Főoldal » Archívum

Postok a Lapszemle, Könyvbemutató kategóriában

DVD-Magazin, Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 szept 6 | Nincs megjegyzés ]

Valami ok folytán el is feledkeztem arról, hogy nekem bemutatót kellene írnom a Modern Railways 2010 augusztusi számáról. Aztán a múlt hét végén a postaládámba befutott a szeptemberi szám, így gyorsan megpróbálom pótolni az elmaradásomat. Teszem mindezt azért, mert véleményem szerint igen jóra sikerült ez a példány, a nagy cikkek szinte mindegyike érdekes volt számomra, ami azért nem szokott mindig előfordulni. Az érdekesség mellett persze bőven gondolatébresztők voltak és ilyenkor bizony arra jövök rá, hogy mennyire hiányzik egyik-másik téma kis hazánkban, annak lehetősége, hogy megvitassuk ezeket, vagy egyszerűen olvashassunk egy-egy nyilatkozatot róluk. Lássuk mire is gondolok itt az MR segítségével:

(tovább…)

Kisvasút, Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ crash | 2010 júl 13 | Nincs megjegyzés ]

A tegnapi nap folyamán sikerült hozzájutnom a címben szereplő könyvhöz. Ámbár német nyelvű, és én a “doppeltekreuzungweiche” és az “ein bier bitte” kifejezéseknél megálltam a német nyelvtudásban, azt kell mondanom, hogy még így is piszok érdekes könyv. Olyan, eddig nem látott képek vannak benne, amelyek a magamfajta kisvasútbarát számára igen érdekesek. A baráti kör már a könyv kézhezvételekor felhorkant, mert a borítón a KGV orgoványi állomása szerepel háromvágányos kiépítettséggel, ahol váró gyanánt egy nagyvasúti teherkocsi felépítménye szolgált. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 júl 8 | Nincs megjegyzés ]

Meglehetősen régen volt már lapszemle, úgyhogy ezt most akkor pótolnám. Néhány napja befutott a Modern Railways 2010 júliusi száma. A brit magazin mostanában meglehetősen jó hónapokat élhet, az utóbbi pár megjelenés alkalmával mindig volt benne valamilyen melléklet, így most is belefűztek egy kivehető 32 oldalas “minilapot”. Ebben a brit vasút privatizációja után a gördülőállományban bekövetkező változásokról írnak összefoglaló jelleggel. Jöjjön egy durva szám: 6619 új mozdony, dízel és villamos motorvonat került összesen a szigetország sínjeire 1997 óta (hozzátenném: egy 5 egységes motorvonat ötnek számít, de akkor is durva). Emellett persze felújítások is történtek, amiről a magazinban sem feledkeznek meg, csakúgy, mint a járműveket lízingbe adó társaságokról sem, akik ugye ténylegesen beszerzik a szerelvényeket, majd továbbadják efajta pénzügyi konstrukció keretében a vasúti cégeknek.

(tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasútfejlesztés, Vasúti hír »

[ Benbe | 2010 máj 2 | 3 megjegyzés ]

Fónagy János hat azonnal újranyitható vasútvonalat sorolt fel a Vasárnapi Híreknek adott interjújában. A többi vonal újranyitását részben a rongálások, de leginkább a fejlesztés nélkül versenyképtelen színvonal hátráltatja. Völner Pált jelölték ki ezen vonalak fejlesztési lehetőségeinek megvizsgálására.

http://www.origo.hu/itthon/20100502-vasarnapi-hirek-ujranyithat-tobb-bezart-vasuti-szarnyvonal.html

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 ápr 17 | 2 megjegyzés ]

Meglehetősen sokat írok az angol vasútról ezen a weboldalon, mivel kedvelem a szigetországiak közlekedését. Időről-időre felmerül, hogy mennyire rondának tartjátok ezeket a gépeket európai szemmel nézve, így amikor megláttam a Modern Railways 2010. áprilisi számában a hét oldalas cikket a vasúti járművek kinézetéről, roppantmód megörültem. Egy brit tollából olvasni ugyanis azt, hogy ő mivel van megelégedve és mivel nem ilyen téren azért mégiscsak más, pláne ha hozzáértő emberről van szó. Nos Ian Walmsley a Porterbrook Leasing cégnél dolgozik mint műszaki fejlesztési igazgató, így olyan projektekben vett részt, mint mondjuk az SWT Class 458-asa, amely nekem például nagyon nem tetszik, de kiderül, hogy lehetett volna jobb is. Most azonban nézzük inkább az ide balra betett képet! (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 ápr 8 | 3 megjegyzés ]

