Főoldal » Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút

Traction Recognition 2nd Edition

IST 2011 október 20 Nincs megjegyzés

Korábban volt már szó erről a könyvről, illetve még az első kiadásáról amely 2008 elején jelent meg. A kiadvány a brit vasút járműállományát dolgozza fel a vagonok kivételével, így aztán ráfért a frissítés, hiszen eltelt 3 év. Ennek megfelelően Colin J. Marsden elkészítette az új verziót, amelybe nem csak az új járművek kerültek bele (mint például a Class 172-es dízel motorvonat), de kiegészítésre is került az Mk1, Mk2, Mk3 személykocsik különböző verzióival is. A lényegi tartalom nem változott, ugyanúgy a járművek műszaki adatai szerepelnek benne kiegészítve a tulajdonossal illetve az üzemeltető vasúttársasággal, néhány mondatos összefoglaló a jármű történetéről, valamint töménytelen mennyiségű kép. Ezeknél nagy örömömre szolgált, hogy a fotóállomány is frissítve lett, ezzel majdhogynem egy teljesen új könyvet tarthatunk a kezünkben. Brit vasutazáshoz szerintem elengedhetetlen kiadvány 17 fontos áron, 296 oldalon. Kapható az Ian Allan Publishingnél. Nem mellesleg megjelent a napokban a Diesel and Electric Loco Recognition című könyv is, amely ugyanilyen formában tartalmazza az összes olyan dízel- vagy villamos mozdonyt amely brit fővonalakon valaha is futott.

0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 votes, average: 0.00 out of 5)
You need to be a registered member to rate this post.
Loading ... Loading ...

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.