Talán illik azzal kezdenem, hogy a kiadványban látható terepasztal N-es építési nagyságban készült. Itthon furcsa ez, kint viszont nem meglepő, ott nagyjából fordított a H0-sok és N-esek aránya hozzánk képest. A magazin formátuma A4-es, az információk 64 színes oldalon jutnak el hozzánk. Ennek 90%-a foglalkozik azzal. hogy bemutassa hogyan lehet megépíteni egy 3300 mm * 2700 mm-es terepasztalt amelyet modulokból hoztak létre és amely olyan, mintha egy szoba falaira készült volna. A modulok mérete ugyanis 600 mm * 300 mm, azaz viszonylag kicsik. Érdekességképpen megmutatnám, hogy ezeket a kereskedelmi forgalomban kapható, 25 mm vastag Tomix 8013-as számú lapokra gyártották.

A magazin lépésről-lépésre mutatja be a terep kialakítását, amely bár alapvetően “zöldmezősnek” épült, de vannak városi, állomási, fűtőházas modulok is. Annak ellenére, hogy mindössze kétvágányos körbe-körbe üzemelésről van szó, a változatos terep miatt szerintem élvezetes lehet a rajta való játék. Mindezeket a dolgokat töménytelen mennyiségű kép és rajz díszíti, így aztán a japán nyelv ellenére is jól láthatók a különböző megoldások. Nyilván az nem derül ki nekem belőle, hogy pontosan mik is azok az anyagok amiket használnak, de maga a felépítés, a technika igen. Szóval baromi jó például gondolatébresztőnek. A nagy modulrendszeren kívül egyébként egy 280*560 mm-es miniasztal építése is bemutatásra kerül.
A kiadányt mindenképpen a feltétlenül beszerzendők közé sorolom. Bár az első része a sorozatnak már az elfogyott kategória darabjait gazdagítja, a második még elérhető, így remélem előbb-utóbb az is a polcomra kerülhet.

(A képek a Hobby Search honlapjáról valók.)

Szokásos hétvégi bevásárlás közben az egyik bevásárlóközpontban bukkantam rá az újságra – ez az első szám. Bevezető ára 595 Ft, és most egy Santa Fe festésű SD45 van a dobozban.
Az újság mellé csomagolt modellről: nem a legkidologozottabb modell, és hajtása sincs. Azonban jól visszaadja a mozdony arányait, formáját. Én a német kiadás alapján birtoklok olyan gépeket, amelyek kiváló alapot adnak később egy modell építéséhez: az Orosz VL8-astól kezdve, a svájci Ge6/6-os krokodilon keresztül a Rio Grande máshol meg nem jelent hidraulikus dízeléig sokminden elérhető ebben a méretben. Nem beszélve arról, hogy van Taurus Máv-os festésben, és IST birtokol ebből a szériűból magyar Nohabot és Szergejt is. Ja, és IST piszok módon nem hajlandó nekem adni  ezeket, az angol vasúrmodelleket gyűtő ember számára nyilvánvalóan értéktelen dolgokat.

Szóval itt a magazin Magyarországon. Bevezető ára 595 Ft – szerintem nem csak N-esek számára ajánlott, hanem mindenki számára, aki egy kicsit is vonzódik a vasúthoz, és van benne egy kis gyűjtői véna.

Nade a bevezető után nézzük a könyvet! Az A5 formátumú, nyolcvan oldalas kiadvány körülbelül háromszáz képen keresztül a terepépítés rejtelmeit mutatja be. Szó van benne a domborzat kialakításáról, a növények építéséről (elég rosszul hangzik a növény építése, dehát ha egyszer a modellfát építeni kell, hívhatom így, nem?). Engem különösen a fatípusonként bemutatott faépítés (és ismét! ) fogott meg, sok új fogást tanultam a könyvből.  E mellett bemutatják a füvek, virágok megjelenítését is -e utóbbiakat inkább a nagyobb méretben (nullás legalább) modellezők fogják értékelni.

