Postok a Tippek-Trükkök kategóriában
Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Sziasztok!
Fábián Gergely vagyok, 18 éves tanuló. Budapesten élek és kedvenc időtöltésem minden olyan tevékenység aminek köze van a vasúthoz. Most írok ide először de terveim szerint nem utoljára, ugyanis úgy döntöttem, hogy a terepasztalra készült mozdonyokról fogok bemutatókat írni valamint különböző tereptárgyak elkészítését fogom nektek bemutatni. Remélem lesznek érdeklődők, akik szívesen olvassák majd az általam írt bejegyzéseket. Most szeretnék nektek ajánlani egy hosszabb leírást, ami H0 méretű fa készítéséről szól. Ezt a leírást egyelőre a blogomon olvashatjátok, melynek címe:
Üdvözlettel: Gergő
DCC, Modellvasút, Tippek-Trükkök »
A Class 153-as motorvonatom alapvetően rendelkezik menetirány szerinti világítással, a kidolgozott utastér megvilágítása azonban külön téma. No persze nem annyira nagyon külön, mivel a Dapolnál gondoltak azokra is, akiknél ez létszükséglet. Nekem eddig a Kato villamosain kívül nem volt olyan járművem amelynek az utastere is úszott volna a fényárban, azonban kíváncsi voltam vonatnál mit lehet ebből kihozni, valamint hogyan képesek a britek használhatóan megoldani ezt a problémakört. Ennek megfelelően meg is rendeltem a Hattons-tól a LED-es beszerelhető világítást, valamint ha már lúd akkor legyen kövér alapon egy Bachmann féle dekódert is.
Modellvasút, Tippek-Trükkök, Építés »
A hétvége a maga sok szabadidejével arra is jó, hogy az ember megmozgassa egy kicsit a fantáziáját és elkezdjen azon tanakodni, hogy mit lehetne még csinálni modellvasút fronton. Én a szokásos börzelátogatás mellett (ami legközelebb már csak szeptemberben lesz) a villamospályámat vettem ismét szemügyre, az alap szettet kívántam némileg átalakítani a meglévő Unitrack sínjeim segítségével. Mint ahogy azt korábban is írtam, a Unitram és a Unitrack teljes mértékben kompatibilis egymással, szabadon összekapcsolhatók, nincsen semmilyen szintbeli különbség a kettő között. Hogy az élet ne legyen tökéletes, egy lényeges eltérés viszont van: a Unitracknél 33 mm a duplavágányos sínek között a távolság, míg ugyanez a villamosnál egyenesben 25 mm. Na ezt a 8 millimétert kellett valahogy áthidalnom.
Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Van itt egy olyan kategória a postoknál, hogy tippek-trükkök. Ha az ember rájön valamire, vagy kipróbál olyat (a modellezésben), ami szerinte mások érdeklődésére is számot tarthat, akkor itt blogolhatja ki. Most egy ilyen post következik, és a tárgya a szórópisztoly tisztítását könnyebbé tévő eszköz.
Régóta problémám, hogy a szórópisztolyt festés után el kell mosni. De nem a mosás tárgya a probléma, hanem a módszer. Én a pisztolyt úgy mosom, hogy hígítóval és tisztítófolyadékkal addig fújom, amíg fehér lapon nem hagy nyomot, ami a pisztolyból kijön. Ez a folyamat azzal jár, hogy a mosásra használt hígítót nagy nyomáson kifújatom a pisztolyból. A nagy nyomásnak köszönhetően kiválóan porlad a hígító, büdös, és nem utolsó sorban az egészségnek sem használnak egyes típusai. (tovább…)
Modellvasút, Tippek-Trükkök, Énblog »
Írhatnám azt, hogy egyszer csak arra gondoltam, hogy kipróbálom a rézalkatrészek forrasztását, de ez nem így volt. Repülőmakettező múltamból maradt némi emlék a rézalkatrészekkel kapcsolatban, de azokat pillanatragasztóval tökéletesen össze lehetett állítani. Itt azonban olyan alkatrészekről van szó, amelyek esetében bonyolultságuk és kis méretük miatt csak a forrasztás jöhet szóba.Régóta kacérkodtam a gondolattal, és több maratott rézlapot is beszereztem, de valahogy mindig arrébb raktam a dolgot: tartottam attól, hogy nem fog szépre sikerülni. Itt összeforrasztom – ott szétesik, nem fogja meg az ón, vagy óngolyó lesz forrasztás helyett… szóval van benne rizikó. Most azonban forrasztópákát ragadtam, és úgy gondoltam, megosztom veletek első élményeim a részművesség világában.
Modellvasút, Tippek-Trükkök, Énblog »
Az ember két esetben ír blogot: ha van miről, és ha az ideje engedi. Az elmúlt napokban nekem ez utóbbi nem állt rendelkezésemre, ami vasútmodellezős szabadidőm akadt, azt modulépítéssel és a digit rendszerem piszkálásával ütöttem el. Bebizonyosodott, hogy igaz a tétel: vagy modellezek, vagy blogolok. A kettő együtt nem megy. Most azonban postolok arról, amivel foglalatoskodtam: a vágányfektetésről. Egy ideje nem írtam ilyen postot, és már volt pár mail a postafiókomban, hogy mikor lesz építős poszt. Mivel fotózgattam az építés közben, most összegyúrtam egy képes-szöveges rövid kis bemutatót arról, hogy miként kerül fel a modulra a sín. (tovább…)
Címlap, Tippek-Trükkök, Építés »
Sajnos nagyon elmaradtam a sorozatnak szánt dioráma készítésem bemutatásával foglalkozó cikk folytatásával (az első rész itt megtekinthető). Múltkor ott fejeztem be, hogy a vágányzat nyomvonalára leszabtam és leragasztottam az ágyazat alapját képző parafa csíkokat és ráragasztottam a síneket is. Innen folytatnám a leírást.
