Főoldal » Archívum

Postok a Vasútfejlesztés kategóriában

Kisvasút, Vasút, Vasútfejlesztés, Vasúti hír »

[ Benbe | 2009 feb 10 | 3 megjegyzés ]

kisvalogo_szA Nagybörzsöny-Szob kisvasút vonala a Nagyirtás környéki szakaszok miatt méltán pályázhatna a “Magyarország legszebb hegyi vasútja” címre. 1924-es átadásáról így írtak: “Két év kellett megtervezéséhez, megépítéséhez, olyan nehéz volt műszaki szempontból – egyetlen hazánkban a maga nemében, három szinten mutatja a túrázóknak ugyanazt a festői képet.”

1992-ben az Ipolyerdő Rt. a tehergépkocsis faanyagszállításra hivatkozva megszüntette a számára érdektelenné vált, de jelentős turisztikai értékű kisvasút utolsó szakaszát is. 1996-ban állampolgári kezdeményezésre az érintett önkormányzatok (Nagybörzsöny, Márianosztra, Szob) közalapítványt létrehozva elhatározták, hogy önkormányzati kezelésbe véve megmentik a végső pusztulástól a kisvasutat. A forráshiányos, de “kisvasútmentő” önkormányzatok köré igen aktív csapat csatlakozott, melynek vállalkozókból és közlekedési szakemberekből, lelkes vasútbarátokból és a legkülönfélébb foglalkozású polgárokból álló frontja az illetékességbe sorolható tárcák folyamatos “ostromlásának” köszönhetően – szívós lobbymunkával sok döntéshozót maga mellé állítva eljutott a sikerig.

(tovább…)

Címlap, Érdekesség, Vasútfejlesztés »

[ szentesi | 2009 jan 27 | 24 megjegyzés ]

Vasúton utazva, néha egyes állomásra érve 3-4 fura sárga járművel és zöld kocsikkal találkozhatunk. A kedves utas, ha nem ért hozzá, nem is tudhatja, hogy egy FKG-val /Felépítmény Karbantartó Géplánc/, és az azt kezelő személyzetének lakó-műszaki kocsijaival találkozott. Ezen gépek munkájának köszönhető, hogy a vágány megfelelő szintezésű, a sínek egyenesek, és a megfelelő nyomtávolságra vannak egymástól. A következőkben pedig ezen gépek munkáját mutatnám be, több ilyen munka során készült fotóimmal.

dscf2189

(tovább…)

Vasútfejlesztés »

[ szentesi | 2009 jan 11 | 10 megjegyzés ]

2007 őszén két hónapos vágányzárral átépült a 120-as vonalon Nagykáta és Tápiószecső között a jobb vágány. A régi vágány bontásánál, illetve az új építésénél az SUZ-350 nevű gyorsátépítő gépláncot alkalmazták. (tovább…)

Érdekesség, Vasútfejlesztés »

[ Benbe | 2009 jan 8 | 2 megjegyzés ]

d6342 vette észre, hogy frissültek a Google Maps szputnyikról készült fotói, amelyek az Újpesti Vasúti hidat átépítés közben mutatják. Nagy fölbontásuknak köszönhetően a képek rendkívüli látványt nyújtanak.

Vasútfejlesztés, Vasúti hír »

[ Benbe | 2009 jan 8 | 6 megjegyzés ]

Eredményesen zárult a szlovák személyszállító vasút emeletes villamos motorvonatok beszerzésére irányuló pályázata. A ŽSSK-nak a cseh Škoda szállíthat a Prága környékén már sikeres motorvonatok két áramrendszerű változatából 10 darabot. Az eddig forgalomba helyezett cseh szerelvények mind 3 kV egyenárammal üzemeltek, de idén elkezdtek váltóáramú szerelvényeket is forgalomba helyezni, mégpedig Litvániában. A szlovák szerződés értéke 96,1 millió Euró.

(tovább…)

Vasút, Vasútfejlesztés, Vasúti hír »

[ crash | 2008 dec 18 | 4 megjegyzés ]

A DB 15 új ICE3 motorvonatot rendelt a Siemens-től. Az üzlet 500 millió euró értékű. A szerelvények 2011 nyarától kezdődően kerülnek szállításra, és kétezer ember számára teremtenek munkalehetőséget a Siemens Krefeld-Uerdingen-i üzemében. A motorvonatok ICE3 márkanév alatt futnak, de ezek már az eredeti ICE3 továbbfejlesztéséből született Velaro vonatok közül kerülnek ki. (tovább…)

Vasútfejlesztés, Vasúti hír, Vonatfotózás »

[ Benbe | 2008 dec 15 | 3 megjegyzés ]

Amikor még volt jelentősége a Somoskőújfalu és Fülek közötti vasúti határátmenetnek, akkora ma is meglévő három kishatárforgalmú 810-es motorvonat mellett három gyorsvonat is járt erre: a 392/393 számú Salgó minden nap Losonc és Budapest, a 390/391 Bem Wroclav-Bohumin-Zsolna-Besztercebánya-Zólyom-Losonc-Budapest vonalon (nyáron Szczeczinig meghosszabbítva), a 394/395 Urpín Zsolna-Besztercebánya-Losonc-Budapest között, a név nélküli 587/5808 vonat Hatvan és Fülek között közlekedett, utóbbi közvetlen kocsikkal Budapestig.

(tovább…)

Érdekesség, Vasút, Vasútfejlesztés, Vasúti hír »

[ 1116001 | 2008 dec 7 | 6 megjegyzés ]

A budapesti fejpályaudvarok közül utolsóként a Keletiben is lecserélik, modernizálják a vizuális utastájokaztatást. Valamint a Railjet megjelenése apropóján is alakítanak egy kicsit a pályaudvaron. (tovább…)