Főoldal » Archívum

Postok a Stratégiák kategóriában

Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2008 dec 21 | 3 megjegyzés ]

Néhány órája említést tettem pár tesztelésre váró programról, amelyek között ott van a Railroad Lines is. A nyár folyamán feladott rendelésünk ugyanis tegnap befutott Ausztráliából, magában foglalva ezt a játékot is. Hónapokkal ezelőtt már írtam róla pár sort, így azt nem ismételném meg, viszont tovább lapozva egy rövid képes összefoglalót olvashattok tőlem első benyomások címszóval.

(tovább…)

Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2008 nov 29 | 1 megjegyzés ]

2007. júniusában jelent meg utoljára egy nagyobb frissítés az EB Player nevű startégiai programhoz, amit kilenc kisebb csomag követett. Novemberben aztán kiadtak egy újabb verziót, amely már az 1.2-es számot viseli. Olyan újdonságok találhatók meg benne, mint az, hogy Kínában is lehet immáron játszani, így vonatainkkal árut szállítani az ázsiai országon belül, ráadásul konténeres kikötők is kerültek bele a programba. A méretek miatt az információ menü kiegészült a városokra való rákeresési lehetőséggel. A számítógép kérésünkre megmondja, hogy ő hova építkezne, amit persze akár el is utasíthatunk. A rosszul megépített pálya törlése pedig az egerünkkel is végrehajtható. Hasznos infó, hogy az új verzió a brit és az ausztrál térképeken is működik. Külön érdekesség, hogy a széles képernyős monitorokat használóknál nincs elnyújtva a  kép, hanem a térkép melletti információs ablakokban ők többet látnak. A játék persze fizetős, viszont a hivatalos honlapról egy 30 napos kipróbálható verzió ingyen letölthető. Grafikailag nem egy nagy durranás, viszont kellemes szórakozást nyújthat.

Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2008 szept 30 | Nincs megjegyzés ]

A vasúti stratégiákat kedvelőknek hasznos lehet az OpenTTD Fansite nevű honlap kezdeményezése: indult ugyanis egy tanfolyamszerűség, amely azt mutatja be, hogyan lehet pályákat létrehozni ehhez a programhoz, hogyan célszerű elrendezni a domborzatot, rajta a különböző létesítményeket, illetve ezeket effektíve hogyan kell megtenni. Reméljük sokan csatlakoznak a dologhoz és idővel rengeteg OpenTTD pálya lesz a jutalmunk.

Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2008 aug 13 | Nincs megjegyzés ]

… és azt hiszem lassan ideges leszek az Auran által folytatott kiadási metódusra. A program ugyanis csak szeptember 4.-én fog megjelenni dobozos verzióban, így gondolom lesz belőle vagy október, mire eljut hozzánk. Most, augusztus közepén pedig megjelentették a letöltős változtatot, szóval ugyanazt megcsinálták, mint a Trainz Classics 3rd Edition esetén. Megjegyzem: ez utóbbi beérkezésére már több mint másfél hónapja várunk, hiába rendeltem meg jóval előbb, még mindig semmi hír róla. Pedig többen vagyunk meglehetősen türelmetlenek ez miatt, hiszen a letölthető verzió már hetek óta kint figyel a honlapjukon.

(tovább…)

Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2008 júl 13 | Nincs megjegyzés ]