Egy mintaoldal a könyvből. Igen részletesen bemutatják az alkalmazott technikákat.
(a  kép kiadó honlapjáról származik)

Nekem a köny megérte már csak a faépítés fejezet miatt is. Ha valaki azonban el akar merülni a téli jelenetek megjelenítésében, vagy a vizes témák készítésére kíváncsi, ahhoz is kap segítséget. A könyvet minden olyan vasútmodellezőnek ajánlom, aki a töltéses síneken és a gyári fűszőnyegeken túlmutató, látványos dolgokat szeretne építeni.

A könyv beszerezhetőségéről a www.harvar-d.hu weboldalon lehet információt szerezni – én makettboltban vettem.

Nézzük miről is van szó a mostani számban…   Első, és talán majdnem a legnagyobb téma hat oldalon keresztül taglalja a villamos mozdonygyártás hazai történetét. Tudta valaki, hogy összesen 621 villanymozdony készült a Ganz-Mávagban? Az ezután következő Siemens cikk annyira nem hatott meg – kicsit PR szagú, de legalább megtudtuk, hogy ezentúl Eurosprinter helyett Vectronnak hívják az új villanymozdonyaikat. Annál inkább felkeltették az érdeklődésem az ezt követő amerikai vasútmúzeumról és a vasúti pálya különleges tartozékairól szóló cikkek. Mindkettő tartogat a vasútmodellező számára érdekességeket – ha az utóbbiban taglalt sínfék nem is minden terepasztal tartozéka, de pl. vágányzáró sorompót elég sok állomásra lehet építeni. A lap főszerkesztője az Alstom szélcsatornájában is járt, amiről készült egy cikk is a lapba. Érdekes a cikk, bár egy kicsit ez is PR szagú. Mondjuk a metrótender hazai állása alapján az Alstom-nak szüksége van a jó PR cikkekre, mert most tíz emberből kilencnek szerintem nem a harminc éve sikeresen működő TGV jut az eszébe a gyárról…

A vasútmodelles részben két, gyárakkal kapcsolatos cikk kapott helyet – az első a Maerklin helyi üzemének igazgatójával készült interjú, a másik pedig a mostanság igencsak – mondjuk jogosan – felkapott Jagendorfert mutatja be. A Micro Trains-el foglalkozó cikk egy kissé idegenként hathat, alaptémája a Z-es, amerikai szabványú töltéses sínrendszer bemutatása. E mellett bemutatja a márka történetét, és azt a modellvasúti kapcsolót is, ami nyomán tulajdonképpen az egész cég felfutása elindult.

A hónap nagy modellvasutas témája, hogy GP9-esből egymás mellé tettek Z-től G-ig minden méretben egyet, és igyekeznek megmutatni a méretarányok közötti különbséget. Az ötlet nem új, mert régebben modellkiállításokon látható volt egy hasonló bemutató, annyi különbséggel, hogy Br80-as gőzös segítségével jelenítették meg a méretaránybeli különbségeket, de hazai újságban hasonlót még nem láttam. Akik most ismerkednek a méretarányokkal, azokat jól képbe helyezi a cikk.

Az LS Models TT-s hálókocsijának és a BYG Modell H0-ás IC kocsijának bemutatója jóra sikerült, ezek alapján tudja a modellező, ha pénzt ad a modellért, mire számíthat. A három oldalt foglaló svájci gőzpark bemutatója is érdekes lett, kellemes olvasmány. Ja, és a Brikó kertivasutas épületeiről szóló cikket is meg kell említsem. A cikk képeit látva azt gondolom, hogy lassan a kertivasutas banda különb kiegészítőkkel dolgozhat, mint Barbie a babaházában.

A lapszám jól sikerült, érdekes témák olvashatóak benne.

Kezdeném talán mindjárt azzal, hogy nagyon kevés benne a terepasztal bemutató. Annak ellenére, hogy 212 oldalas a magazin, össz-vissz a borítón is látható terepasztalról van egy hat oldalas cikk (abból is elfoglal 3 oldalt mindössze 2 kép), valamint pár diorámáról. Mondjuk ezek nagyon jól vannak fotózva, első ránézésre a borító képe is úgy tűnik mintha valódi vasútról lenne fotózva. Talán a fények teszik, talán a remek tengeres háttér nem tudom, mindenesetre beletelt pár másodpercbe hogy rájöjjek: ez bizony modellvasút.

