Főoldal » Archívum

Postok a Kiállítás kategóriában

Kiállítás, Modellvasút, Modellvasúti hir, Érdekesség »

[ Nygma | 2010 júl 5 | 15 megjegyzés ]

IMG_3780 Aki kerti vasutat modellez és éppen 1:32 méretarányban, annak elengedhetetlen esemény az éves Sinsheim kiállítás. Most hogy már láttam úgy gondolom, hogy kötelező darab. Sinsheim kizárólag az 1-es építési nagyságról, az 1:32 méretarányú, 45 mm nyomtávon futó modellekről szól. Természetesen a modellek túlnyomó részben német modellek, elvétve pár svájci illetve francia darabbal. De ezen belül elektromos és live steam egyben.

(tovább…)

Címlap, Kiállítás, Modellvasút »

[ Misi Misi | 2010 jún 19 | 9 megjegyzés ]

Én szabadkai (Szerbia) lakos vagyok, viszont a magyarországi vasúti honlapokat, köztük a Vonatmagazint is naponta nézegetem. Így jutott el hozzám a hír hogy a decemberben elhunyt modellező Domonkos András tiszteletére modellkiállítást és versenyt rendeznek. Kaptam az alkalmon, és sínbusszal átjöttem Szegedre a kiállításra.
Szeretek sínbuszozni, az egy külön élmény. Az ember úgy érzi, hogy nem csak nosztalgiázik, hanem olyan érzései támadnak, hogy mintha szó szerint a természetben utazna, mert több helyen is a pálya menti akácfák benyúlnak az Ezüstnyíl nyitott ablakain, miközben madarak, nyuszik láthatóak a másik oldalon. Aki még nem próbálta, annak ajánlom, hogy egyszer próbálja ki, nagyon jó érzés!

(tovább…)

Kiállítás, Modellvasút »

[ IST | 2010 máj 8 | 8 megjegyzés ]

Néhány nappal ezelőtt meghívást kaptunk a Győri Vasútmodellező és Vasútbarát Klubtól, hogy ha kedvünk tartja látogassuk meg a II. Digitális Modultalálkozót Kunszigeten. Bár én el szerettem volna menni és megnézni miként vonatoznak a klubok, egészen ma reggelig nem tudtam, hogy lesz-e rá lehetőségem. Aztán szerencsére összejött a dolog, úgyhogy egy gyors telefon után crash-t is beültettem magam mellé az autóba és elhúztunk Kunsziget irányába. Az út  Budapesttől alig másfél óra és azt kell mondjam megéri bevállalni a távolságot, akár messzebbről is. Az indokot némi képanyaggal fűszerezve alant elmondom. El ne felejtsem hozzátenni: H0-s találkozóról volt szó, amely nem pálya nekünk mivel beesnének a sínek közé a járműveink, mégis kíváncsiak voltunk.

(tovább…)

Kiállítás, Modellvasút »

[ crash | 2010 máj 2 | Nincs megjegyzés ]

Május 7-8-9-én rendezik a II. Digitális Modultalálkozót a Győr melletti Kunszigeten. A rendezvényen a hazai digitális vezérlésű modulasztallal rendelkező klubok és magánszemélyek adnak randevút egymásnak.A találkozó keretén belül összeállított modulrendszert  és a zajló vasútüzemet látogatók is megtekinthetik.

(tovább…)

Kiállítás, Vasút, Érdekesség »

[ Media | 2010 ápr 21 | Nincs megjegyzés ]

A Vasúttörténeti Parkban április 25.-én Mozdony Matinét tartanak, melynek keretén belül a gőzmozdonyokról szól az egész nap. A tervek szerint három gőzös is befűtésre kerül: a 204-es, a 109.109-es, a BHÉV 27-es. Gőzmozdonyvezetésre is lesz lehetőség, a gyerekeket kreatív sarok várja kézműves foglalkozással, ügyességi programokkal. A járműparádé mellett egy előadásra is sor kerül, melyet Vincze Tamás tart a MÁV gyorsvonati gőzmozdonyairól.
Részletesebb infók lapozás után: (tovább…)

