Naszóval legutoljára ott hagytam abba, hogy elkészült az első modulom elejére a kerítés, valamint a második elejére is, de azok még nem kerültek felragasztásra ugyanúgy, mint ahogy a másodikon az épületek sem. Utóbbihoz előbb aszfaltot kellett csinálnom a tervezett helyére, amivel némi nehézségbe ütköztem. Az eddig használt Noch út megfelelt az igényeimnek a kis utcában, a nagynál viszont előjöttek a hátrányai: egyszerűen képtelen voltam normálisan lefektetni, nagyon látszanak a csíkok. Ráadásul mikor fogy el a megvett tekercs? Naná, hogy akkor amikor már csak egy csíkot kellene leragasztani. Amit utána vettem az pedig kissé sötétebb színű, mint a korábban vásárolt. Pffff. Az meg már csak hab a tortán, hogy utána láttam az egyik nyomtatható kiteket áruló weboldalon, hogy van úttestük is mindenfajta érdekes dologgal rajta, mint például csatornafedél, rendes brit útfestés, stb. Azt hiszem kezdem lassan megérteni miért mondják azt a tapasztaltak, hogy ne aggódjak,  majd a sokadik modulom már kiváló lesz.

A kis utcámat lezáró ház is rögzítésre került a sarokra, valamint a “belvárosi” emeletes házak is a helyük lettek illesztve. Mivel utóbbiak “félbevágott” darabok, ezért jóval kisebb a mélységük, jóval kevesebb helyet foglalnak el, ennek megfelelően szélesebb út lett előttük még úgy is, hogy annak a túloldalán, a vasúti sínekhez közel is lett járda. Már csak a kerítés hiányzik onnan.

Amikor ezek megvoltak, akkor ismét a MOVI-ba vettem az irányt, ahol előbb a kerítéseket ragasztottam le a helyükre, majd crash szakértő útmutatása alapján a füvezésnek is nekiálltam. Némi vizezett faragasztót vittem fel a modul fájára ecsettel, majd crash Grassmaster-ét felhasználva rászórtam a füvet. Próbáltam nem egyszínű fűanyagot használni, szerintem élőben egészen jól néz ki a dolog, nem tűnik unalmas fűszőnyegnek. Azért még egy-két bokrot vagy valami apróságot még le fogok szórni, csak még ki kell találnom mi is legyen az.

Miután ez megtörtént, befutottak Angliából az utcai lámpáim a CR Signals-tól. Két fajtát vettem, szimplát és duplát, utóbbit az útkereszteződésbe szántam. Mivel még nem találkoztam ezzel a lámpával korábban, ezért csak 2-2 darabot vettem mindegyikből, fehér fénnyel. Felszerelésüknél persze előjött az amatőrségem: mivel a házakat már felragasztottam, ezért meglehetősen macerás volt odaférni a fúróval, ráadásul a lámpatestnél jóval nagyobb lyukat kellett fúrnom a rá kötött ellenállás miatt. Főleg a kétkaros lámpákkal szenvedtem meg, azoknál nagyon látszik a lyuk sajnálatos módon, így valamivel még el kell fednem azokat a részeket. A rögzítésük egyszerűen pillanatragasztóval történt meg, néhány másodperc után már fixen álltak a helyükön.

Utána jöhetett a bekötésük, ami nálam a sci-fi kategóriába tartozik, mindig is hülye voltam az ilyen dolgokhoz. Még szerencse, hogy Don barátom egyrészt ráért, másrészt szeret ilyen dolgokkal molyolni, úgyhogy eljött velem és segített a forrasztásoknál. Ráadásul a szükséges kapcsolót, trafót is beszerezte nekem korábban a nap folyamán, így erre sem volt gondom. Az utcai világítás külön tápról megy majd, egy kapcsolót tettünk az egyik modul oldalába, valamint egy dugaljat, így aztán meglehetősen egyszerű használni. A fénye is korrekt lett, lásd a nem túl jó fotókat lentebb. Sötétben felkapcsolva a fényeket az is világos lett számomra, hogy hova kellene még oszlopot tenni, hogy normálisan be legyen világítva az utca.

Szóval itt tartok momentán, van még bőven tennivaló: a második modulon is szeretnék elhelyezni embereket és járműveket, el kell gondolkoznom azon hogyan csináljam meg az útfestéseket ott, hiányzik még egy kerítés róla valamint a kerítés és a sín között is füvet vagy murvát kell leszórni. Aztán lassan szólnom kellene Bucónak, hogy készíthetne még 1-2 modult számomra. Jut eszembe: nincs kedve másnak is a T-Trakhez?

Korábbi bejegyzések a témában:
T-Trak modulépítés – 1. rész
T-Trak modulépítés – 1 és 1/2. rész
T-Trak: lassú haladás
Egy-két T-Trak kép

.

Lássuk először a Ratio kitjét, amely két beton építményt foglal magában. Ezek most is láthatók meglehetősen leharcolva Anglia délnyugati részén, így aztán még vagy két évvel ezelőtt én is vásároltam belőle. Eddig elrejtőztek előlem a fiókom mélyén, de most végre nem volt menekvés. A tervem az volt, hogy némi ragasztgatás után a modulom előterébe teszem, megtörve ezzel kissé a kerítés egyhangúságát. A képen már látható az első bűnöm, sötétzöld helyett kékre festettem az ajtót.

A műanyagok ragasztásához a Kibri ecsetes ragasztóját használom, nekem eddig bejött, könnyű kezelni és nem túl sokszor bénázom el vele a felvitelt. A képen látszik, hogy a szükséges darabokat már levágtam a keretről, valamint a hat lapból négyet már össze is ragasztottam. Mondhatni pikk-pakk megvoltam vele.

Itt már készen is van az építmény. A lap alatta egy A4-es lap, a jobb alsó sarokban lévő izé pedig a fényképezőgépem objektívjának a védője. Csak a méretek miatt gondoltam, hogy beteszem ezt a fotót.

Némi koszolás persze nem árt, talán kicsit valósabbnak hat, bár bizonyára jönnének a kritikák, hogy lehet ezt szebben is csinálni. Nekem jó lesz. A körülötte lévő kerítést több darabból vagdostam össze, egy másik kitből ami szintén a Ratiotól származik és amiről már korábban is írtam az egyik T-Trak modulos írásomban. A lapon a koszolás maradványai láthatók.

Készítettem még némi kerítést hozzá, hogy a teljes modulszélességet elfoglalja. Aztán rátettem a modulomra, mondván lássuk hogyan is fog kinézni az egész. Ugye, hogy kicsit hangulatosabb lett, nem olyan egyhangú mintha csak simán egyvonalban vezettem volna a kerítést? Köré és elé egyébként füvezést tervezek amint bejutok legközelebb a MOVI-ba és a srácok megszánnak egy kis fűalapanyaggal.

Apróság, de azért plusz papírmunka is volt a modullal, szép sárgán virít a tábla mely szerint lakások kiadók. Még hiányoznak az utcai lámpák, már megrendeltem azokat is, de még nem futottak be Nagy-Britanniából.

Az előző képen részben már látszódott, de itt van teljes valójában is a következő épületem. Már régóta szemezgettem ennek a Metcalfe kitnek a megépítésével, de valahogy sohasem vitt rá a lélek. Aztán pár héttel ezelőtt nekiálltam, viszont a ragasztózásban valami annyira hihetetlenül béna voltam, hogy ideges lettem és negyedbe hagytam az egészet. Most viszont kicsivel jobban ment, így nagyjából be is fejeztem az épületet, az eredmény számomra elfogadható lett. Csábító volt, hogy inkább egy kocsmát építsek a bolt helyett ugyanebből a kitből, annak másmilyen lett volna kissé a lenti része, de aztán győzött a józanabbik felem. A bal szélén egyébként egy bejáró van a kis udvarra, oda majd egy autót kívánok tenni, mint ami már félig bejutott a ház alá.

A bolt megépítése azért volt fontos, mert remek saroképületet lehet belőle készíteni, mint az a fenti képen is látható. Ez így pont jó a kis utcácska lezárására, mivel a második modulon (azaz a bal oldalin) nagyobb, szélesebb utat tervezek ami balról jön és bekanyarodik balra a most megépített sarokház előtt. Amint az látható az út másik részén belvárosiasabb rész kezdődik majd némileg magasabb házakkal és üzletekkel az aljukban. Momentán amúgy azon töprengek, hogy hogyan tudnám az utat normálisan lefektetni, mert az eddig használt vékony csíkból jó sokat kellene leraknom ahhoz, hogy a teljes szélességet lefedjék. Ráadásul a vonalazása miatt vagdosnom is kellene nem keveset.

Jelenleg itt tartok, majd azért jön még folytatás, bár ha így haladok ezekkel is elszórakozok még hónapokon keresztül. Pedig nem is normális terepasztalokról van szó, hanem csak ici-pici modulokról. Mindenesetre valahol ezt is el kell kezdeni, a brit járműveim fotózására meg így is alkalmasabbak lesznek mint a szokásos egy darab Kato sín. Folyt. köv.