A lap inkább modellbemutatókkal van tele, járműfronton alapvetően a Kato EF15, EF16, EF58 35 villamos mozdonyai viszik a prímet, de nem kis helyet kapott az 1:80-as építési nagyságú 583-as sorozatú motorvonat sem. A felkelő nap országában domináns szerepet tölt be az N-es méret, H0-val jóval kevesebben foglalkoznak ami meglátszik a magazin szerkezetén is, jóval kisebb utóbbiak részaránya. A TT és a Z is csak alig pár oldalon kerül megemlítésre. Érdekes egyébként, hogy a rakat japán szöveg mellett néhány rovat neve angolul van, valamint a méretarány és a nyomtáv megnevezése is így van, amivel mondjuk megkönnyítették a dolgomat. Építős cikkekből nincs sok, sőt, én kevésnek mondanám, egy állomás elkészítésének harmadik része van a lapban, néhány ábra arról hogyan feliratozzuk ezeket, mindössze 2 oldal arról, hogy hogyan csináltak E4-es Shinkansent 127 mm-es (!) nyomtávra, valamint egy-két (szó szerint) jármű átalakításra is sor kerül. Mivel Japánban is vannak olyanok akiket az európai vasutak érdekelnek, helyet kapott egy kétoldalas cikk a német ICE-T-ről, valamint pár kép a Hobbytrain Taurusairól valamint Railjet szerelvényéről. Kiállítási bemutatóként természetesen a shizuokai rendezvényről írnak, de ott is inkább az ott bemutatott új modellekről tettek be képeket mintsem magáról az eseményről.

Összességében érdekesnek minősítem a lapot ami nyilván még izgalmasabb lenne ha tudnék Japánul. Az biztos, hogy nem leszek a rendszeres olvasója, de jó volt átlapozni egy újabb típusú magazint a messzi távolból. A lap ára egyébként igen húzós, 1143 jen ami olyan 2800 forintot jelent, ráadásul a súlya miatt a postaköltség is tetemes lenne ha valaki egyesével rendelné meg. A magazin honlapja egyébként itt található.

Elöljáróban azért annyit elmondanék, hogy az angol témában engem a 2005 körüli vasút érdekel, Londontól délnyugatra. Ennek a magyarázata roppant egyszerű: anno még “ezer évvel ezelőtt” egy GF katalógusban láttam egy Class 159-es és egy Class 170-es motorvonatot, mindkettőt South West Trains festésben, ami véleményem szerint az egyszerűsége ellenére baromi látványos darab. Mivel elhatároztam, hogy beszerzem azokat, így a terület máris adott volt. Az időszak is korlátos már sajnos, ugyanis az SWT elcserélte a Class 170-eseit, így azok 2007-től már nem tartoznak az állományba, a festésüket is elveszítették. Ennek ellenére persze vannak és lesznek is olyan vasútmodelljeim amelyek ebbe nem férnek bele, néha egy-egy modell szépségének nem tudok ellenállni, meg aztán szorgos kutatómunkával ki lehet deríteni azt, hogy az a vonat/mozdony bizony legalább egyszer járt mondjuk Southampton környékén, így ezzel meg is van ideologizálva a dolog. Na de visszatérve a listára…

Bár a katalógus a gőzösökkel kezd, ez a korszak miatt nem fér bele az elképzeléseimbe, maximum majd a jövőben valamikor egy-egy nosztalgiavonat erejéig. Úgyhogy a bevásárlólistám egy Class 08-as tolatómozdonnyal kezdődik, illetve kettővel. EWS színekben (nem, még nem DB Schenkerben) ugyan már megjelent, de még nem vettem meg, a fenti képen látható Freightlinerben pedig hamarosan kiadják. Bár Class 08-asból már van egy példányom, a mostani darabok újabb konstrukciók: jóval részletesebb a kidolgozásuk, igazi mai darabok. Ennek megfelelően ha már a polcomat gazdagítják, akkor mindkét verziót bemutatom majd néhány képpel kísérve. Az EWS ára 45 font (13 500 forint), a Freightlineré 48 font (14 400 forint).