MLI 182-Class-57.inddMi történik akkor, ha a privatizációban szállítási jogokhoz jutott vasúttársaságok ott találják magukat a piacon és hirtelen ráeszmélnek arra az egyébként jól látható tényre, hogy a rendelkezésre álló járműállomány meglehetősen elöregedett? Alapvetően három eset lehetséges: használja tovább az öreg mozdonyokat, rendel újakat, vagy felújítja a régieket. Az első megoldás bár olcsó, egyáltalán nem megbízható, főleg hogyha 30 éves állományról beszélünk. A második jobban hangzik, viszont mindennél drágább és rengeteg időt is igényel. És a harmadik? Na abból lesznek a Class 57-esek, ami pedig a nemrégiben megjelent Modern Locomotives Illustrated 182. számának alanya. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 márc 25 | 2 megjegyzés ]

ra3610Nem, nem festményekről lesz szó, az nem is illene erre a honlapra. A londoni Ian Allan könyvesboltban való jártamkor (ott van a Waterloo pályaudvar mellett, sajnos túl jó az elérhetősége és egészen sok, néhány szekrénnyi vasúttal foglalkozó könyve van) az egyik szerzeményem a vasútmodellezők és vasúttörténetet kutatóknak készült sorozat Lost liveries of privatisation (A privatizációban eltűnt vonatfestések) címet viselő része volt. Régóta mozgatta már a fantáziámat ez a könyv, főleg tudván azt, hogy a Class 170-es Turbostarok is csak egy ideig viselték magukon az SWT festést, így rajta szerepelt a vásárlási listámon. A szerző David Cable, ő még egy könyvet írt a sorozatba Railfreight címen. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút, Villamosok, BKV »

[ IST | 2010 márc 4 | 2 megjegyzés ]

tmAhogy észrevettem, itthon is többen nyomon követik a Railway Herald internetes újságnak köszönhetően a brit vasút történéseit. Ennek okán javasolnék egy másik hasonló lapot is, amelyet szintén weben keresztül lehet elérni. A Tramways Monthly című, pdf-ben terjesztett magazin tartalmát már a nevéből is ki lehet találni: ez bizony a villamosokról szól, a legutóbbi számban például Brighton utolsó síndöcögényéről, de befejeződik a blackpooli nosztalgia járgányok történetéről szóló sorozat is. Annak ellenére, hogy elvileg a teljes világra vonatkozóan szeretne hónapról-hónapra villamosos hírekkel, érdekességekkel szolgálni a lap, az utolsó szám meglehetősen Anglia központúra sikeredett, szóval ne csodálkozzon senki ha nem talál benne tömegével magyar képeket, de talán ennek a bejegyzésnek a hatására is lesznek olyanok, akik szívesen megosztanák a TM szerkesztőivel az itthoni történéseket. A Tramways Monthly ingyen tölthető le erről a honlapról.

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 feb 26 | 3 megjegyzés ]

modern_railways_10_febIsmét egy lapbemutató, méghozzá megint a Modern Railways-ről lesz szó, a februári szám ugyanis csak egy hét eltéréssel követte a januárit, az én postaládámban legalábbis. A magazinban az egyik főszerepet a hó játssza, az angoloknál ugyanis “soha nem látott” mennyiségű hó esett, több helyen is szünetelt a vonatközlekedés emiatt, de az öt, a Csalagútban elromlott Eurostarnál is a havazást is megnevezik indokként. Utóbbi esemény egyébként félelmetesen blődre sikeredett, miután két egymást követő járat is lerobbant az alagútban, simán beengedtek még hármat, hogy aztán azok is megadják magukat. Tetszett a cikk a vonatok korábbi elindulásáról, a cikkszerző azt fejtegeti, hogy ez is van annyira káros, mint a vonatkésés. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 feb 24 | Nincs megjegyzés ]

MLI 181-Class-47B.inddMintegy két hónappal ezelőtt már írtam a Modern Locomotives Illustrated akkori számáról, amelyben a britek Class 47-ese került félig kivesézésre. A nem olyan régen befutott 181-es szám szintén erről a sorozatú mozdonyról ír, viszont immáron az 1980-as évektől folytatva a történetet. Mivel az előző lapszámban megtörtént a mozdony külső-belső bemutatása a szokásos jellegrajzokkal együtt, ezúttal a képekre koncentrált a szerző. Ennek okát könnyedén megérthetjük akkor, ha megtaláljuk azt az infót a magazinban mely szerint 2008-ban hozzávetőlegesen megszámolták, hogy az 512 legyártott jármű több mint 200 különböző festést kapott az eltelt évtizedek során. Nem kicsit durva ez a szám, úgy gondolom. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút, Érdekesség »