Mielőtt a síneket felragasztottam elkövettem egy kis terep-előkészítést is. Mivel a kb. 6 mm magas ágyazat magasnak tűnt egy állomás részen így a leendő raktár felőli oldalt 2 réteg (azaz 4 mm) parafával megemeltem, ezzel reméltem elérni, hogy a vasúti személyzet nem töri ki a nyakát munka közben.
DCC, Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Minap beszélgettem egy N-es kollégával, és kérdezte, hogy a Br52-esem digitalizáltam-e már. Mondtam neki, hogy naná, és hogy Bachmann dekódert építettem bele, és meg is nézheti a vonatmagazinon. Nézett rám bután, hogy lesi minden nap, de ilyet nem látott. Néztem a postokat, ezek szerint csak akartam erről a kis forrasztgatós műveletről beszámolni, de valahogy elsikkadt. Most pótolom a dolgot.
Modellvasút, Tippek-Trükkök, Érdekesség »
Egy évvel ezelőtt – akkor még H0-ban – készítettem egy papírállomást az azóta feledésbe merült (és egy közelgő költözés garantált áldozatává váló), magyar témájú asztalomra. Azóta átpártoltam egy másik témára és egy másik építési nagyságra: az angol N-re (1:148-as méretarány). Különféle kísérletek után, képességeim korlátainak teljes tudatában, végül ehhez a témához is a papírállomást választottam. Ezennel a mintaként szolgáló eredeti épület nem a Balaton északi partján található, hanem a dél-nyugat angliai Devonban. Egy rég letűnt vonal egyik elbontás szélén álló állomásáról van szó: Mortehoe and Woolacombe felvételi épületéről. A cikk célja pedig nem annyira a modell bemutatása, mint inkább az elkészítés módszertana. Hátha ihletet vagy ötletet ad valakinek.
Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Pontosítom a címet: Bachmann dekóder beszerelése Minitrix mozdonyba. A dekóder a NEM 651-es számú szabványának megfelelőre készült, a Minitrix mozdonyokban pedig szintén ugyanezen szabványnak megfelelő dekóderfoglalat található. Mit várna az ember? Azt, hogy ezek így összepasszolóak legyenek. De nem, ez nem az mese – azonban létezik megoldás. (tovább…)
Tippek-Trükkök, Építés »
Régi ígéretemet teljesítem IST-nek ezzel az írással. 1,5-2 éve merült fel bennem hogy gyerekkorom után újra elkezdek vasutazni. Akkoriban TT-s dolgaim voltak, most mégis az N méret mellett döntöttem, mert mindig is szerettem a mütyüröket és a panel lakásom mérete is meghatározta a választást. A célom egy terepasztal megvalósítása és ehhez egy kitűnő gyakorlásnak tűnt egy dioráma elkészítése. A leírással egyrészt be szeretném mutatni első művemet, másrészt kezdő tapasztalataimat is megosztanám (hátha más kezdők is tudnak okulni belőle).
Még mielőtt bármit írnék 2 kép a (majdnem) végeredményről kedvcsinálónak (azóta már kapott díszszegélyt és üveg tetőt):
Modellvasút, Tippek-Trükkök, Építés »
Nincs tapasztalata, de bízik az eszében. Kár. A legtöbb munkafázishoz nincs megfelelő célszerszáma, de úgy érzi, leleményességével pótolni tudja. Pedig nem. Azt hiszi, az már türelem, hogy kezdés előtt végigolvassa az utasítást – kétszer is. Csakhogy aztán mégis egyből a pillanatragasztóért nyúl, s mint az a bizonyos borjú az anyjának… És az eredmény olyan is. Sok az önérzet, annál kevesebb a kézügyesség, úgyhogy az asszonynak azért elsüti: “Látod azt a kis izét, ami ott mozog hátul a félhomályban? Na azt én csináltam, jól néz ki, mi?” Persze! Nagyon jól! De azért a börzére még véletlenül se vinné el megmutatni. Isten ments!
Ismerős? Nos hát, ha már egyszer én is így jártam, mutassuk meg mégis!

Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Akkor lássuk a harmadik részt, készüljön el végre az átjáró! A múltkor ott maradt abba a történet, hogy a két sín közötti részt kell már csak befejezni. Elsőre nem tűnik ördöngősségnek, azonban ha nem figyel oda az ember, tartogat némi buktatót. De inkább lássuk a képeket…. (tovább…)
Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Minap a kezembe került több, a Horby által gyártott N-es kapcsoló. A NEM szabvány által rögzített foglalatba valók közül létezik egy, ami rövidebb, mint a szabványos. Ez szöget ütött a fejembe: az eredeti kapcsoló hagy másfél milliméter közt a két kocsi között. Ahhoz, hogy a két kocsi összeérjen, Fleischmann profi-kupplung kell, ami piszok drága, nem lehet kapni, és nem is minden mozdonyra lehet felszerelni. Mi lenne, ha kipróbálnám a rövidebb fajta Hornby kapcsolóval való üzemet? (tovább…)
Modellvasút, Tippek-Trükkök »
Lesz egy pár váltó a modulokon, és megfizethető megoldást kerestünk. Ekkor kerültek képbe a majd minden modellboltban megvásárolható olcsó szervók, mint váltóállító motorok. Ezek kerestünk olyan megoldást – ehhez a kabáthoz kerestünk gombot – a Digitools szervódekódere formájában. Jelentem, az első próba megvolt, a vizsgaeredmény csillagos ötös. (tovább…)