Korábbi bejegyzések a témában:

T-Trak modulépítés – 1. rész

T-Trak modulépítés – 1 és 1/2. rész

Nyilván én is felkészülhettem volna rá, de mivel nem tettem, így a hozzánk közel álló részre nem készült el a kerítés, maradt az a rész üresen. Azt beszélgettük, hogy előre nézek majd valamilyen készen kapható fűszőnyeget, a legutóbbi Model Rail magazinban úgyis pont azokat tesztelik és van néhány ígéretes darab. Aztán persze az is lehet, hogy marad a már korábban általam is kipróbált technika, azaz inkább leszórok némi füvet.

Na de inkább arról kellene írnom, hogy mi is történt a modulommal. Végülis nem sok: a kerítést leraktuk a helyére egyszerű Palma faragasztóval, remekül megfogja, bár az elején tartani kellett egy kicsit. Kiválogattam a Noch és Graham Farish figuráim közül azokat amelyekről úgy véltem feldobja egy kis élettel a modul hangulatát, majd ugyanazzal a ragasztóval rögzítésre is kerültek. Egy kis fadarabra nyomtunk ki ragasztót, abba finoman belemártottuk a figurák lábát, majd a helyükre kerültek csipeszes segítséggel. Az alapvetően fehér színű ragasztó szerencsére nyomtalanul szárad, utóbb már nem látszik a bénázásom. A figuráknál amúgy megpróbáltam arra figyelni, hogy ne zsúfoljam túl a modult, hiszen elvileg egy nyugodt kisvárosról, vagy inkább faluról lenne szó mint téma és nem nagyvárosi forgatagról. Ezt tekintve talán kevesebb figura is elég lett volna, de végülis nem bánom, hogy így alakult.
Szintén rögzítésre kerültek az autók is: mivel keskeny utcáról van szó, ezért egyirányúsítani fogom, teljesen esélytelen, hogy kétirányú forgalom menjen rajta. Két parkoló kocsi és egy taxi úgy vélem teljesen elég.

Ami még nagyon hiányzik az két darab villanyoszlop. Bár az eBayen tonnaszámra lehet olcsón venni műanyag lámpákat, kinézetre nekem nem jönnek (még) be, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy ilyeneket rakjak fel a modulra. Persze az ár is számít: nagyon tetszenek a CR Signal lámpái és talán jobbnak is tűnnének brit földre, ugyanakkor a 6 fontos darabár kissé riasztó. Na mindegy, majd még eltöprengek ezen.
Aztán ott vannak még a háza, az egyikre biztosan teszek majd egy “Sale” feliratot, hirdetve eladó mivoltát. Emellett azon is gondolkodok, hogy egy-két ablakba teszek virágot, csak előtte nem ártana látnom pár képet arról, hogy az angolok is csinálnak-e ilyet. Jóbarátom a Google Street View segítségével már nekiálltam angol kisvárosok utcáit nézegetni, hátha jön pár ötlet mivel lehetne még élethűbbé tenni a modult. És akkor még a házak hátsó udvaráról nem is beszéltünk…

Na de mi is az a T-Trak modul? – tehetitek fel a kérdést meglehetősen jogosan. A T-Trak 2001 óta létezik, mikoris egy amerikai úriember, név szerint Lee Monaco-Fitzgerald kitalált egy új és meglehetősen könnyen összeállítható rendszert. A célja ezzel az volt, hogy újabb és újabb embereket hódítson meg a vasútmodellezésnek, méghozzá azzal, hogy kis helyigényű, könnyen legyártható és sokszorosítható modulokat tervezett meg, míg a rá való sínanyag egyszerűen a Kato Unitrack rendszerére épül. De hogy ne csak szöveg legyen, álljon itt egy kép a nem hivatalos T-Trak honlapról, ami jól mutatja meg a koncepciót:

Egy egyenes modul tehát mindössze 308 mm hosszú, minimum 210 mm széles és 70 mm magas. Azaz tényleg kicsi, H0-ban gyakorlatilag egy személyvagon férne el talán rajta, N-ben azért jobb a helyzet. A hossz a sínanyag miatt fontos, pont egy 248 mm-es és egy 62 mm-es standard Kato egyenes sín fér el rajta, illetve lóg le 1-1 mm-t a modul két szélén. Több modult egymáshoz kapcsolni egyszerűen a sínekkel lehet, a Kato sínek híresen jó áramvezetése és stabilitása bőven elegendő az üzembiztos működéshez, ráadásul könnyen szét is szedhetők. Alapvetően kétvágányos modulokról van szó, viszont kétfajta vágánytávolsággal: a kisebbik esetén 25 mm-re van egymástól a két vágány közepe, míg az alternatív esetén 33 mm-re. Utóbbi így pontosan megfelel a Kato duplavágányos sínkialakításának, azaz nem kell a sínek között bajlódni a töltéssel. Ennek okán aztán borzasztó egyszerűen el lehet indulni még a teljesen kezdőknek is, a kis méret miatt pedig hamarabb lehet látványos eredményeket elérni. Mert valljuk be őszintén sokan gondolkoznak többméteres asztalokban, rengeteg vágány, épület, kisebb-nagyobb hegyek kialakításában, csak aztán mindig az elkezdés húzódik, na meg a befejezés. Egy nagy terepasztal elkészítésénél ráadásul még a kezdeti bénázás is meglátszik, jól kitűnik, hogy mi az amit valaki később, immár több gyakorlat megszerzése után készített és mi az amit még az elején. No de ez végülis mindegy is, én inkább azt mutatnám, hogy mit alkottam ma.

Elsőként azonban legyen egy kép arról, hogy a gyakorlatban hogyan is néz ki egy modul. Rajta a vonalak már a sín helyét jelölik.

Alulról is egy fotó, jól látható a négy sarokban lévő szintező:

A szintezők segítségével az asztalra helyezett modulokat egy kis tekerés után gyönyörűen be lehet billegésmentesre állítani.

Először a sínt fektettem le, korábban már bemértem hova is kellene letenni, ceruzával megrajzoltam a falapon a helyét. A rögzítéséhez kétoldalas ragasztószalagot használtam. Nézegettem síncsavarokat is, de nem győztek meg a magasnak, vaskosnak tűnő fejükkel, pedig azokkal biztosan jobban tartanának. Egyelőre reménykedek, hogy így is jó lesz, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.

A tervem az volt, hogy a sín mellé kerítés kerül, annak túloldalán egy kis utcácska tipikus brit házsorral. Nem egy nagy durranás, de arra jó, hogy városi környezetben is tudok majd modelleket fotózni. A felső képen már az utat fektetem. Sajnos csak olyat tudtam venni ami nem elég széles a teljes út kialakításához, cserébe viszont mindkét szélén fehér csík található. Úgyhogy előtte egy kicsit meg kellett vágnom, az egyik feléről eltüntettem a fehér csíkot. Egyébként Noch termék, öntapadós az alja, csak le kellett húznom a papírt.

Az út lefektetése után jöhettek a házak. Itt a Metcalfe termékeit alkalmaztam, amik papírból készültek és szerintem borzasztóan jól néznek ki. Durva, mert van vagy 2-3 éve, hogy összeraktam ezeket. Az meg mér durvább, hogy visszakerestem a Metcalfe szóra itt a vonatmagazinon a keresőben és már három éve annak, hogy az ugyanilyen gyártmányú üzletek és állomás építéséről írtam cikkeket. Hogy telik az idő, nem igaz? Mindenesetre arra jó volt az egész, hogy így csak a kétoldalas ragasztót kellett már megint alkalmaznom, így gyorsan ment az utca kialakítása. A házak tulajdonsága egyébként az, hogy járdával is rendelkeznek, így erre sem volt gondom. Bajlódtam viszont mással:

Szintén korábban egy dekor boltban vettem néhány pasztellkrétát Aros Levi tanácsára, koszoláshoz. Ma nekiálltam belőle finom port gyártani, némi csiszolópapír használatával ennyi jött össze, ez azért elég néhány dologra. A háttérben álló Tic-Tac-os doboz tárolási célt szolgál, ebbe öntöttem bele a port. Remekül zár a doboz, kicsi is, könnyen hozzá lehet jutni és ecsettel is egyszerű belenyúlni, úgyhogy tökéletes erre a célra.

A beton kerítés műanyag modellje egy Ratio kitből származik. A képen is látható hogyan néz ki koszolás nélkül: nagyon műanyag hatású, ezt így nem akartam felrakni, úgyhogy megpróbálkoztam némi koszolással. Anno még Levivel beszélgettünk erről a technikáról, meg is mutatta élőben még vagy 2 évvel ezelőtt. A dolog lényege nagyjából annyi, hogy a korábban lereszelt krétaport felviszem száraz ecsetre, amit tudok azt lekocogtatok róla, sima papíron is meghúzkodom az ecsetet, aztán ha már nem fog túlzottan feketén, akkor elkezdem a műanyagon is. Így nem lesz túl sok krétapor rajta, finom hatást lehet vele elérni. Ha meg nem tetszik az eredmény, akkor simán le lehet róla fújni. Amint elégedettek vagyunk, matt spray-jel lehet rögzíteni a port. Alig pár perces meló az egész, nagyon-nagyon meg tudja dobni a látványt. Nem mondom, hogy tökéletes lett, nagyon messze van attól, első kísérletre viszont szerintem elfogadható.