[ IST | 2010 feb 15 | Nincs megjegyzés ]

modern_railways_10_janA Modern Railways 2010. januári számának részletes taglalását ezúttal mellőzném, helyette az egyik, viccesebb íráson elmélkednék egy kicsit. A szerző, Roger Ford azon elmélkedik, hogy a bonyolult döntési folyamat amelyen egy-egy járműbeszerzés végigmegy mennyivel egyszerűbben is megoldható lenne. Mindezt a Thameslink járműbeszerzéséhez köti és olyan tényezőket vesz figyelembe, mint azt, hogy melyik jármű forgóvázának van hülyébb elnevezése, vagy egyáltalán melyik járműnek butább a neve (az Alstom az X’trapolis-szal, a Siemens a Desiro Cityvel, a Bombardier az Electrostarral pályázott), de pontot ért a sajtóbemutatón felszolgált étel minősége, vagy egyáltalán a járműbemutató helyszíne (az Alstom a Saatchi galériában tartotta). A végső következtetés? Ha a Bombardier nyeri a Themeslink szerződést, akkor a Siemens valószínűleg elátkozza azt a napot, amikor Desiro Citynek kezdte hívni a járműveit.
Mindez persze csak érdekes vasúti humor, de némelyik hazai járműbeszerzésnél (gondoljunk a “hatalmas” flottákra egyes járműtípusokból…) a kisördög megszólal bennem, hogy nem lehet-e igaza Mr. Fordnak és az egész nem vicc, van ahol ez így működik.
Na de azért van komolyabb téma is a lapban, az angolok ugyanis momentán az IEP-n pörögnek. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 jan 31 | Nincs megjegyzés ]

the2gendmusIsmét könyvajánló következik, ismét csak Angliából. Ősszel szereztem be a The Second Generation DMUs könyvet, amelynek a magyar fordítása olvasható a bejegyzés címében. A szerzője Colin J. Marsden, ismert név a brit vasútfotós/könyvírós piacon, a kiadója pedig az Oxford Publishing, az Ian Allan Publishing terjesztésében. A4-es formátum, kemény borító, 144 oldalnyi anyag szól a britek vasútjáról, ezúttal a dízel motorvonatokat szemügyre véve. És hogy miért második generációs, és vajon hogyan kapcsolódnak a buszokhoz ezek a járművek? Megmagyarázom. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 jan 12 | Nincs megjegyzés ]

mli_annual1A hétvégémet olvasgatással (is) töltöttem, mivel még Londonban megvettem a Modern Locomotives Illustrated Annual első számát, amit aztán gyors átlapozás után feltettem a polcomra és valahogy elfelejtődött a részletes megnézése. A címből sejthető, hogy a könyv a Modern Locomotives Illustrated nevű kéthavonta megjelenő magazinhoz kapcsolódik, annak is az éves kiadványa. Benne olyan témákat érintenek, amelyekről vélhetően nem lehetne összehozni egy teljes számot (vagy nem férne bele a struktúrába), a könyvben viszont van hely arra, hogy némileg kivesézzék. A szerzők Colin J. Marsden (ő viszi a magazint is), valamint Christopher G. Perkins. 128 oldal, keménykötés, A4-es formátum, teljesen színes. (tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2010 jan 7 | Nincs megjegyzés ]

modern_railways_09_decMég karácsony előtt futott be hozzám a Modern Railways című brit vasúti havilap 2009 decemberi száma, ennek tartalmáról írnék néhány mondatot. A címlapon a London Overgroundra rendelt új Class 378-as motorvonat feszít, míg a lap belsejében egy négyoldalas összefoglaló van a londoni körvasút felépítéséről, az elvégzett és elvégzendő fejlesztésekről egy térképpel egyetemben, hogyan fog kinézni az LO hálózata 2012-től. A London Midland vasúttársaság is kapott jópár oldalt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Mike Hodson személyében új vezérigazgatója lett a cégnek, aki amúgy korábban a Thames Trains-nél, a Southernnél és a Southeasternnél is dolgozott és akinek van egy-két érdekes meglátása az LM-ről:

(tovább…)

Lapszemle, Könyvbemutató, Vasút »

[ IST | 2009 dec 30 | 1 megjegyzés ]

kozlekedikMeg fogtok lepődni, de ezúttal nem egy angol témájú könyvet ajánlanék nektek. Habár a megjelenése még 2008-ban volt, valamiért elkerülte eddig a figyelmemet, a hétvégi könyvbeszerző körutunk alkalmával viszont valahogyan elém ugrott egy bolt polcáról. Legát Tibor: Közlekedik a főváros című alkotásáról van szó. Kézbevettem, elsőre a vaskossága és a benne lévő képek változatossága hívta fel magára a figyelmem. Nem volt olcsó, közel ötezer forintot kérnek érte, de persze megvettem. Otthon aztán nem váratott sokáig a végigolvasása. (tovább…)