Kiállítás, Modellvasút »

[ IST | 2010 márc 30 | Nincs megjegyzés ]

szolnoki_kiallitas2010. április 17.-én és 18.-án vasútmodell kiállítás lesz Szolnokon, a VOKE Csomóponti Művelődési Központban (Szolnok, Jubileum tér 1/a, a vasútállomás mellett). A Szolnoki Vasútmodellező Klub szervezésében megrendezésre kerülő esemény mindkét napon 9-18 óráig lesz nyitva. A terepasztalok megnézegetésén kívül vásárt is rendeznek, így bár a belépőjegyek meglehetősen alacsony áron lettek meghatározva (felnőtteknek 300 forint, gyerekeknek 200), talán nem árthat ennél több pénzt elrakni. Az értesítést köszönjük a szolnokiaknak, az eseménynaptárunkba ezennel be is került, a meghívót pedig ti is láthatjátok oldalt.

Kiállítás, Modellvasút »

[ crash | 2010 márc 6 | Nincs megjegyzés ]

Screen shot 2010-03-06 at du8.38.05Bár már egy hónappal túl vagyunk az eseményen, de még most is lehet találni érdekességeket, új információkat a 2010-es nürnbergi játékvásárral kapcsolatban. Most a Bahnwelt TVhonlapján találtam egy új, majd 18 perces filmet az idei vásárról. Nekem nagyon tetszett, érdekes dolgokat mutat be, és weben való megtekinthetősége ellenére elég jó a minősége. A film a Bahnwelt TV honlapján érhető el.

Kiállítás, Modellvasút, Érdekesség »

[ Nygma | 2010 feb 1 | 3 megjegyzés ]

IMG_5706 Talán ez egyik kedvenc kiállításom a London Model Enginnering Exhibition amit minden év elején a londoni Alexandra Palace-ben kerül megrendezésre. Szeretem, mert egyrészt helyben van, másrészt óriási: 116 m hosszú és 55 m széles csarnokról van szó. De erre szükség is van mivel nem kis modellekről van szó. Ahogy a neve is mutatja ez nem kizárólag vasútmodell, hanem általános modellező kiállítás. Talán legtöbbet mégis vonatokat látunk, de vannak harci járművek, autók, hajtók, repülők és helikopterek és még rakéták is. És mindezen kívül rengeteg árus. Minden ami modellezéshez szükséges.

(tovább…)

Kiállítás, Modellvasút, video, Énblog »

[ crash | 2010 jan 28 | 4 megjegyzés ]

stuttgart2009_thumbnail Ezzel tartoztam, és a múlt héten a MOVIban Jani szólt is érte: ugye lesz a dologból valami? Lett… az igazság az, hogy Stuttgart után nem sokkal az otthoni, asztali gépem beadta a kulcsot. Az új gépem három hete jött meg, mostanra laktam be az új gépszörnyet – már tegező viszonyban vagyok az iMac-kel. Így hát, este nekiálltam összerakni a stuttgarti snitteket… (tovább…)

Kiállítás, Modellvasút »

[ VT135 | 2009 dec 17 | Nincs megjegyzés ]

npic281Akkor most a hatásvadász főcím után rögtön finomítok is: tehát a költői kép valójában azt jelenti, hogy a 424-es vasútmodell klub kiállításán jártam. A kiállítás ezúttal a megszokottól eltérően nem a Lurdy házban, hanem a Camponában talált helyet magának. Ennek oka rendkívül prózai: a Lurdy annyira pofátlanul magas összeget kért volna bérleti díjként, hogy kénytelen volt a klub gyorsan váltani.* A sietség okán a kiállítás elhelyezése sem sikerült tökéletesre: csak két külön teremben tudták elhelyezni a terepasztalt és a modulokat, valamint utóbbiak sem fértek be teljesen, de erről majd később.