A kerítés persze csak egy része a kis modulnak, még azzal is van melóm, ugyanis fogalmam sincs mivel rögzítsem a helyére, ezzel kapcsolatban szívesen látnék tippeket.
A modulokat szerintem mindig a kis apróságok dobják fel, így aztán elhelyeztem egy korábban vásárolt Hornby telefonfülkét, valamint egy Kato fát. A két autó egyelőre még nincs rögzítve, a fotó kedvéért tettem fel azokat. A terveim szerint még két villanyoszlopot rögzítek (csak előbb meg kellene venni azokat), valamint játszó gyerekeket (Noch) és pár sétáló felnőttet (Graham Farish) helyezek el. A figurák már megvannak, a rögzítés módja szintén kérdéses, nem tudom ennyire apró érintkezési felületeket mivel lenne érdemes ragasztani.
A modul elülső részére szintén betonkerítést tervezek és egy kis betonbunkert a pályamunkásoknak, utóbbit még össze kell raknom szintén Ratio kitből. A többi rész füves lesz elöl, a folytatásban majd ezeket mutatom be reményeim szerint.

A végére egy fotó egy klasszikus brit dízelmozdonnyal, azaz a proto Deltickel, mert nem zárhatom úgy ezt a bejegyzést, hogy nincs a modulkezdeményen valamifajta vasútmodell.
Jelenleg itt tartok, szerintem nem is rossz ahhoz képest, hogy mennyire nem rendelkezek ilyen irányú tudással. Én legalábbis meg vagyok elégedve az eddigi eredménnyel, a lényeg pedig úgyis ez.

A szokásoktól eltérően most nem adok képeket az összeszerelésről, ugyanis nem volt igazán mit fotózni. Mint ahogy korábban a kocsiszín makettje is, ez sem igényelt szinte semmilyen ragasztást. A kapott hatalmas dobozban vannak az összepattintható, készre gyártott és színezett műanyag elemek, van amelyik öntőformán, van amelyik csak úgy magában. Utóbbiak voltak a sínek alatti műanyagok, a falak, az állomásépület, előbbiek a különböző információs táblák illetve átlátszó műanyag elemek. Nem volt nehéz dolgom egy kivételével: a szokásos matricázás eléggé megviselt: derék japán barátaink ugyanis arra is gondoltak, hogy a kintről szinte egyáltalán nem látható információs táblákat is fel kell helyezni az épület belsejébe, ráadásul matricázni is illik azokat. Derék úttörőként bizony én is nekiálltam, de néha sajnos elhagyta a számat egy-két nem igazán szalonképes kifejezés. Az eredmény itt látható:

Alapvetően az volt a célom, hogy kissé előrébb hozom, így a villamos gyakorlatilag elhaladna a felüljárón lévő nagyvasúti sínek alatt, tehát jobbról mondjuk bejön a képbe a síndöcögény alul, majd bal oldalon ki is megy. Ez azonban a teljes városka átépítésével járna, amit még nem terveztem meg, úgyhogy maradt ez az ideiglenes verzió. Mondjuk az így is látható, hogy meglehetősen nagy darab maga az állomás, olyan 1,4 métert foglal el hosszában.

Az is jól látható talán a fenti képből, hogy oldalra további bővítési lehetőség kínálkozik. A H-szerű tartókhoz hozzá lehet csatolni, így fixen tartja a magasban a sínek alapját, ugyanakkor a jobb szélen látható alsó épületekhez nem csatlakozik semmivel, egyszerűen azokon fekszik, tehát azok bármilyen irányban könnyen csúsztathatók. Érdemes megfigyelni, hogy kétfajta falmagasság van, a magasabb az állomási területen átlátszó ablakokkal, az alacsonyabb pedig az állomáson kívüli részt mutatná.

A matricák felrakosgatása sajnos nem sikerült a legjobban, de ebbe már kezdek beletörődni, végülis ez a közeli képeken látszik inkább, a valóságban – az én szememnek – nem igazán észrevehető. Alul üzletek vannak kialakítva rendes belső térrel, középen lehet felmenni a még mindig az épületben lévő várakozó helyiségekbe, egyéb területekre, fölötte pedig már ott vannak a sínek. A Unitrack sínek az állomás előtt egyáltalán nem meggyőző képet mutatnak, ide bizony nagyon hiányzik a Kato Diotown féle alaplemeze, vagy a Unitram féle alaplemez a sínekkel. Ez így sajnos ronda. Az épület viszonylagos hullámossága amiatt adódik, hogy alatta egy vezetéket kellett elvezetnem, így kissé megemelkedik az épület egyik része. Nem jó megoldás, de mivel úgyis átépítem majd a városkát, ideiglenesen megfelelő volt.

Kis életkép amelyen szerényen meghúzódik a háttérben az állomás épülete, míg elöl éppen egy villamos áll be a délelőtti csúcsforgalomban a megállójába:

Az első vonat is megérkezett, lehet tippelgetni mit is látunk, de a kép alatt ott lesz a segítség is:

Aki egy N700-as sorozatú Shinkansenre tippelt az bizony eltalálta: a japánban vásárolt négy egységes szerelvényem gyönyörűen elfér az állomáson. Gyorsan hozzátenném: a szett nem tartalmazza a peront és a síneket, előbbi egy másik szettből van összeállítva, mondhatnám tökéletesen illik ide. Az ívek amúgy itt 481 mm sugarúak, ezt ajánlják ehhez az ívelt peronhoz.

Kissé oldalról is nézzük meg ugyanezt:

Az állomás összerakása nem volt igazából nehéz, a japán és angol nyelvű leírás a rajzokkal együtt tökéletesen elegendő a boldoguláshoz. Időben a sok-sok apró matrica miatt igényel 2-3 órát, de ha csak a műanyagot kellene pakolni, akkor tényleg nagyon hamar meglenne. Nagy előnye a modularitás, ergo ha valaki akkora állomást szeretne, hogy arra beférjen a 16 kocsis vasúti szerelvénye, akkor az is probléma nélkül megoldható, lehet kapni kiegészítőket a szetthez mind a sínek alatti lemezeket, mind az oldalfalakat, mind az alsó állomási épületeket meg lehet venni külön-külön. Nekem ez is éppen elfér a szekrényen, szóval bővítésben nem gondolkozok. Az árának a húzósságát mindenki eldöntheti, a teljes szett 90 dollár, durván 18 ezer forint volt. Nekem alapvetően tetszik.

Mielőtt azonban belevágnánk az építkezésbe, néhány szóban elmondanám miről is szól ez az egész. Japánban a helyhiány meglehetősen nagy probléma, talán ennek is köszönhető, hogy alapvetően az N-es építési nagyság terjedt el a vasútmodellezők körében, H0-ban jóval kevesebben modelleznek. Azonban egy 16 kocsis Shinkansen szerelvény még N-ben is meglehetősen hosszú (2,7 méter!), így aztán a Bandai cég kitalálta, hogy összenyomja a kocsikat. Láttunk már ilyet, főleg H0-ban ahol az 1:87-es méretarány helyett 1:100-as arányú hosszal adták ki például magyar személyvagonok modelljét. A Bandai azonban ennél durvábban csinálja, a modellek hossza nagyjából a fele lehet – őszintén szólva nem mértem le, mindemellett ugyanakkor a nyomtáv megmaradt, N-es síneken lehetne járatni a szerelvényeket. Ez meglehetősen furán hat a normális modellek mellett, azonban ha valaki külön ezeknek épít asztalt, vagy nem futtat mást, akkor a 16 kocsis szerelvények egészen pofásan festenek. Persze nem mehetünk el amellett, hogy ilyen rövid kocsikkal gyakorlatilag nem létezik olyan, hogy túl szűk egy ív, ezzel pedig további helyet lehet megspórolni. A témához persze hozzátartozik, hogy a járművek motor nélkül kerülnek forgalomba, valamint műanyag kerekekkel, így alapvetően nem alkalmasak a modellvasúti pályákon való futtatásra, viszont olcsón hozzá lehet jutni a karosszéria alá passzoló meghajtáshoz. De erről majd később, most lássuk mi is várt rám a dobozban!

A kép már gyanús lehet, ugyebár minek kellene egy szike és a vágólap a modellhez, pláne a Kato négytengelyes alváza… Utóbbinál érdemes megfigyelni az árat, 1680 yen volt, nagyjából 3500 forint. Kellemes. Na de akkor ha már itt vagyok, ki is bontom:

Alaposan telezsúfolták a dobozt, egy rakat műanyag fóliában van egy rakat műanyag vasútmodell darab. A B Train Shorty ugyanis a vasútmodellek összerakásának örömét is megadja nekünk, gyakorlatilag a fröccsöntő keretben van az alkatrészek többsége az oldalfalak és a járművégek kivételével. Emiatt kell tehát a szike, hogy szépen levagdossuk a darabokat a keretről. A zacskózás amúgy szimpatikus, az egy kocsihoz tartozó darabok egy csomagban vannak, de egy csomag nem elég egy kocsihoz. Remélem érthető. A fenti fotón a doboz teljes tartalma van, azaz mind a négy egységet ki lehet rakni ezekből az alkatrészekből. Sőt, még marad is egy kocsira való oldalfal és tető…

Összeszerelési útmutató, nyilván japánul. A másik felén az alvázé van. Az ábrák remekül megmutatják mit mivel, így aztán szerintem nem okoz gondot a szerelés. Az első kocsi igényelt nekem egy kicsit több időt, ott még alaposan megnéztem mit hova, háromszor is ellenőriztem, hogy az adott darab valóban ahhoz a kocsihoz tartozik-e, a második kocsit viszont pikk-pakk összeraktam. Aztán a harmadikat elszúrtam, ugyanis jó, hogy plusz egy kocsinyi cuccot adnak hozzá, így viszont összekevertem az átlátszó műanyagfelületet és az oldalfalat, valamint a tetőt. Hát nem kicsit izzadtam le mire szét tudtam szedni…

Most azonban térjünk vissza az első kocsira, néhány kép segítségével bemutatnám mit is csináltam. Legelőször kipakoltam az összeszereléséhez szükséges összes alkatrészt a vágólapra, a többi cuccot pedig biztonságos távolba menekítettem.

