Rólunk
A vonatmagazin.hu oldal 2008. júniusában indult el, miután összeolvadt crash modellvasutas blogja és IST virtuálisvasutas honlapja. Egy olyan honlapot építgetünk, amely a vasút körül forog és amelyben helyet kaphat annak minden ága a nagyvasúttól elkezdve a kisvasúton és modellvasúton át a virtuális vonatozásig. Minden érdekel minket ezzel kapcsolatban, így szívesen látunk írásokat, képeket, bemutatókat az említett témákban.
A felhasználási feltételeket leíró dokumentumot még nem alkottuk meg, de ez nem jogosít fel arra senkit, hogy az itt megjelenő írásokat sajátjaként feltüntesse, illetve üzleti haszon reményében felhasználja.
Alapvető elérhetőségünk: info@vonatmagazin.hu
Szerkesztők
crash – Borbás Sándor – info kukac vonatmagazin pont hu
Érdekelnek a vonatok, mind az igaziak, mind a modellek. N-es és 0e méretarányban modellezem, és ha billentyűzetet ragadok, akkor ezekről írogatok. Ha IST elég sokáig nyúz, hozzá-hozzárakok a portálmotorhoz egy kicsit.
IST! Eleget írtam már magamról?
IST – Wachtler István – ist kukac virtualisvasut pont hu
Több mint egy évtizede foglalkozom számítógépes vasúti játékokkal, azok minden ága érdekel (szimulátorok, stratégiai programok, forgalomirányítók, stb.). A tapasztaltakat öt éve osztom meg különböző felületeken az arra fogékonyakkal. Ezen kívül érdekel még a brit vasút, mind nagyvasúti, mind modellvasúti (N-es méretarány) vonatkozásban, így a honlapon erről is írok időről-időre.
Cikkíróink
Begye – Mondok Gyula – mondokgy kukac gmail pont com
1975-ben születtem. Középfokon elektroműszerésznek próbáltak nevelni, smire felnőttem a Kandón informatikus és villamos mérnök lettem. Ebből az informatika a mindennapjaimat jelenti, a villamos dolgok pedig inkább már csak a kikapcsolódáskor kerülnek előtérbe. Nincs kimondott vasúti kötődésem, hátterem, bár mindig is szerettem vonattal utazni. Viszont a modellezés gyerekkorom óta érdekel és vonz. Gyerekkoromban egy TT-s szerény gyűjtemény boldog tulajdonosa voltam, majd egy kisebb szünet után az N-es méretű vasútmodellezésbe 2007-ben kezdtem bele (persze csak a kisfiam kedvéért
). Első terepasztalom építése kapcsán a kezdő szemével próbálom megosztani észrevételeimet, tapasztalataimat, ötleteimet.
btx – Havasi Zsolt – btx-001 kukac freemail pont hu
Gyerekkorom óta rajongok a vasút iránt, havonta egy utazás általában mindig összejön. Az itt szerzett pozitív és negatív élményeimet szoktam leggyakrabban a vonatmagazin.hu olvasóival megosztani. Emellett érdekel még a kötött pályás közlekedés mindennemű formája (villamosok, fogaskerekű), szeretek szimulátorozni (vasút, busz), N-ben modellezek.
jsim – Simon János – jsimonx kukac gmail pont com
Elsősorban a virtuális vasút érdekel azon belül is a szimulátor programok. Négy éve foglalkozom behatóbban e témával, úgyhogy még eléggé úttörőnek számítok. 2007 év végén lettem figyelmes az akkor még virtualisvasut.hu névre hallgató, IST által üzemeltetett honlapra, ahol örömmel olvastam a virtuális vasúttal kapcsolatos híreket, bemutatókat. Nagy örömömre szolgált, hogy megkeresésemet a szerkeztő pozitívan fogadta és lehetőséget biztosított bemutatók írására, amit ezúton is nagyon köszönök. Azóta megváltozott a honlap és egy nagy vasútbarát közösséget hozott össze, amely közösségnek a bemutatóimmal továbbra is tagja vagyok.