Dízelmozdonyok közül mi jöhetne más, mint a Deltic prototípusa, amely szerintem nem hiányozhat egyetlen brit vasutat kedvelő polcáról sem. Nagy-nagy öröm, hogy a Graham Farish kihozza ezt a járművet, mert ezzel a színvilággal igencsak bejövős. Jelenleg 80 fontért  (24 000 forint) lehet előrendelni a Hattonsnál, 6 tűs dekódernek való foglalat lesz benne, beszerzésével pedig a National Railway Museum Heritage alapítványát is támogatja a kedves vásárló.

A dízeleknek nincs vége, bár más témára evezünk. Bár Class 66-osokból nincs az a darabszám amit ne szeretnék megvenni, meg a Class 60-asok is meglehetősen tetszenek, mégis mozdony fronton próbálom visszafogni magam. Ennek indoka meglehetősen egyszerű: talán már most is több tehervonatot tudnék kiállítani a meglévő járműveimből mint személyvonatot, ami meg azért ciki, mert inkább állomásépítést tervezek mintsem mondjuk konténerrakodóét. Szóval amint az a fenti képből is látható, ugorjunk a dízel motorvonatokra! A Class 158-as és 159-es örök és elnyűhetetlen, ami persze nem igaz, de legalább jól hangzik. Ezek a dízelek ma is aktív résztvevői a közlekedésnek, az egyik legsikeresebb motorvonat konstrukciónak nevezhetők a briteknél. Már van belőle két szerelvényem, de még legalább egyet kellene venni, úgy akkor az egyiket járathatnám csatolt üzemben egy másikkal, a harmadikat pedig csak úgy, magában. A gubanc azonban az, hogy SWT Class 159-est már alig lehet kapni, itt-ott tűnik csak fel az eBay-en illetve kisebb boltokban. A 2010-es katalógus a vele szinte teljesen megegyező festésű East Mindlands Trains járművét mutatja mint újdonság (ezt láthatod fent), az SWT is így néz ki, csak más a felirat. Konkrétan ebből persze egy darabot sem veszek. Érdekességképpen azért elmondanám, hogy a fenti EMT féle Class 158-as két egységből áll, míg a Graham Farish a Class 159-est a valóságnak megfelelően 3 kocsis verzióban dobta a piacra. Az SWT-nél is futottak kétkocsis Class 158-asok, azonban modellben ezek nem léteznek, maximum némi átalakítás útján. Ha lehet majd hozzá kapni matricát, akkor lehet, hogy belevágok egybe. Az EMT Class 158-as előzetes ára 82 font (24 500 forint). Sajnálatos módon a kép alapján úgy tűnik, hogy nem javítottak a 8 éves konstrukción, pedig bőven lenne mit alakítani rajta, elég csak megnézni a gyerekjáték-szerű orrkialakítást.

Tovább folytatva a sort nem állom meg, hogy ne tegyem be a Class 222-es Meridian modelljét. Noha ezt már elég régóta ígéri a Graham Farish, úgy néz ki idén már találkozhatunk vele a boltok polcain. Nagyon jól sikerült forma, remekül passzoló festés. Ránézésre megmondaná valaki, hogy ez nem SWT jármű? Ugye, hogy nem? Az oldalán ékeskedő East Mindlands Trains azonban elárulja a származását. Nem is illene a járműveim közé, hacsak nem festés alapján. Momentán kihagyom kategória, megpróbálok ellenállni.

Mozdonyokról és motorvonatokról ennyit, szerencsére a kínálat nem túlzottan bővül ezen a téren, de az is igaz, hogy a Graham Farish is megpróbálja ugyanazt megtenni, mint a Dapol: csak akkor jelent be újdonságot, ha az már ténylegesen tervezés illetve gyártás alatt van. Ennek megfelelően nem szórják tele a katalógusukat sohasem kiadott modellekkel. Vagy legalábbis most ezt tervezik, aztán meglátjuk mikor csap át az egész megint abba, hogy dőlnek az ígéretek, a megvalósítás pedig sehol sincs.