Aztán levágtam a keretéről az ablakokat is tartalmazó átlátszó oldallapokat, amelyeket két kis fekete műanyag segítségével tudtam egymáshoz pattintani. Mondjuk ezekkel kicsit megszenvedtem, mert láthatólag jóval kisebb lyukba kellene belemennie a fekete alkatrésznek mint ami elképzelhető lenne, mégis sikerült neki. Ez lesz amúgy a kocsi váza.

Aztán jöhetett a tető, majd utána a kocsit lezáró hátlap. Mindegyikből többfajta is volt a dobozban, itt bizony oda kellett figyelnem, melyiket is veszem ki a zacskóból. Szintén pattintós módszerrel kerültek a helyükre, de ezt már a többinél nem is fogom mondani. Igen, ez azt jelenti, hogy ragasztót nem kellett használnom.

Néhány perccel később már az oldalfalak és a motorvonat orra is a helyére került. Itt még látható egy kis rés az egységek között, direkt nem toltam rá koppanásig, ugyanis nem tudtam, hogy az alvázat hogyan kell majd összerakni a karosszériával. Kicsivel később ez is kiderült, azonban addig így láttam biztonságosnak a dolgot.

A forgóvázakhoz szükséges dolgokat láthatjátok itt. A kerekek külön voltak, azokat nem kellett levágni semmiről, cserébe viszont sajnos ezek is műanyagok. A bal oldalon különböző kapcsolókat láthattok, én azonban nem ezekkel fogtam össze a vonatot, erről viszont később fogok néhány mondatot ejteni.

A forgóvázak imitációja külön keretről került le, nyilvánvalóan a szürke színe miatt. Két kis fül tartja a helyén, meglehetősen biztonságosan. Az egyik forgóvázat bepattintottam az alváz alá, majdhogynem fixre állva rögzül, ami még lényeges lesz a későbbiekben.

Miután készen voltam az alvázzal és a forgóvázakkal, nem túl sok dolgom maradt. Az alváz négy füllel kapaszkodik a karosszériába, így fogtam a motorvonat orrát és immáron teljesen rátoltam a kocsi többi részére, az alvázat pedig alulról betoltam a karosszériába. Egyszerű megoldás, azonban biztosan tart. Egy alkatrész sem lötyög, minden szorosan a helyén van.

A motorvonat orrának a hátulja. Mint látható bal oldalról egyik kapcsolót sem használtam fel, hanem a hozzáadott mágneses kapcsolót helyeztem be a forgóváz megfelelő kialakításába. A csere egyébként kb. 2 másodpercig tartana, kihúzom-betolom megoldással működne. Ahogy tapasztaltam a mágnes erősen tart, emiatt biztosan nem akadna szét a szerelvény. És ezzel mondhatni készen is vagyunk a négyből az egyik kocsival.

Nagyjából fél órával később: a komplett Skyliner a japán kisvárosomba helyezve. Hát nem szép?

A mágneses kapcsoló miatt a kocsik meglehetősen távol vannak egymástól, de ez könnyen orvosolható másik kapcsoló használatával. A modellhez adott alváz a gyakorlatilag fixen álló forgóvázzal és a műanyag kerekekkel alkalmatlan a vasútmodellként való használatra, az jól látszik, hogy normális alváz kell hozzá, így csak vitrinmodellnek alkalmas a jármű. Annak viszont messzemenően tökéletes, a kidolgozottság ugyanis elképesztően jó. Ma a börzén megmutattam crash-éknek és az egyöntetű vélemény az volt, hogy tudnak ezek a japánok valamit. Tényleg borzasztóan jól néz ki. És akkor még a matricákat fel sem raktam…

Gondolom jön a kérdés, hogy ez így szép és jó, de mennyibe kerül és hol lehet megvenni, mert azért Tokió nincs közel. A doboz ára 1900 yen volt, azaz nagyjából 4500 forint. Szerintem meglehetősen olcsó, ennyit ugyanis simán megér a móka. Vásárlási lehetőségként én nyugodt szívvel ajánlanám a Hobby Search webáruházát, náluk mindig van ezekből a vonatokból és Magyarországra is szállítanak mindenfajta probléma nélkül. Konkrétan ez a szerelvény már nem kapható náluk, ahogy nézem Limited Editiont, azaz egyfajta különkiadást sikerült beszereznem a japánoknál. De ezen kívül még van egy csomó más modelljük is a Shinkansenektől elkezdve a kis dízel motorvonatokig. Érdemes nézelődni. Hajtást és hajtás nélküli, de mozgásra képes alvázakat is lehet beszerezni akár a Bandaitól, akár a Katotól.

Az összeszerelésről még annyit, hogy én közben baromi jól szórakoztam. Olyan érzésem volt mintha legóznék, de legalább vasútmodellekkel. Nyilván a legónál nem kell levágni az egyes darabokat, viszont ez itt csak minimális késhasználatot jelent. Azt mondanám, hogy egy kezdő vagy egy gyerek számára egy-egy ilyen doboz tökéletes, nekem pedig egyszerűen csak szerzett egy kellemes órát az építés örömével, szívesen folytattam még volna. Úgyhogy a véleményem egyértelmű: a furcsán rövid kinézet ellenére remek modellel találkoztam, megérte megvenni.

A végére pedig jöjjön egy kis videó egy 16 kocsis B Train Shorty-ról, amely egy 500-as sorozatú Shinkansen (és nyilván nem az enyém):

.

Nade a bevezető után nézzük a könyvet! Az A5 formátumú, nyolcvan oldalas kiadvány körülbelül háromszáz képen keresztül a terepépítés rejtelmeit mutatja be. Szó van benne a domborzat kialakításáról, a növények építéséről (elég rosszul hangzik a növény építése, dehát ha egyszer a modellfát építeni kell, hívhatom így, nem?). Engem különösen a fatípusonként bemutatott faépítés (és ismét! ) fogott meg, sok új fogást tanultam a könyvből.  E mellett bemutatják a füvek, virágok megjelenítését is -e utóbbiakat inkább a nagyobb méretben (nullás legalább) modellezők fogják értékelni.

Egy mintaoldal a könyvből. Igen részletesen bemutatják az alkalmazott technikákat.
(a  kép kiadó honlapjáról származik)

Nekem a köny megérte már csak a faépítés fejezet miatt is. Ha valaki azonban el akar merülni a téli jelenetek megjelenítésében, vagy a vizes témák készítésére kíváncsi, ahhoz is kap segítséget. A könyvet minden olyan vasútmodellezőnek ajánlom, aki a töltéses síneken és a gyári fűszőnyegeken túlmutató, látványos dolgokat szeretne építeni.

A könyv beszerezhetőségéről a www.harvar-d.hu weboldalon lehet információt szerezni – én makettboltban vettem.

Így aztán nekiálltam kutakodni: több honlapot böngésztem át, gyűjtögettem az információkat. Elsőként megrendeltem a Model Rail brit vasútmodellező újság “ezerévvel” ezelőtti számát amiben egy átalakításról van szó. Másodjára szorgalmasan nézegettem az Electra Railway Graphics honlapját, amely matricákat gyárt már meglévő modellekre, így például olyanokat is, amelyekből össze lehet hozni a South West Trains társaság Class 442-esét. Ráadásul többféle verzióban is, én a képen láthatót választottam, ilyennel találkoztam személyesen is. A készítővel némi levelezést is folytattam, így eljutottam a Taylor Precision Models-hez, akik viszont kitet árusítanak.

A dolog ugyanis úgy néz ki nagyon durván leegyszerűsítve, hogy fog a motorvonatra vágyakozó egy Class 158-as vagy Class 159-es motorvonatot a Graham Farishtől. Emellé vásárol még 3 darab Mk3 típusú kocsit szintén ettől a gyártótól, ugyanis ezek megfelelőnek (ha nem is tökéletesen pontosnak) mondhatók az ötkocsis Class 442-es motorvonat elkészítéséhez. Mivel az orrkialakítás jelentősen eltér, ezért egy átépítő kit szükségeltetik, ebben foglaltatik benne a járművek eleje. Az eredeti Class 158-as motorvonat felépítménye gyakorlatilag átlátszó műanyagból van, amelyről a festéket le kell mosni. Ha ez megvan, akkor a végét le kell vágni, majd az új orrkialakítást rátenni. Eztán jöhet a festés és a matricázás, utóbbi érkezett ugyebár az Electrától. Egyszerűnek hangzik, de nem az, a magam részéről le is mondtam arról, hogy ezzel teszteljem modellezői képességeimet, illetve azok hiányát. A régi jól bevált megoldáshoz fordultam, laacusht kérdeztem meg arról, lenne-e kedve a sok-sok N-es magyar Szergej és Gigant között beleugrani az ismeretlenbe és összerakni nekem egy komplett szerelvényt. Szerencsére volt, az eredményt láthatjátok a képeken. Sajnos az egyik kocsi nem teljesen élte túl az átalakítást, az ablakoknál a felület megsérült, ennek ellenére nekem továbbra is bejövős darab, egyszerűen gyönyörű.

