Kiakadtam
Nézzétek meg ezt a filmet, amely a TV2 Magellán című műsorának egy része. A téma nem túl szívderítő, hogy finoman fogalmazzak, de nem is ez a lényeg jelen bejegyzésemben, hanem a 2:57-től kezdődő rész, mely szerint, idézem: “… a vasúttársaság a Dunaújvárosi Főiskolával karöltve egy programot, egészen pontosan egy szimulátort dolgozott ki a megelőzés jegyében.” Klucsik Dávid remekül mutatja, hogy “kollégáival igyekeztek mindent a valós körülményeknek megfelelően beállítani”.
Ez alapvetően még jól is hangzana, azonban a bajom ott van, hogy amit látunk a képen az bizony az openBVE program, amit tutira nem a vasúttársaság, nem a főiskola és nem is a fiatalember “dolgozott ki”. A pálya a Budapest-Mende útvonal, amit szintén nem ők alkottak. Lehet, hogy belenyúltak valamit a mozdony file-jai közé, de attól még az sajnos messze van a valóság szimulálásától, azt talán tudjátok, hogy az openBVE erre nem képes, főleg nem az ütközések valóságnak megfelelő bemutatásáról.
Rendben, a srác megkapta a maga 3 percét a tévében, azt is tudom, hogy ezeknek a műsoroknak a valóságtartalma sehol sincs, de attól még botrányosnak tartom, hogy ez így lett bemutatva. Értem én, hogy ingyen letölthető a program, ingyenes a pálya és a jármű is, de hogy ezt egy olyan valaki adja el saját fejlesztésnek aki május végén még a BVE fórumában úgy nyilatkozott, hogy egy kitérőt sem tud lerakni… Szánalmas.



(ironikus) kérdés: Te még nézel (magyar) tévét?
Télleg szánalmas !
Ilyen erővel legközelebb csinál a RAILWORKS 3 ban egy gázolást és mindenre azt mondja hogy az ő munkája ..
Ez borzasztó, és nagyon kár, hogy ilyen emberek vannak
:(
@fritzkandur:

Amúgy igen, a sportcsatornák rendszeres nézője vagyok.
Nem láttam a videót, de nem arra gondol a nyilatkozó, hogy a baleset szimulációját csinálta ő?
Na megnéztem! Igazából utálom a híradó-videókat, 10 percben mondják el azt, amit 1 perc elolvasni. És ez hogy segíti elő a vasútbiztonságot? A másik: én úgy vettem ki, inkább a riporter állítja, hogy a srác írta a szoftvert, nem a srác vallja magáénak.
Akkor let volna jobb, pontosabb, ha megmondják azt is, hogy ezt a megelőző-programot honnan lehet beszerezni. Így nem sokat ér…
Ugyanazt lehet tenni,mint a vasút-bulvár-folyóirat esetében,hátha most működik… Megkeresni a bemutatott srácot,hogy kérjen helyreigazítást a műsortól,ha Ő nem hajlandó erre,akkor legalább a pálya készítőjét és a “szimulációban” szereplő járművek készítőjét-jogtulajdonosát megkérni erre. Úgyis szereti a média a szerzői jogi balhékat reklámozni,hát most megkaphatják. Vajon volt-e engedély az openBVE készítőjétől a program riportban való felhasználására? (Vagy csak nekem furcsa,hogy egy-egy balesetről készült “animáció” bemutatásakor mindig gagyi amerikai meg francia gépeknek tűnő dobozokat mozgatnak,most meg… ?) Legalább a feliratozásban meg kellett volna említeni legalább a program nevét. De nagyon az az érzésem,hogy Ők is ugyanúgy magasról tesznek erre,mint az a bizonyos hazai újság…
Én is eltöprengtem azon, hogy kinek-hogyan-miért-mit kellene írni, aztán úgy voltam inkább vele, hogy hagyom a csudába az egészet, egyszerűen nem éri meg a rá fordított időt. Láttam a videót, kiakadtam, jól kidühöngtem magam a cikk megírása alatt, aztán ennyi. Bár baromira bosszant a dolog, de nem fogok ezért hajtóvadászatot indítani.
@B.Zsolt:
Igazából nem tudom értelmezni az openBVE-ben a baleset szimulációját.
Szia Ist,
Na,pont ezért mernek ilyeneket megtenni a drága “újságírók-médiamesterek”… Mert úgysem néz a körmükre senki. Mi dühönghetünk magunkban,az többség meg csodagyerekként ünnepli azt,aki valójában szinte semmit sem csinált az egészből,csak odaállt az objektív elé…
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Szavazás
Legutóbbi hozzászólások
Twitter: vonatmagazin
Naptár
There are currently no events to display.
Felhasználó
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi hozzászólások
Legtöbb hozzászólás
Legjobb értékelések