alig valamivel a sínkorona fölött ülve zúz a dimbes-dombos tájon a vonat 45 mérföldes óránkénti sebességgel. Mindehhez hozzájön még az elképesztő rugózása és így kényelme az üléseknek, a kalauz folyamatos dumálása az ismerősökkel (éveken át ugyanazok járnak arra a nyaralók és turisták kivételével, kvázi mindenki ismer mindenkit), bejövős. A lenti képen Shanklin végállomás, ahogy azt a RailWorks-ből is ismerjük. Legutóbbi látogatásom óta kicsit újítottak rajta, a digitális óra megváltozott így gyakorlatilag is működött. Eltöprengtünk rajta, hogy forduljunk-e azonnal vissza, vagy sétáljunk egy nagyot a tengerpartra, végül a visszaút mellett döntöttünk.

Egy kép a jármű belsejéről is amint turistának látszó magyarok fotóznak veszettül a koszos ablakon keresztül. Mindjárt meg is mutatom mit kaptunk lencsevégre.

Őt. Vagy hát inkább azt. Merthogy a padon várakozó ember igazából egy szobor. Arról a peronról ugyanis már nem megy vonat, a sínt is felszedték mellőle 1988-ban, hiába férne el a két vágány, ez az állomás már csak egy járatot tud fogadni egyszerre. Vonatból nézve amúgy nagyon élethű a szobor, viszont enyhén keserű érzés fogja el az embert a látványától. A mögötte látható torony is 1988 óta van üzemen kívül.

Visszaértünk a stégre, a fotó immáron a vasút/hajóállomást mutatja, na meg a sínek alatt hullámzó tengert.

Közbevetésnek még így a végére mielőtt elhagynánk a szigetet: érdemes nézegetni az angol Wikipedia-t, ugyanis olyan infók is megtalálhatók rajta, mint például mekkora az éves utasforgalma az egyes állomásoknak a vonalon. Ebből megtudható, hogy az előbb emlegetett Brading 2009/2010-ben 61.406 utast fogadott, míg a tenger felőli végpont azaz Ryde Pier Head 230.650-et.

Ugorjunk egy kicsit, némi hajókázás után ismét Portsmouth Harbourben találtuk magunkat, méghozzá egy Class 450-es Desiro társaságában. Ez funkcionált ugyanis meglepő módon gyorsvonatként vissza Londonba. A fotó mégsem ezért készült, hanem az ajtón található Quiet zone felirat miatt. A briteknél is létezik ugyanis ez a fogalom, azaz a csendes zóna: itt tilos a mobiltelefont használni, zenét is úgy lehet hallgatni, hogy azzal mást ne zavarj, szóval aki csendre vágyik, netalántán aludna annak itt a helye. Mondtam is a többieknek, hogy mi továbbmegyünk, mert nem akarom méla némaságban tölteni az időt Londonig.

A Class 450-es belseje. A nagy ablakok miatt tágasnak tűnik a tér, viszont ez a 2+3-as üléselrendezés nagyon nem barátságos. Jól látható ha ketten leülnek, akkor középre már nagyon nem férne be senki, vagy maximum kisgyerek, esetleg roppantmód beszorulva. Ezért sem szeretik az angolok ezt a fajta elrendezést, többen inkább állnak mintsem így utazzanak mondjuk egy órát. Amikor nincsenek sokan a vonaton akkor persze jó, mert legalább szanaszét lehet pakolni minden cuccot. A Class 444-eshez képest nagyon hiányzott nekem ezeknél az üléseknél az asztal. Nyilván azzal aztán végképp bezárt érzése lenne mindenkinek. Más célra szolgál alapvetően ez a típus, más az elrendezés.

btx és a Class 450-esek. A tükröződésből is látszik, hogy menet közben készült a fotó, a vonatunk Portsmouth & Southsea állomásról áll éppen ki. Több járat is itt végállomásozik, nem mind megy végig Portsmouth Harbourig. Azért örültem annak, hogy visszafele ilyen Class 450-esekkel tudunk menni, mert így pontosan azt a típusú Desirót is kipróbálhattuk, amelyet a Rail Simulator, majd a RailWorks alatt is igen sokat vezettünk mindhárman.