Persze a fejemet vakarhatom, ezek a járművek villamos motorvonatok, azaz a valóságban harmadik sínről veszik az áramot, úgyhogy ha majd egyszer valamikor valamilyen csodával határos módon terepasztal készítésébe fognék, akkor nem hanyagolhatom el a harmadik sín megépítését sem. A modell futásával is vannak gondok, a donorként használt Class 158-asról kiderült, hogy még a legelső verziója a Graham Farishnek, ami felett már jócskán eljárt az idő. Két verzió van: vagy elviszem Csíkoshoz és reménykedek benne, hogy csodát tesz vele, vagy veszek egy újabb Class 158-ast és valahogy összehozom a meghajtás cseréjét.

És hogy miért is Műanyag Disznó? A válasz egyszerű: így becézik az angol vasútbarátok ezt a járműtípust. 24 vonat készült belőle, ízig-vérig brit gyártmány, a BREL-nél készült. Az elsőt 1988-ban adták át és Londontól délnyugatra járt főleg a Wessex vonalon. Privatizáció után került a South West Trains társasághoz a típus minden tagja, ahol egészen 2007 elejéig teljesítettek szolgálatot. Ekkor váltották ki a német Desirok a motorvonatot, így némi állásidő után került csak sor az újbóli bevetésükre, viszont immáron más társaságnál, 2008 óta használja a Southern reptéri vonatokra Gatwick express néven.

Sajnálatos módon utazni én még nem utaztam vele, de szerencsére a személyes találkozásról nem maradtam le, 2006-ban találkoztam vele Southamptonban, akkor még SWT színekben pompázott:

Emellett 2009-ben is láttam a távolból Clapham Junction állomáson, akkor már viszont a Gatwick Express köntösét viselte:

(Modellfotók: laacush)

Egy terepasztalt, modult, dioramat nagyon fel tud dobni egy szépen, élethűen elkészített környezet, növényzet. A növényzet egyik legfontosabb és lényegében mindenhol megtalálható formája a fű.

Nem nagyon emlékszem még olyan terepasztalra ahol fű bármilyen megoldással ne lett volna. Nagyon sok féle képen lehet füvet ‘modellezni’ attól függően, hogy kinek milyen elvárásai vannak, mit enged meg a pénztárcája. A legegyszerűbb ha zöldre festjük a pálya alapját képező lapot. Ha a textúrán is akarjuk érzékeltetni a fű egyenetlenségét, akkor olcsó megoldás lehet a színezett fűrészpor. Egy igazán szép megvalósításnál azonban elvárjuk, hogy füvet úgy lássuk mint az életben, külön, külön szép katonás rendben álló fűszálanként. Sok helyen lehet kapni már előre gyártott fűszőnyegeket, amik nagyon jól utánozzák a természetes gyepet. Lehet kapni nyárias, őszies szín változatokat, találhatók erdős, fás területekhez avar utánzatok, mezőkhöz virágokkal színesített fűszőnyegek, stb. Gyakran azonban nem lehet ezeket használni, mert olyan a domborzat, hogy a szőnyeget nem lehet ráfeszíteni, vagy annyira változatos terepet akarunk, hogy túl egyhangú lenne az előre elkészített talaj.

Ilyenkor kerül előtérbe a külön csomagokban kapható szórható fű. Aki már látott ilyen szórható füvet azt tudja hogy az a rengeteg kis fűszál úgy össze van állva mint egy vatta pamacs. Ha ujjaink közé vesszük és elkezdjük szórni akkor, azzal szétlazítjuk a fűszálakat, de attól még nem fognak az ég fele nőni. Az egész olyan lesz mintha egy hatalmas tehéncsorda letaposta volna (persze gyakorlattal és kellő ügyességgel ennek a minősége is növelhető). Akkor hogy készítsünk kellően élethő mezőt? A válasz: statikus elektromossággal.

Sok külföldi és magyar internetoldalon írtak már ilyen megoldásokról, tehát nem a spanyolviaszt akarom feltalálni, csak azt akarom bemutatni, hogy az egyik ilyen helyen megadott megoldással milyen eredményt tudtam elérni. Először is néhány szót a működési elvről (Megpróbálom tudásomnak megfelelően leírni az elvet. Ha valami nagy blődséget írnék, elnézést, a javítást szívesen veszem.), vagyis arról hogy mitől gondolja majd a fű, hogy neki felfele kell növekednie.

Mindenki biztos emlékszik az általános iskola fizika órájának azon kísérletére (vagy az öregebbek Öveges professzor kísérletére), amikor egy PVC rudat gyapjúval megdörzsölve a rúd az asztalon levő papírdarabkákat magához vonzotta. Másik ide passzoló esemény lehet, amikor kellő szigetelt cipőben a műszálas pulóverünket lehúzva a pulóver magához vonzza a hajunkat. Nekünk pont ez kell. A jelenség titka a statikus elektromosság.

Az elektromos töltés vagy pozitív vagy negatív lehet. Erre az erőtérre is érvényes a mágneses térnél lévő szabály, az azonos töltések taszítják, az ellenkezők vonzzák egymást. Az elektromos erőtér ezek között a töltések között hat. Minél nagyobb a két töltés között a különbség, annál nagyobb ez az erőtér. Ha meg tudjuk oldani, hogy a fű a talajon felvegye az egyik töltést a fűszóró meg a másikat akkor az erőtér nagyságától függően bizonyos távolságból a fűszóró megpróbálja magához vonzani a füvet, így az lényegében az erőtér erővonalainak megfelelően beáll (akár csak a vasreszelék a mágneses térben). Egyes modell gyártók erre rájöttek és megpróbálták ezt kihasználni és céleszközöket gyártanak. Sajnos ezek elég drágák így okos modellezők elkezdtek maguknak építeni.

Ha már barkácsolunk, akkor nem mindegy miből mit csinálunk. Volt valaki olyan élelmes, hogy rájött, hogy nem kell teljesen új eszköz fabrikálni, hisz az elektromos légycsapók pont ugyan ezt az elvet használják ki. Csak a csapó rész helyett egy szóró részt kell az eszközhöz építeni. És itt jöjjön a konkrét eszköz építés (sajnos az építés közben nem csináltam képet így csak a végeredményt tudom megmutatni).

FIGYELEM! Csak az kezdjen bele egy ilyen átalakításba aki kellő tudást érez hozzá (egy kis villamos ismeret, forrasztási ismeret mindenképpen kell). Ha valaki nem biztos a dolgában az inkább keressen az ismeretségében hozzáértő segítséget. Használat során a nagy statikus feszültség (Nincs elég nagy multiméterem így ennek az eszköznek a kimenetét nem tudtam megmérni, de akár több ezer volt is kialakulhat!!!!) miatt sok helyen figyelmeztetnek (így én is így teszek), hogy hallókészülékkel és pacemaker-rel rendelkezők kerüljék a készülék használatát.

Internetes keresések után egy ilyen átalakításhoz a Teleshopban kapható légycsapót javasolta valaki (de természetesen más hasonló termék jó lehet). A légycsapó egy nyélből és egy rácsos ütő felületből áll. A nyélben van az elektronika, a csapó rész pedig három fémhálóból áll, amik szendvicsszerűen vannak összeszerelve úgy, hogy a középső réteg el van szigetelve a két külsőtől. A nyelet szétcsavarozva a csapórész könnyen eltávolítható. Az említett 3 fémhálóból a kettő szélső össze van elektromosan kötve, szigetelt vezetőkkel az elektronikán egy közös pontra vannak forrasztva. A középen levő háló egy csupasz vezetékkel van az elektronikához kötve. Ezeket a huzalokat csak le kell vágni (vagy forrasztani) és a rácsok az őket körülvevő műanyaggal már mehetnek is a kukába (vagy újrahasznosítás reményében a szekrényünk mélyére). A középső rács forrasztási pontját meg kell jegyezni, mert ez az eszköz veszélyes pontja, használat során az ehhez kapcsolódó fémes dolgokat nem ajánlott megfogni. A szigetelt vezeték helyére  (ehhez volt kötve a két külső rács) forrasztani kell egy jó hosszú szigetelt vezetéket, amit a megmarad nyél burkolatán ki kell vezetni. Venni kell egy fém szűrőt, aminek a nyelét le kell vágni, csak annyit kell hagyni belőle, hogy biztonsággal, jó erősen a műanyag nyélhez lehessen rögzíteni (mivel a szűrő a nagyobb potenciájú ponthoz lesz kötve ezért valami jól szigetelő anyaggal kell rögzíteni -pl. a meleg ragasztók is jók-). A szűrőhöz megfelelő, stabil villamos kontaktust biztosítva forrasztani kell egy vezetéket, aminek a másik végét az elektronikán a középső rács pontjához kell forrasztani. Ha ezzel megvagyunk, újra összeszerelhető a nyél. 2db AA-s 1,5 V-os elemről működik. Működtetni a nyélen levő gombbal lehet.  A nyélen kivezetett hosszú vezetéket egy beragasztózott területhez kell érinteni (pl. egy szöget vagy egy tűt kell szúrni a ragasztózott területbe és ahhoz kell kapcsolni a vezetéket). Amíg nyomva tartjuk a gombot, addig van elektron utánpótlás (a szűrőből kihulló fűszálak csökkentik a szűrő elektron többletét, ha ezt nem pótoljuk, akkor a potenciál különbség megszűnik), így addig képes a szűrő vonzani a kipotyogott fűszálakat.