A személykocsik terén az a jó, hogy egyáltalán nem mozgat meg a téma. Bár pre-zli 7 fontba kerülő kocsijain azért lehidaltam és ott mocorgott bennem a kisördög, hogy nekem is kell olyanokat venni, ezt szerencsére gyorsan elfojtottam magamban. Három dolog felmerülése esetén állnék neki venni ilyen járműveket:

1. Ha valaki nekiáll kiteket gyártani, amelyek segítségével az Mk1 típusú kocsikat (képét lásd fent, talán év végére megjelenik) át lehet alakítani Southern féle igazi slam-door féle motorvonatokká. (Ezt a slam-doort nehéz magyarra fordítani egyszerűen, bármennyire is könnyűnek néz ki. Valami tippje valakinek?)
2. Ha kijönne egy új konstrukciójú HST szett, amihez kellenének így plusz kocsik. Sajnos az HST régi modelljével nem vagyok kibékülve.
3. Ha veszek egy gőzmozdonyt amivel nosztalgiavonatos üzemet szeretnék modellezni.

Ezzel viszont be is zárul a kör, mert nem maradtak mások, mint a tehervagonok. Kezdem is a listát, még úgy is sokfajta van, hogy próbáltam megszűrni a típusokat.

Kezdeném ezzel a MEA típusjelű vagonnal. Kéttengelyes, 46 tonnás, az EWS színeiben pompázik, nyitott tehervagon, ásványi anyagok szállítására. Kicsi, egyszerű, cserébe viszont jó sok kell egy normális tehervonathoz belőle. Cserébe viszont alig 7 font az ára (2 100 forint, hát nem röhej?), a megjelenése novemberre várható.

Az újdonságoknál maradva 2010-re a nagy kedvenc ez az MBA típusú, egyébként Megabox névre hallgató vagon, szintén EWS színekben. Ebben például fémhulladékot szoktak szállítani, méghozzá ötös egységekben. Az első és az ötödik kocsinak van ütközője, a köztük lévő háromnak viszont nincs. Modellként kapható mindegyikből, előbbi a 377-650-es számon, utóbbi a 377-651-esen érhető el, hiszen alig egy-két hónapja konkrétan meg is jelent. Alacsony oldalfallal is kapható hasonló négytengelyes kocsi, az MOA típusú, szintén EWS színekben. A kocsi 12,5 centi hosszú, szóval nem mondható rövidnek, 16 fontba (4 800 forint) kerül darabja.

A forma nem új, ezek a PCA vagonok már hosszú-hosszú idő óta kaphatók, nekem is van belőle három darab. Ami viszont újdonság, hogy ezeket is kiadja a Graham Farish alapból koszolt verzióban, darabját 7 fontért mérve, ami szerintem igen korrekt ajánlat. Van már gyárilag koszolt kocsim tőlük bár más típus, az nekem bejött, így lehet, hogy ezekből is fogom néhány darabbal bővíteni a flottámat.

A fentieken kívül még bőven akad beszerzésre váró teherkocsi, hiszen a 100 tonnás négytengelyes szénszállító Freightliner vagonokhoz is kellene a meglévő 10 darab mellé még 8 egy normális tehervonathoz, konténerszállítóból sincs sohasem elegendő mennyiségű…

A végére még megemlíteném a kiegészítő termékeket, ebbe ugyanis nagyon belehúzott a Bachmann csoport az elmúlt egy-két évben. Nagyon jó minőségű és kidolgozottságú épületeket, pályamenti kiegészítőket kezdtek el piacra dobni, némelyike majd megszólal, annyira remekül néz ki. A fenti irodaépület például különösképpen tetszik, talán veszek is majd belőle, az üzemanyagtöltő állomásukból (mármint mozdonyokhoz) pedig van is itthon egy darab. Mellettük a figurákra is összpontosítanak, úgy tűnik észrevették, hogy ezen a téren is el lehet adni pár darabot. 2010-re én a Trainspotters nevű csomagukat várom, amiben minden valószínűség szerint vonatokat fotózó, esetleg jegyzetelő emberkék lesznek. Sajnos erről képet még nem publikáltak.