London Waterloo állomás, megérkezés után fotózgattunk egy kicsit, itt éppen a 444 014-es Desirót:

Waterloo, London Eye, Class 450 Desiro, mi kell még?

Class 450 120 érkezik London Waterloo pályaudvarra. A fotót a peron legvégén készítettem, hát kellett sétálni addig egy keveset.

Életkép a pályaudvarról Class 444-esekkel:

London Waterloo állomás kintről:

Megérkezésünk után ugyanis felkerestük kedvenc könyvesboltomat, az Ian Allen boltját ami Waterloo pályaudvar mellett van. Bár sajnos csak 20 percünk maradt körülnézésre és vásárlásra lévén kora este volt és már zártak, azért néhány könyvvel gazdagítottam a polcomat (illetve ekkor még csak a hátizsákomat). A Modern Railways előfizetésem mellé kapott kártyának köszönhetően 10% kedvezménnyel kaptuk meg a kiadó könyveit, szóval még spóroltunk is egy kicsit. Vicces volt, hogy a Traction Recognition című könyv legújabb kiadásából (ismertetőt róla később írok, becsszó) hármat is vettünk, szerintem alapmű azoknak akik szeretnék tudni, hogy milyen vonatot látnak, min utaznak éppen. A háromnapos hétvége alatt jsim lapozgatta is bőszen a vonatok adatai után kutatva.

Eztán visszatértünk az állomásra, hogy találkozzunk a feleségemmel egyrészt, másrészt meg megcsodálhassuk a rush hour tömegét. A képen látható óra réges-régóta találkozási pontnak mondható a pályaudvaron, mindenki tudja hol van, mondhatni biztos pont, kábé mint Budapesten a Nyugatinál a “forgó óra”. Érdemes megnézni milyen hosszú még előttünk a csarnok, holott nem a végében vagyunk, a másik irányba is még tart az épület. Hiába, kell a hely a 19 fedett vágánynak.

Utastájékoztató képernyők. Informatívak és jól olvashatók. Várakozás közben megszámoltam, ha jól emlékszem akkor 13 percen belül 10 vonat indult. Mindezt ugyebár fejpályaudvarként, zajlik az élet arrafelé.

Eztán felvettük a csomagjainkat a pályaudvaron, majd irány a szálloda. A jól megszokott greenwichi Novotelben foglaltunk le két szobát, ahova DLR-ral szerettem volna elmenni. Meg akartam ugyanis mutatni btxnek és jsimnek milyen az, ha automata vezérel egy vonatot, és persze milyen jó móka ilyenkor elöl ülni és nézni merre is megyünk. Szeretek a DLR-on közlekedni, bár a jobb helyekért szinte mindig közelharcot kell vívni.

Ennyi lett volna az első nap vasúti vonatkozású beszámolója. Érkezik majd a második nap is, idővel.

3 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 53 votes, average: 5.00 out of 5 (3 votes, average: 5.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...


3 megjegyzés »

  • avatar
    LokottZsiraf mondta:

    Már vártam a beszámolót! Klassz túra lehetett :) Az a Wight-szigeti vasút mintha egyenesen a tube-ból gördült volna ki.
    Várom a következő nap leírását, addig olvasgatom az elsőt. =)

  • avatar
    gojozoom mondta:

    Nekem a Railworks 3-ban is a Wight sziget jött be legjobban atmoszféra szempontjából. A képeid alapján úgy tűnik teljesen élethű a virtuális verzió. Sajnos valamiért ez a rész szaggat a gépemen, míg Portsmouth meg 25 FPS-el rohan. Nem nagyon értem….

  • avatar
    jsim mondta:

    @gojozoom:
    Valóban valósághoz közelire sikerült a Wight szigeti vasút virtuális változata. Magam is rengeteget játszottam vele és álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a valóságban is alkalmam lesz utazni ezen a tényleg nem mindennapi vonalon és járművön. Az élmény mondanom sem kell leírhatatlan, számomra ez a (London-Portsmouth Harbour-Isle of Wight és vissza) túra volt a brit hétvége csúcspontja (persze a többi sem volt semmi) hiszen a legváltozatosabb utazást nyújtotta igen szép környezetben. Ha a repülőutat is beleszámítjuk, akkor egy napon belül repültünk, vonatoztunk, hajóztunk, szigetvasutaztunk és metróztunk. :-)

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.