Működés közben:

Régi, kézzel szórt füvezés:

Statikus szóróval újra füvezett képek:

Ugyan csak az interneten láttam azt az ötletet, hogy külön kis fűcsomókat lehet előre csinálni. Olyan anyagot kerestem, ami magához rögzíti a fűszálakat, de később felszedhető és tetszőleges helyre telepíthető. A választásom az üvegfestékre esett. Zöld színű festékből különböző formájú kis foltokat készítettem egy sík felületen, amire rögtön rászórtam a szóróval a füvet. Az üvegfesték száradása után a kis pöttyöket felszedtem, az eredmény ilyen lett:

Összességében nekem bejött ez az átalakítás. Nem túl bonyolult amit módosítani kell és árban verhetetlen. (2000-2500 Ft-ból meg van) Az eredmény engem meggyőzött. Aki keveslené az eszköz erejét, az egy kicsit tuningolhat is még az interneten megtalálható ötletek alapján (pl. nagyobb bemeneti feszültség, kondenzátor cserék), én nem látom egyelőre szükségességét. Ami utólag jutott eszembe, hogy a szűrő csatlakoztatását valahogy oldhatóra kellett volna kialakítani, így cserélni lehetne a szóró fejet attól függően, hogy milyen helyen kell használni.

]]> http://www.vonatmagazin.hu/2010/10/statikus-fuszoro-keszites/feed/ 9 http://www.vonatmagazin.hu/2010/10/te-melyik-tatra-lennel/ http://www.vonatmagazin.hu/2010/10/te-melyik-tatra-lennel/#comments Tue, 12 Oct 2010 13:39:35 +0000 IST http://www.vonatmagazin.hu/?p=20613 Lassan eljutott Michal abba a stádiumba a leendő N-es Tátrámmal, hogy felrakja rá a szükséges táblákat, pályaszámokat. Gondoltam megkérdezem tőletek, ti melyik pályaszámú villamost csináltatnátok vele, milyen iránytáblákkal? Nektek melyik áll közel a szívetekhez, van-e valamilyen különleges indoka ennek?

Őszintén szólva én kissé tanácstalan vagyok: felénk (50-es vonal) nem jár ez a típus, hannoveriekkel találkozok leginkább valamint ICS-kkel. A munkahelyemről meg az 1-esre látok rá (még…), ott pedig háromegységes szerelvények közlekednek. A képen is látható: ebből bizony két egység lesz. Kommentbe várnám a véleményeket. Ha esetleg valamit módosíttatnátok rajta, az is jöhet!

Mivel a mozdonyban található gyári hangszóró a csomagban nem volt semmi más csak az ESU LokSound 3.5 XL és egy adapter kártya, ami a mozdony gyári nyomtatott áramköri lapjához csatlakozik.

Előkészületek: pár csavarhúzó, a dekóder és a mozdony. A szétszerelés nem volt probléma, a kasznit 12 csavar oldásával könnyen le lehetett emeleni a vázról.

Belcsíny: a motor és a teljes hajtás a forgóvázakban van elhelyezve, egymástól függetlenül. Középen egy talán 1 mm vastag acéllemez amire van felfüggesztve a tőkesúly. A mozdonyszekrényben bal oldalt a dinamikus füstgenerátor ventillátorja, jobbra a hangszóró. Hangszóró termetes, ovális nagyjából 10 cm x 5 cm. Középen a gyári áramköri lap. Nem tudom pontosan mit vezérel de gondolom a LED-ek fix áramforrását, illetve a vontatómotorok áramvédelmét amiről a használati utasítás is ír.

Az ESU dekóder az adapterkártyával.

És a kártya beszerelve. Kész kábelrengeteg.

  A teljes mozdony. Bőven lenne még helye pár dekódernek, sőt akár egy mélynyomó is elférne.

Amivel amerikai gyártmányról van szó, a modellhez jár 1-2 kapcsoló: sín és akkumlátoros üzemmód, motor ki/be, füstgenerátor ki/be és lámpák. A füstgenerátor jelenleg még kapcsolóról működik, de valószínüleg ez is átköthető a dekóderre. A motor kapcsoló különösen hasznos ha az ember a hanggenerátort akarja tesztelni.

Tesztvideó a kész modellről. Sajnos van egy kis zaj és beszélgetés a háttérben de a lényeg mind hallható:

A 2. rész végére odáig jutottam, hogy a kanyarodó rakodó vágány jobb oldala kivételével mindenhol megtörtént a kavicsozás, festés, növényezés (a teheneim be is lakták gyorsan a friss fűvel benőtt töltés oldalt), de az igazi munka még csak most jött.

A rakodó oldali területet két részre lehet osztani, ahogy az első cikkben rajzolt séma rajzon is látszik. Az egyik felén van egy raktár, ami lényegében az egész területet ott elfoglalja a másik rész egy kicsit szabadabb terület, oda fákat is terveztem. Ezzel a területtel folytattam az építést. Ide 3 tereptárgyat szándékoztam elhelyezni. A vágány végére egy ütközőt, a sín mellé pedig egy vízdarut, és egy kis szenelőt. Az ütközőt magam készítettem, a készítéséről egyszer már írtam, így erről most csak egy képet mutatok (a leírás itt megtalálható).

A vízdaru és a szenelő egy Vollmer 3 db-os készlet (Vollmer 7542) darabjai. A készlethez még egy rakminta is tartozik, amit végül itt nem használtam fel mert a raktár előtti szakaszon lett volna értelme, de ott nem volt már elég hely. Az elkészítési segédletet komolyabb kommentár nélkül csak megmutatom. Semmi extra tudás nem szükséges hozzá, a pár elemet egyszerű összeilleszteni. Én a modelljeimet a Revell ‘Contacta Liquid’ termékével ragasztom össze (könnyen kezelhető, a körömlakkhoz hasonlóan kis ecsettel kell felvinni a felületre, gyorsan ragaszt).

Az utasítások alapján összeállítottam a szenelőt, majd a diorámára ragasztottam technokollal, úgy, hogy a szenelő daru része kifele fordítva a vágányzat felé essen (a daru rész forgatható, így akár alulról egy kismotorral el is lehetne forgatni). Annyit módosítottam, hogy nem az eredeti műanyag szén utánzatokat ragasztottam a tárolókba és tárolók mellé mint a kihullott szén utánzat, hanem a vágányzathoz vett kavicsot használtam fel. A tárolókat teleöntöttem a kaviccsal és a kívánt formára egyengettem, majd a tárolók környékén is itt-ott szórtam kis kavics dombokat. Az így kialakított szén kupacokat a vágányzatnál használt technológiával átitattam vizezett faragasztóval. Száradás után befestettem a kavicsokat egyszerű fekete temperával. Szerintem sokkal jobb hatást lehet így elérni. Az egész szenelőt festékkel, temperával és speciális öregbítő anyagokkal többször brutálisan átkezeltem, így keltve a szenes, olajos, koszos érzést. Sőt, hogy minél élethűbb legyen egy alufólia darabon teljesen elégedtem kb 10 db gyufaszálat, amit a teljes szenesedés után porrá zúztam és egy-két csepp étolajjal összekevertem. Az így kapott masszát is felhasználtam a koszoláshoz. Az étolajat célszerűbb lett volna valami műszerolajjal helyettesíteni, de pont nem volt. Végül szerencsém volt, mert gondolom a kis mennyiségnek köszönhetően nem bűzlik a dioráma az avas olajtól (azóta már beszereztem műszerolajat is ). A koszolásból a szenelő előtti vágányszakaszt sem hagytam ki, oda is bőségesen jutott. A képen épp az egyik munkás várja a vonatot, hogy elkezdhesse a szenet pakolni

A vízdaruval ennél is egyszerűbb helyzetem volt, mert csak három elemet kellett összeragasztani és a vízdaru oszlop részét a talpazatba kellett illeszteni (direkt nem ragasztottam, mert így forgatható maradt, ugyan nem pattant az előre készített furatba, de nem is lötyög benne) . Száradás után matt feketére festettem és itt-ott barnás foltokkal rozsdásodást utánoztam. A lámpatesteket fehérre festettem ami elég jól elüt a fekete vízcsőtől és így kiemeli azt. Az ütköző és a szenelő közötti sínszakasz mellé ragasztottam technokollal úgy hogy a víztöltőt a sín felé forgatva belógjon a mozdonyok felé. Akár csak a szenelőnél a rakodó daru részét itt is motorral alulról meg lehetne mozgatni a víztöltő oszlopát.