Úgy tűnik nincs vége a friss bejelentéseknek vasúti szoftver fronton. Az Aurantól ugyanis újabb játék jő, ami a Railroad Lines nevet kapta a keresztségben.A progit a vasutat és a vasútmodellezést kedvelőknek készítik. Hangsúlyozottan nem szimulátor, hanem egy játék világos és egyszerű célokkal. A játékosoknak különböző feladatokat kell végrehajtaniuk a vonatokkal, mind személy- mind teherforgalmat beleértve. A küldetéseket a modern korban lehet majd végrehajtani, azaz olyan járművekkel, épületekkel, vasúti infrastruktúrával találkozhatunk, amelyek 1990-től napjainkig fordulnak elő a vasút területén.
A játékosok kezdetben pontokat kapnak, amelyeket járművek vásárlására fordíthatnak, hogy ezzel állítsanak össze különböző szerelvényeket. A feladatok teljesítéséért természetesen pontok járnak, amelyekből megfelelő számút összegyűjtve az adott helyszínt befejezhetjük és próbálkozhatunk egy másikon. Rajtunk múlik majd, hogy pontgyűjtögetésbe fogunk, vagy elhasználjuk azokat újabb kocsik bérlésére vagy új szerelvények létrehozására. Ennek megfelelően minden játékos saját stílusa szerint tudja majd befejezni a programot.
Lássuk, mit is ígérnek a készítők: háromféle kameranézet, 20 mozdonytípus (igen, lesz Nohab is), különböző helyszínek és küldetések, amelyeket változó időjárási körülmények között teljesíthetünk.
A rendszerkövetelménye is ismert már, Windows XP és Vista alatt is elfut, 2 GHz-es processzor kell majd neki, 1 Gbyte memóriával és 128 Mbyte-os videókártyával.
A publikált képek alapján kellemes grafikával lesz megáldva a játék (talán nem véletlenül emlékeztet a Trainz-re engem), kellőképpen változatosnak tűnik a járműállomány. és a táj is korrektül kivitelezett. Ami alátámasztja a játék jelleget, azok a szűk ívek, a felsővezetéktartók kissé érdekes elhelyezése. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki belőle, milyen korosztálynak szánják a progit. Annak viszont örülök, hogy ismét egy olyan játékot kapunk a kezünkbe, amely a szimulátoroktól eltérő stílust hoz az életünkbe. A megjelenésig még azért aludni kell néhány hónapot, hivatalosan ugyanis 2008. szeptember 4.-én kezdik el kiszállítani a progit. Természetesen a Virtual Transport-nál is kapható lesz, előreláthatólag 4800 forintos áron.

Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2008 júl 10 | Nincs megjegyzés ]

A magyar OpenTTD FanSite elköltözött régi helyéről, ezentúl a http://www.ottdfansite.extra.hu címen találhatják meg az érdeklődők.

A tartalom változatlan, a készítők megpróbálnak minél több információt összegyűjteni az OpenTTD stratégiai programról és ezeket megosztani az olvasókkal, valamint új letöltenivalókat is kínálni.  A honlap ezenkívül a MÁV-Set csomaggal is szolgál, aminek a fejlesztése még 2004-ben kezdődött meg és a célja magyar vasúti járművek készítése volt a TTDPatch-hez. Anno még félbeszakadt a projekt, most viszont újult erővel láttak neki a továbbvitelnek. Az első eredmény már megvan, így letölthető a MÁV-Set 1.3-as béta veriója is.

Bemutatók, Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2006 nov 8 | 1 megjegyzés ]

Railroads logo“Azt hiszem a számítógépes programok iránti szeretetem nagy részben Sid Meier-nek köszönhető. Az úriember ugyanis nem átallott olyan programokat készíteni a ?90-es évek elején mint a Railroad Tycoon, Civilization, Colonization, vagy akár a Pirates! illetve az F-15 Strike Eagle, bár ez utóbbi kettő még a ?80-as években született meg. A MicroProse cég talán sokatoknak már nem jelent semmit, de anno nagy névnek számított, legfőképpen ezen programok miatt. Sid Meier pedig eme cégnek volt az egyik alapítója, játékfejlesztője. Sok álmatlan éjszakát okozott nekem és kortársaimnak játékaival, hiszen odaragasztottak szinte mindenkit a monitor elé. Mindez pedig nem a grafikának volt köszönhető (keressetek egy képernyőmentést a Railroad Tycoon-ról, elképesztő), hanem a jól megtervezett játékmenetnek, ami könnyen addiktívvá tudta tenni a programokkal való foglalatoskodást, az iskolában nem győztük egymásnak mesélni a megelőző éjszaka számítógépes eseményeit.

Tovább a cikkre!

Bemutatók, Stratégiák, Virtuális Vasút »

[ IST | 2006 aug 6 | Nincs megjegyzés ]

railroad_pioneer.jpg“Meglehetősen vegyes érzésekkel kezdtem el a szoftver tesztelését a megvásárlása után. Az ajánlat kihagyhatatlan volt, mindössze kétezer forintért árusították a CD Galaxisban a programot, így szinte könyörgött azért, hogy ne hagyjam ott a bolt polcain. Vasúti stratégia terén elég komoly vetélytárs a talán mindenki számára jól ismert Railroad Tycoon sorozat, mégis akad pár fejlesztő, aki felveszi a kesztyűt és elkészíti a maga alkotását. Így történt a német illetőségű Kritzelkratz cég esetében is, akik úgy gondolták csempésznek egy kis változatosságot a stílusba, új elemekkel keverik a megszokottat. De ne szaladjunk ennyire előre!”

Tovább a cikkre >>