Szóval ezek a terveim idénre, meglátjuk mi jön össze belőle. Simán felülírhatja a bevásárlólistámat néhány nem tervezett beszerzés, mint például a tegnap esti is…

Node milyen is lett a lap? Kiváló… írhatnám azt, hogy a szokásos nürnbergi újdonságlistát prezentálták, de nem. Látszott, hogy a srácok tényleg ott voltak, és érdekli őket a vasútmodellezés, és meglátták a tényleges szenzációkat, újdonságokat. Aki már átolvasott néhány 2010-es, nürnbergi játékvásárról szóló cikket, az is találhat benne magának újdonságot. Ami kitűnő, hogy nem csak gyártók, hanem méretarány szerint is szétválasztották a cikkeket. A nürnbergi rész végén részletesen bemutatják a terepasztal-kiegészítők és a terepépítés világának újdonságait. Engem ez roppantul érdekelt, mivel minél élethűbb modulokat szeretnék építeni.

A nürnbergi rész mellett rengeteg érdekes cikk van a lapban: programajánló a 2010-es évre, hová utazzon a vasútbarát (pl. svájci és lengyel gőzösfesztivál, de az Innotransot is ajánlják). Olvasható benne kedvcsináló cikk (ezt imádtam) ? miért jó modellezni az osztrák vasutat, mik az érdekességei, milyen vonatok futhatnak. Hasonló téma, ahogy elővesznek egy BLS-en lévő állomást, és kivesézik, miért, és miként érdemes megépíteni, és pl. melyen gyártó állomásépületéből kiindulva lehet az adott épületet kivitelezni. Az előbbi témák mellett lehet olvasni több oldalon a lap főszerkesztőjének (aki nagy vasútbarát és vasútmodellező) utazásáról, aki Sheffield-ből indulva a Sarkkörön és Görögországon keresztül tett egy igen érdekes vonatos utazást “Anglián kívülre”. Érdemes elolvasni, hazánkat is érintette utazása során – még Gysev teknő kép is van az újságban.

Szerepel még a lapban jó pár terepasztal-bemutató (olyanok, hogy az ember szeme-szája tátva marad, pl. epoche 1-es francia modul nullás méretben), és tippek-trükkök cikk is. Ez utóbbi részben például bemutatják, hogyan lehet műgyanta kitből roppant élethű házikót építeni, illetve egy másikban eloszlatják a modellezők kételyeit a felsővezetékkel kapcsolatban, leírják, miként lehet a feladattal megbírkózni.

Nagyon jó kiadvány, igazán jól sikerült. Érdekesek a témák, és a vasútmodellezési témájú cikkekből lehet tanulni. A végére csak egyet mondhatok: ha lenne havonta a lap, előfizetném. Ja, és ezúton is köszönöm IST-nek a saját példányom

Az első szám előreláthatólag a következő témákkal lesz megtűzdelve:

• Beszámoló a 2010-es nürnbergi játékkiállításról
• Német (Zofeld, DB, IV éra), belga (Quai 37, kikötői villamos) és francia (Allendenac, O méretarány) terepasztalbemutató
• Utazási tippek: hova menjünk 2010-ben
• Így modellezzük az osztrák vasutat
• Így modellezzük a DB 103-ast
• Ki-kicsoda az európai vasútmodellezésben
• Praktikus modellező tippek és technikák
• Svájci terepasztal bemutatása
• Brit modellvasút piaci áttekintés

A fentiekből adódóan szerintem számos téma van amely a hazai vasútmodellezőket is érdekelheti, első pillantásra úgy tűnik igen ütős darabot sikerül összehozniuk a készítőknek. Ha a cikkek és a képek minőségében eléri a Model Rail színvonalát, akkor úgy gondolom, hogy itthon is könnyen szerez majd híveket magának a Model Rail International is. Mondhatnám azt is, hogy eggyel több magazint lapozhatunk majd át a börzén a szokásos világmegváltó beszélgetések mellett.