Amikor a helyén volt az ütköző, a szenelő és a vízdarú, akkor a leendő raktár területéig kialakítottam a terepet. A sín túloldali részéhez hasonlóan jártam el. Először a nagyon apró szemű kavicsot (Noch 09172) terítettem szét, amit nagyon híg faragasztóval itattam át. A szenelő környékére az ágyazathoz használt nagyobb szemű kavicsot szórtam. Utána jött a szép zöld gyep elkészítése (Noch 50200, Noch 95490), továbbra is csak kézzel szórva, a 2. részben leírtaknak megfelelően jártam el. A múlt héten szereztem egy elektromos légycsapót, így már csak idő kérdése és lesz házilag készített elektromos szóróm is . Ettől sokat várok, mert kézzel azért nem lehet olyan szépet csinálni (vagy csak a gyakorlat hiányzik). A füvet úgy szórtam, hogy egy kis kitaposott út maradjon a vízdaruig. Ezt a kis gyalog utat barnával átfestettem, hogy olyan legyen mint egy poros, saras föld út. Erre a területre később fákat is tettem.  A Noch 32611-es jelzésű csomagjából lombos és fenyőfákat használtam. Lehet ennél élethűbb fákat is kapni, de ezek sem rosszak annyira. A gyökérzetnek és a talpnak kicsit kimélyítettem a kavicsozott talajon helyet, amibe technokollal ragasztottam be a fákat. A fa törzse körül megigazítottam a talajt (ha kellett kicsit szórtam a kavicsból és újrafüveztem). A lombos fákról elég sok levél lehullott már a tároló csomagolásba. Ezeket sem hagytam kárba veszni, szét szórtam a fa alatt őket mint lehullott leveleket.

Az egész dióráma hátuljára egy hosszú kerítést terveztem, mivel azt nem akartam, hogy szakadékszerűen legyen vége. A raktárépület mögé egy téglakerítést, a szabad területhez pedig drótkerítést. A drótkerítéshez nem igazán tudtam kitalálni, hogy milyen anyagot lehetne felhasználni, ezért a Busch 8117-es azonosítójú terméke mellett döntöttem. A dobozban van 32 db műanyag oszlop (vékony kis rudak egy kerek alakú talppal) és 60 cm hosszú (nem egyben van, hanem több csíkban) 16 mm magas fémfonat (szerintem elég jó drótkerítésnek). Azóta Paksinuti oldalán már láttam egy nagyon jó ötletet. Ő menyasszonyi fátyol anyagot használt drótkerítéshez. Én is szereztem már be ilyet és ígéretesnek tűnik majd ha máskor kell kerítést készíteni. Először az oszlopokat ragasztottam a helyükre. Mindegyiknek kapartam egy kis gödröt a keményre száradt kavicsban majd technokollal beragasztottam. Miután az oszlopok a helyükre kerültek és kellően rögzültek levágtam a megfelelő hosszat a kerítésanyagból és az oszlopokhoz ragasztottam. Egy kicsit csinosítottam az egészen a végén, mert nem tetszett, hogy csak függőleges tartóoszlopok vannak, ezért vékony kis pálcikákat vágtam gyufaszálból egy penge segítségével és az oszlopokat megtámasztottam oldalról velük. Végül feketével, szürkével és barnával össze-visszafestettem a kerítést, mintha már kellően beleharapott volna az időjárás vasfoga. A kerítés alját dúsan újrafüveztem és volt ahol a kerítésre is felfuttattam egy kis növényzetet.

Már csak a raktár és környékének kialakítása maradt hátra, de ezt majd legközelebb.

]]> http://www.vonatmagazin.hu/2010/09/diorama-keszites-kezdo-szemmel-vagy-kezzel-iii-resz/feed/ 5 http://www.vonatmagazin.hu/2010/07/villamosdepo/ http://www.vonatmagazin.hu/2010/07/villamosdepo/#comments Mon, 19 Jul 2010 20:38:05 +0000 IST http://www.vonatmagazin.hu/?p=19273 A születésnapi nagy japán doboz nem csak a már említett irodaházakat és vasútmodellező magazint foglalta magában, hanem – több más között – egy Kato mozdonyszínt is. Már régóta gondolkodtam rajta, hogy kellene egy hely ahova a villamosaim befuthatnak egyfajta tárolási jelleggel, csak sokáig nem tudtam mi is legyen. Aztán néhány héttel ezelőtt elkezdtem nézegetni a katalógusaimat, böngészni a netet, így akadtam rá végülis erre. Képekről ítélve úgy döntöttem, hogy kellőképpen jól fog ez kinézni, nekem tökéletesen megfelel majd, ráadásul két villamosom is elférhet benne. Ellentétben a többi Kato épületemmel, ez bizony nem esett ki egy darabban a dobozából, kicsit el kellett vele szöszölnöm ahhoz, hogy összeálljon. Mondjuk erről a tulajdonságáról olvastam még megrendelés előtt, pláne arról, hogy nem kell hozzá ragasztó, így aztán nagyon is kíváncsi voltam arra mennyire lehet nehéz az összerakása.

Lelövöm a poént, semennyire. Mint az a fenti képből is látszódik az egyes darabok a szokásos kereten vannak, így mindössze egy kés és egy vágólap kell a mutatványhoz. Nem kis meglepetés ért akkor, amikor az összeállítási útmutatót tanulmányoztam: elkezdtem nézegetni a japán karaktereket, csakhogy abból ugye semmilyen okosságot nem lehet kitalálni, így inkább az ábrákat tanulmányoztam. Szépen kihajtogattam és leraktam az asztalra a papírt, hogy ne kelljen tartanom és olvasható távolságban maradjon. Aztán egy kósza szellő szépen lefújta onnan én pedig megütközve vettem észre, hogy a lap másik felén angolul ugyanaz rajta van. Azt hiszem viccesebb lett volna mindez akkor, amikor már készen vagyok vele, így csak jót mosolyogtam az egészen.

Itt már az egyik keretet kiszedtem a zacskójából. A vágási pontok kés használatához nincsenek túl jó helyen, így lefektetve több helyen is a levegőben lógtak. Nem volt túl kényelmetlen, de a vékonyabb korlátoknál azért aggódtam, hogy még véletlenül se görbítsem el azokat. Na nem mintha láthatóak lennének kívülről, de erről majd később. A matrica a Katohoz híven nem előrevágott, ezt máig nem tudom megszokni.

Itt már elkezdtem az összeállítást. Mindig csak a szükséges darabokat vágtam le, szépen sorjában, az útmutató szerint haladtam. Érdekességképpen megemlíteném, hogy 25 és 33 milliméteres vágánytengely távolságra is készült a középső elemből (valamint a homlokzatból), így mindenki kiválaszthatja, hogy melyik elemeket válassza a depójához. Nem gondoltam volna ezt, az útmutató hívta fel rá a figyelmemet. Még szerencse, hogy az angolt néztem. A képen amúgy van egy hiba amit a fotózás után orvosoltam is: a már berakott korlátot (nem a lépcsős, srégen is menő, hanem a legtávolabbi) fordítva helyeztem be, nincs értelme ugyanis a fal mellett vezetni a korlátot, sokkal inkább a csarnok belseje felé kell lennie, úgyhogy egyszerűen megfogtam, kihúztam az előre fúrt lyukakból és megfordítottam. A kék összekötő elemek kicsit nehezebben mentek a helyükre, jóval erősebben kellett bepattintani azokat, viszont nagyon jó stabilitást adnak az épületnek, nem lehet “csavarni” az épületet.

Negyed órát előrébb ugorva itt jártam. Mindkét oldalra felszereltem a homlokzatot, a korlátok teljesen elhelyezésre kerültek, a műanyag  ablakelemeket is bepattintottam a helyükre, valamint az egyik falat is a helyére raktam. A homlokzatok eléggé instabilan álltak egészen addig, amíg a falakat nem kapcsoltam hozzájuk. A vágólapon alul fekvő faldarab tetejénél látható milyen egyszerű – ugyanakkor nagyon hatásos – módon oldották meg ezt a kapcsolatot. Az útmutatón heverő keretben még látszódik az a homlokzati elem, amely nem került felszerelésre, ugyanakkor a nagyobb, 33 mm-es vágánytengely távolsághoz tartozik.

Ezennel megvagyunk minden fallal, sőt, az ajtókat is bepattintottam a helyükre. Mind a két oldalon vannak, mindegyik nyitható. A tetejükön van egy pöcök, amely valamennyire odafogja a homlokzat keretéhez, így nem lifegnek állandóan idiótán ide-oda, ha becsukom az ajtókat, akkor azok ottmaradnak a helyükön.

Az épület kapott egy zöld tetőt műanyag ablakokkal. A tető rögzítése az azon látható 6 szellőző alá elhelyezett hat darab kis pöcöknek köszönhető. Pompásan megfogják és egybentartják ezek az épületet. Külön megemlíteném, hogy az ajtók úgy is zárhatók, hogy a Kato Unitrack sínjei behaladnak az épületbe. Hiába, a japánoknál is sokan padlóvasutaznak, szóval ez nagyjából alapkövetelménynek mondható. Az élethűségnek persze odavág, ugyanakkor a játékfaktort igencsak megdobja.