(tovább…)

Kiállítás, Modellvasút »

[ IST | 2009 dec 9 | Nincs megjegyzés ]

kiallitas_szolnokÚgy tűnik a kiállítások szezonja van, egyre-másra érik egymást a vasútmodelles rendezvények. Ezúttal a szolnokiaktól kaptunk egy meghívót, amelyet ezennel meg is osztunk veletek: 2009. december 12.-én és 13.-án a Szolnoki Vasútmodellező Klub szervezésében kerül megrendezésre a Karácsonyi Vasútmodell Kiállítás és Vásár, melynek helyszíne a szolnoki VOKE Csomóponti Művelődési Központ. Mindkét napon 9-18 óráig látogathatják az érdeklődők az eseményt, a belépő ára felnőtteknek 300 forint, gyerekeknek 100 forint.

Kiállítás »

[ kertivasut | 2009 dec 3 | 4 megjegyzés ]

Hogy párt, vallási, elvi és más szempontoktól függetlenül is télapóhoz szocializált gondolkodásmódunk mellett Szt. Miklós is megkapja ami jár neki, ezen a hétvégén a mikulás is sorra kerül ajánlómban.

..és hogy miért folytatólagosan ? (tovább…)

Címlap, Egyebek, Forgalomirányítás, Kiállítás, Szimulátorok, Virtuális Vasút, Énblog »

[ IST | 2009 nov 29 | 15 megjegyzés ]

Vonatmagazin_kicsiTöbben érdeklődtetek már mikor lesz legközelebb találkozó, amelyen ismét lehet játszani egy jót, vagy ismerkedni és beszélgetni a hasonló érdeklődési körű emberekkel. Ennek okán felvettem a kapcsolatot Pataki Lacival a Lángban található börze szervezőjével, aki volt olyan kedves és ismét biztosít számunkra helyszínt. Így nincs is más dolgom, mint bejelenteni a dátumot:

(tovább…)

Kiállítás »

[ kertivasut | 2009 nov 27 | 1 megjegyzés ]

és hogy hogy jön ide a télapó – mert több rendezvény lesz akkor is (dec. 4-6), köztük a mostani hétvége ismétlése is egyik esetben, így könnyebb dönteni azoknak akik többet is látni szeretnének.

(a részletes nyitva tartás, belépők stb. a linkeken megtalálhatóak)

1.) Ma nyit és vasárnapig látható a veszprémiek kiállítása
2009.11.27-29. XVIII. Országos Vasútmodell Kiállítás és Verseny
Rendező: Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub, Veszprém
2.) 2009.11.28-29 Pécs Modellvasút – kiállítás a Szivárvány gyermekházban
XVIII. Pécsi Modellvasút Parádé
Rendező: Első Pécsi Ifjúsági Vasútmodellező Klub
3.) 2009.11.27-29. Cuha Kiállítás Győrben
4.) 2009.11.28-29 Campona, Budapest 424 Klub kiállítása (repeta egy hét mulva)

Kiállítás, Modellvasút, Énblog »

[ IST | 2009 nov 18 | 4 megjegyzés ]

01_erkezes_StuttgartbaMiután Zsivány jól megelőzött mindenkit, így számomra az élménybeszámoló kellemesebb része maradt csak, a magam – jóval gyengébb – képeivel bemutatni hogyan is nézett ki a stuttgarti kiállítás az én szempontomból. A kiutazás végülis az utolsó héten dőlt el, btx barátom jelezte, hogy ha vonattal megyünk ő szívesen jönne, így átadtam a helyemet másnak a szerveződő kocsiban, mi meg vettünk jegyet magunknak Zsiványhoz hasonlóan a Danubius EuroNightra, annyi különbséggel, hogy pénteken este mentünk ki. Visszafelé ugyanezt a szerelvényt céloztuk be szombat éjszakai indulással, így három nappal a start előtt a MÁV 88 euróért adott egy oda-vissza jegyet ülőkocsiba.

(tovább…)