kertivasut – Boncz Tibor
Élethű méretarányos vasútmodell készítéssel foglalkozom, a modellvasutazás szinte minden részével, tehát nem értek semmihez sem igazán. A gyűjteményemben minden méretarányból van egy pár darab, hogy kipróbálhassam, ha valamihez közel kerülök. Több honlapot is működtetek: www.locomotion.hu, www.kertivasut.hu
Mivel alapvetően a magyar vasúttörténet (tágabban a magyar géperejű közlekedés és közlekedési gépgyártás) érdekel próbálok összehozni egy virtuális Vasút- és modellvasút-múzeumot (www.vasutmuzeum.hu) ebből az elmult 10 évben a (jogi és hely okokból jelenleg nem látogatható, ezért elvben “magán”) könyvtár kezd kialakulni ezres nagyságrendű könyv,dokumentum s ezres nagyságrendű modellvasutas magazin, könyv, valamint képeslap gyűjtemény formájában.
Laacush – Kiss László – laacush kukac freemail pont hu
Kisgyermek korom óta rajongok a vasútért, eleinte az igazikért, de egy ideje már a modellekért is, ami az N-es építési nagyságot jelenti nekem. Gyűjtöm a számomra tetszetős szerelvényeket és lehetőség szerint átfestem, átalakítom őket magyarrá. E mellett modulokat építek, amihez igyekszem mindent saját kezűleg elkészíteni, többek között az épületeket és magukat a síneket és váltókat is. Ehhez kipróbáltam több technikát, a műgyanta öntést, a vizes matricázást és forrasztást is. A munkáimról több kép megtalálható a webes képtáramban.
M44 409 – Kovács Norbert - norbert pont kovacs25 kukac hotmail pont com (MSN cím)
Lassan 15 éve foglalkozom a vasúttal, főleg a gépészeti része érdekel. Jelenleg Debrecenben vagyok dízelmozdony szerelő gyakornok. Három éve kezdtem bele a vasútfotózásba, ezt egyre magasabb szinten űzöm. Ezzel párhuzamosan kezdtem foglalkozni a környéken található “elveszett” vágányok feltérképezésével. Vasútmodellezéssel is foglalkozom (H0 méretarányban), kedvelt témám a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar vasútja.
Nygma – Varga Csongor – http://nygma.hu
A vasút mint gyerekkorban kezdődött hobby foglalkoztat. Modellvasút témakörben leginkább nagy méretarányokkal foglalkozok, azon belül is 1-es illetve parkvasút 5″ és 7.25″. Mivel jelenleg Londonban élek az angol vasútakkal foglalkozom a legtöbbet.
Taurus-1047 – Fürjes Attila – taurus-1047 kukac freemail pont hu
Minden az MS Train Simulatorral kezdődött. Amikor 2003 környékén elkezdtek kijönni az első magyar járművek hozzá egyre jobban érdekelt a vasút, egyre többet olvastam róla, mígnem az lett a vége, hogy vasútgépész technikusként végeztem Dombóváron. A nagyvasút mellett szeretem a (tömeg)közlekedés többi ágát is, a modellvasutakat és természetesen a virtuális vasutazást. A közlekedés mellett hobbim még a fotózás, számítástechnika, olvasás (pl vasúti könyvek, magazinok) Honlapom itt található.
vasutfan – Balla Krisztián – hunter27 kukac torzsasztal pont hu
31 éves vasútbarát vagyok. Fő érdeklődési köröm az osztrák, a német és a svájci vasút világa, illetve a külföldi vasúti hálózatokon közlekedő magánvasutak gépei. Hobbim főleg ezen vonatok, személyvonatok, tehervonatok és mozdonyok fotózása, és képeim publikálása a vonatmagazin.hu oldalon. Természetesen a MÁV világát is szeretem, országunk vasútját is a szívembe zártam. Hiszen kis hazánk vasútvonalain is sok érdekes menetet lehet fotózni, szép nosztalgia mozdonyokkal, gőzössel, NOHAB mozdonyokkal, Csörgőkkel. Kevés olyan vasútbarát van, kiknek szívét ezek a legendás mozdonyok meg ne dobogtatnák.