A könyv célja a kezdőknek való segítségnyújtás, elsősorban azokat célozza meg, akik csak most érdeklődnek a vasútmodellezés iránt, nyilvánvalóan japán példák segítségével és a Kato Unitrack vágányrendszerének alapján. A puhafedeles kiadvány mégis két profinak mondható asztallal indít, amelyek amellett, hogy igen látványosak, tonnaszámra használnak fel Kato anyagokat, így jó képet nyújtanak a kezdők számára hova is lehet eljutni.

Aztán persze következnek az alapdolgok, és itt most tényleg az alapokra gondoljatok. Oválpálya egy kétvágányos állomással, oválpálya egy kitérővel, amit aztán szépen lassan bonyolítanak csak. Tökéletesen elmagyarázzák – már képek segítségével is – a pályarendszer geometriáját, hogy mikor jön ki a 33 mm-es távolság a vágányok között, mikor a 49,5 vagy a 66 mm. Bemutatja az alkalmazható íveket, kitérőket, szóval jól megismertet azzal a rendszerrel amit a Kato kifejlesztett.

Összesen 18 pályaterv van a könyvben, ami mondható túl soknak, főleg mivel ezek tényleg nagyon alapok, rövid internetes kereséssel néhány másodperc alatt tonnaszámra lehet többet találni. Ami viszont nagy segítség lehet a kezdőknek, hogy mindegyiknél szerepel egy bevásárlólista, hogy miből mennyit kell vásárolni ahhoz, hogy összeálljon a rendszer, és ebbe bizony beletartoznak a kontrollerek is, sőt, külön részen a pályatervhez tartozó képen lévő állomás felépítéséhez szükséges házak, peronok listája is. Szerencsénkre a cikkszám és a darabszám arab számokkal van írva, így ezeket még mi is könnyen megérthetjük. A pályatervek mérete szintén olvasható, sőt, egy órával még azt is jelképezik mennyi idő amíg összerakjuk azokat.

A könyv ára 1200 yen azaz nagyjából 2500 forint, azonban a postaköltség miatt a beszerzési ára ennek az összegnek a két-háromszorosát is simán elérheti, így inkább más termékekkel együtt javasolnám a megvételét. Na meg nyilván azoknak, akik csak ismerkednének a téma iránt. Én a Hobby Searchnél vettem.

Még kisebb hely még kisebb vasútüzemet diktál: angol bolondéria az is, hogy ami mifelénk legfeljebb egy fél dioráma, az náluk lazán megkapja az önálló asztal státuszát, noha Mike Burnham “Nook Brewing Co” műve inkább csak egy doboz. Teljesítménynek teljesítmény, de ebben a kategóriában én nem játszom – lehet ekkora helyen egyáltalán játszani?

IST jogosan kevesli ennek az "asztalnak" a játékpontenciálját.

Egy másféle extravaganciát kapunk Jon Dean-től, aki házilag, fából-kartonból-elfekvő motorból reszelt-faragott egy echte Turbo Car-t, amelyet mi több a mai korszak Virgin színeibe öltöztetett. A jármű meghajtása teljesen az eredetire hajaz: a delejt a vágányból veszi, hajtani viszont effektíve a propeller hajtja, ennek minden bájával és bajával. Feszre felpörög a motor, áll a kocsi, áll, aztán egyszer csak nekilódul, és rosszabb esetben meg se áll… a következő ívet szegélyező bokorig. A teljesítmény és a látvány akkor is üdvözlendő:

Leng a kalap

A különlegességek terén maradva, a világ innenső részén szokatlan, ám impozáns a japán téma, különösen télire szabva. Norman Raven (és elbeszéléséből megítélve együttműködő neje) alapvetően Kato termékekből rakta össze immáron harmadik japán témájú asztalát, Katami Mittsu fedőnéven. Az megkérdőjelezhető, hogy a Kato Unitrack mennyire létjogosult egy magát egyébként mindenképp terepasztalnak valló alkotáson – nyilván nem tökéletes megoldás, de számomra nagyvonalúan belefér (igaz, én leginkább kisvonatozni szeretek, minél nagyobb helyen és minél kevesebb nyűggel, úgyhogy az Unitrack elvből szimpatikus). Szellemes megoldás, hogy az asztal alsó szintjén, a “normál” állomás alatt, külön nagysebességű pálya húzódik, amelyen olykor el-elsuhan egy Shinkansen szerelvény. Álmaim tervei között éppen ugyanez az elgondolás is szerepelt, pont erre tartogatom a Kato V11-es szettjét, amely ugye direkt a nagysebességű vonalak betonaljas dupla vágányzatát viszi parkettára. Furcsálom is, hogy Norman nem ilyenből, hanem sima faaljas elemekből építette meg a nagysebességű vonalát is, de persze szíve joga.

Wintertime made in Japan - Télidő japán módra

A barkácsoló kedvűeknek pedig ismét különféle hasznos tippekkel szolgál a magazin, legyen szó papírépületek kozmetikázásáról amatőröknek, vagy hangdekóderek és hangszórók beépítéséről a komolyabbak számára.

Standard Metcalfe papírváros, egyedi készítésű feliratokkal, táblákkal

Szellemes áramszedési megoldás Roger Millertől: ha az ember pont megfelelően szorosra húzza a hurkot, akkor érintkezik, de nem fékez, és egy forgóvázon belül elég a két tengely szigetelt kerekeik egyik, illetve másik oldalra fordítani, máris kész az áramszedő a hangdekódernek+hangszórónak, vagy éppenséggel a belső világításnak.

A mozdony története 1960-ban kezdődik, amikor a Brit Közlekedési Bizottság elfogadta a Type 4-es mozdony specifikációit. Ez alapján egy 114 tonnás mozdonyt kívántak volna látni Co-Co tengelyelrendezéssel, English Electric vagy Sulzer motorral és legalább 2700 lóerős teljesítménnyel. Utóbbi azért is volt érdekes, mert a meglévő Type 4 mozdonyok (Class 40 illetve Class 45-ösök) 1Co-Co1 elrendezéssel bírtak 130 tonnával és “csak” 2000-2500 lóerővel. A feladat tehát adott volt: könnyebb és erősebb járműveket kell építeni.
Természetesen számos jelentkező volt, mivel a darabszám is ígéretesnek tűnt, alapban közel 100 darabos megrendelésről volt szó. A pályázatot végül a Brush gyár nyerte meg, de mellettük még a BR Crewe-ban lévő üzeme is kapott megrendelést ugyanarra  a típusra. Így aztán három évig mindkét üzem kapta folyamatosan a munkákat, Brush 310 mozdonyt épített, még Crewe 202-t. Ne tippeljetek: nem volt olyan, hogy mind az 512 darab üzemelt volna, főleg azért nem mert a D1671-es és D1734-es gépek mindegyike súlyos sérülést szenvedett, még mielőtt kigördülhettek volna a gyárkapun.
A 84 oldalas magazin ehhez hasonló infókkal látott el, szóval kellemes olvasmány. A képek szokás szerint jól összeválogatott darabok, amiből egyet meg is mutatnék. Nem csak azért, mert a Brush Type 4-es (később változtatták meg a besorolását és kapta meg a Class 47-es megjelölést) rózsaszínben pompázik (!), hanem azért, mert olyan vágánykapcsolat látható rajta, ami itthon szokatlannak tekinthető. Nyilván az öreg rókák nagyot legyintenek rá, számomra viszont érdekes ez a kitérőtípus (a kép közepén, alul - fotó: R C Riley, 1964, Corby).

A magazin a szokásos jellegrajzok (OO illetve N méretnek megfelelően igazítva!), vezetőállás, járműkülső és motor magyarázatok mellett egy 2010-es naptárt is magában foglal, amely a British Rail azon korszakába vezet minket vissza, amelyben a kék színű mozdonyok voltak a jellemzőek. Kellemes darab a maga 16 oldalával.