Íme egy utolsó kép a villamosokkal. Teljesen elférnek benne, csak a fotó kedvéért hagytam kint az orrukat. A depóval még lesz egy kis dolgom, ahogy ti is látjátok még semmilyen matrica nem került fel rá, nem vállaltam fel a 35 fokos melegben, izzadó kezekkel való ragasztgatást meg már sötétedett is. Mondjuk így is tetszik, de azért nem árt egy kis japánosítás. Az első képtől az utolsóig egyébként 61 perc telt el, ami ahhoz képest nem rossz idő, hogy közben még fotózgattam is, valamint az unokaöcsémnek mutogattam, hogy mit is fogunk csinálni. Összességében annak ellenére, hogy nem egyben árult termékről van szó, kellemesen csalódtam benne. Az elemek ragasztása pedig őszintén szólva nem hiányzott.

Adva van az alap ovál pálya amin futkároznak a villamosaim. Két pálya, egy külső és egy belső ív, semmi átjárás nincs közöttük. Mivel a bővítési lehetőség ugyanerre az alapkészletre szorítkozik, én elővettem a Unitrack síneket és elkezdtem kombinálni. A célom az volt, hogy a szekrény adta felületet próbáljam meg kihasználni úgy, hogy még a városkép is megmaradjon. A terület ehhez 144*60 centi, ez N-es méretben bőven elegendő, főleg egy villamospálya esetén.

Alapból úgy kezdtem hozzá, hogy az oválpályát kettébontottam és a két egyenes részt egymás mellé raktam. Ez kapásból egy “hihetetlenül hosszú”, 25 centiméteres egyenest szakaszt eredményezett. Egyik felére odaraktam a megmaradó félkört és kicsúsztattam a szekrény szélére (gyakorlatilag ezt láthatjátok az átfogó kép jobb szélén), a maradék félkört pedig elhelyeztem a túloldalon. A kettő között pedig keletkezett egy jó fél méternyi üres szakasz, úgyhogy jöhetett ennek a beépítése. Az alapszett egyik oldalához csatolható néhány műanyag úttest/járda/épülethely, amiket korábban gondosan leszedtem, ezekhez viszont nem tartozik sín. Kipróbáltam milyen lenne ha beilleszteném a többi műanyag alaplap közé és egy kis útdarab kivételével egészen korrektül nézett ki a dolog, úgyhogy össze is kapcsoltam ezeket. Aztán megpróbáltam megfelelő síneket találni az így üresen maradó sínpálya kitöltéséhez.

Az elsőre látszott, hogy a duplavágány halva született ötlet, méghozzá pont a fent említett vágánytávolság miatt. Pedig ez azért lett volna jó, mert a két vágány között is van töltés, így jobban néz ki mint két külön vágány. Persze az alaplapos verzióhoz képest még úgy is szánalmasan gagyinak tűnik, de mégiscsak jobb lett volna. Na mindegy, ez nem jött be, jöhettek a sima szekciók. Két 248 mm-es sín kevés volt hozzá, maradt még némi rés, amelyet a 62 mm-es rövid sínnel próbáltam volna megoldani. Akkor még nem tudtam, hogy a 62-es az, csak felvettem magam mellől a síneket, mondván jó lesz az. Az összekapcsolás sikerült is, viszont a sínek nem értek össze, a rövid sín mindkét felén volt 1-1 milliméter lyuk, amin a villamosom apró kerekei bizonyára nagyot koppantak volna. Összébb húzni a műanyag alaplapok miatt nem lehetett az egészet, úgyhogy a lehető legjobb tevékenység mellett döntöttem: elkezdtem kétségbe esni. Annyira jó volt az elképzelés…

Aztán persze rájöttem, hogy egyszer már valami hasonlót eljátszottam magammal, ugyanis elfelejtettem, hogy a Katonak 62 és 64 milliméteres rövid sínje is van. Naná, hogy a hatvannégyes pöpecül illeszkedett oda. Ennek megfelelően a közeli részt máris letudtam, jöhetett a távolabbi, fal mellett futó szekció.

Erre a részre azt terveztem, hogy a V7-es szettben található double crossovert fogom használni. (Nem tudom mi ennek a szép magyar neve, a lényeg az, hogy a két pálya között keresztben átjárhatnak rajta a vonatok, de mehetnek egyenesen is. Kérlek kommentbe írjátok be!) Ennek segítségével ugyanis kellőképpen mozgalmassá tehető az egyébként unalmas sima ovál pálya, lehetőség nyílik az ide-oda való átjárásra. Emellett még szerettem volna egy kihúzót is, azaz még egy sima kitérőt is terveztem beépíteni. A probléma viszont előjött ismét: a négyes kitérőnél a sínek távolsága 33 milliméter, azaz ismételten csak sok, valamit ki kellett találnom. Elsőre az ugrott be, hogy vannak nekem 15 fokos íveim, azokkal nagyobbra veszem a vágánytávolságot és így simán megoldom a problémát. Ezzel viszont az volt a baj, hogy nem adta ki mégsem a geometriát, nem tudtam úgy beilleszteni ezeket, hogy minden elférjen. Jöhetett a következő ötlet.

A Unitram szettben az ívek két részre bonthatók: ahol kezdődik az ív ott 25 mm-es a vágánytávolság, aztán a 90 fokos ív közepén ez 33 milliméteresre növekszik hogy még véletlenül se ütközzenek össze az egymás mellett elhaladó villamosok, majd ismét lecsökken 25 mm-re. Igen, pont a 33 mm-es résznél bontható ketté, így 45 foknál ha szétszedem, utána “csak” be kell fejezni az ívet úgy, hogy a 33 mm megmaradjon a két sín között. Egyrészt ez nem lett volna egyszerű móka, másrészt pedig ez azzal járt volna, hogy az íves szakaszt meg kell fosztanom az alaplemezektől amivel máris bután nézett volna ki az egész, így feladtam ezt az ötletemet is. Az alaplemezekhez való ragaszkodásom talán amiatt érthető, hogy azok nélkül felesleges az egész szett, sima Unitrack sínekből is össze lehetne dobni az egészet kevesebb vesződéssel, a házakat meg melléjük lehetne szórni. Ez igaz, csak megintcsak oda lyukadunk ki, hogy nem nézne ki jól.

Mindezek után bevillant, hogy 8 milliméter nem egy nagy különbség, ennyit akár össze is lehetne húzni, mi lenne, ha csak a tapasztalat kedvéért kipróbálnám. Az ív befejező részére így odatettem a 248 mm-es egyenes sínből egyet-egyet, a másik felére pedig a kitérőkomplexumot próbáltam. Eredmény? Ahogy a képen is látható, különösebb gond nélkül össze tudtam kapcsolni. Betettem a sima kitérőt is és még mindig rendben volt az egész. Mentem rajta egy-két próbát a villamossal: nyista hiba. Kissé bután néz ki a dolog, némi rés is látható, de köszöni szépen, működik.

A kitérőket bekötöttem, analóg módban ez meglehetősen vicces. A kitérő töltésében van hely a hozzá adott műanyag dugós kábelnek amelyet egyszerűen csak be kell csúsztatni és a töltés alján található bemélyedésben kivezetni. A másik végét a trafóhoz egyszerűen hozzápattintható váltóállítóba kell bedugni és voilá! máris készen van, működik, semmi egyéb drótozást nem igényel. Persze elsőre fordítva dugtam be a vezetéket, nem én lennék ha eltaláltam volna, úgyhogy szétszedhettem és rakhattam össze megint. A négyes kitérőt is egyetlen kapcsoló állítja, vagy az összes kitérő egyenesben áll, vagy mindegyik kitérő állásban. A Kato kontrollerem mellé még egy Trix adja az energiát a villamosoknak, mindkettő jól és megbízhatóan üzemel, bár a Trix helyett inkább majd még egy Katot beszerzek valamikor.

A járgányaim pedig boldogan és elégedetten körözgettek a pályán, végre többfajta utat is be tudnak járni. Kiállhatok velük a kihúzóba és akkor csak egy van a pályán, megcserélhetem őket a két pálya között elegánsan a kitérőket használva, egyedül a polaritásra kell a szokottnál jobban figyelnem, de ez sem túlzott macera. Az épületeimet felszórva pedig megfelelően néz is ki az egész. A Unitram szetthez adott paravánokat a pálya mögé raktam, nekitámasztottam a falnak, így szemmagasságból nézve kicsit feldobja a látványt. Az alig pár darabnyi autóflottámat is elhelyeztem az utakon, már “csak” a fák, emberek, mégtöbbautók hiányoznak, hogy élethűbb legyen a kép. Emellett elgondolkodtató néhány épület beszerzése az üres területekre, valamint az is, hogy azokon a részeken valahogy pótoljam a szürke alaplapokat, csak-csak kellene oda is némi út és járda imitáció. Valamint egy kocsiszín a villamosoknak, az fontos lenne. Meg a zöld Portram villamos a kék és a piros mellé.